A Primokiz program, a Jacobs Alapítvány által kifejlesztett, Németországban és Svájcban bevezetésre került, tudományos bizonyítékokon alapuló olyan stratégiaalkotási folyamat, amely a kisgyermekek minőségi – oktatási – egészségügyi és szociális – szolgáltatásokhoz való hozzáférésének növelésére szolgál. A Nemzetközi Lépésről Lépésre Szervezet (ISSA) kapta meg a program megvalósítására vonatkozó licenszt, amelyet Romániában és Szlovéniában már nagy sikerrel alkalmaznak. Magyarországon 9 önkormányzat csatlakozik a programhoz a Partners Hungary Alapítvány pályázatán keresztül. 

A facilitátor feladatköre: 

  • Szakmai tanácsaival támogatja a helyi kisgyermekkori stratégia megalkotásának folyamatát. 
  • A facilitátor  független szakember, de a helyi, települési viszonyokat is jól ismeri. 
  • Ügyel arra, hogy valamennyi kisgyermekkori fejlődést érintő szektor – egészségügyi, oktatási, szociális – szakmai szempontja érvényesüljön. 
  • A gyerekek és családok körében feltárt problémákat és szükségleteket összehangolja és beépíti a helyi kisgyermekkori stratégiába. 
  • Összehangolja a stratégia kidolgozásában résztvevő helyi akciócsoport és helyi koordinátor munkáját. 
  • Szoros kapcsolatot tart a Primokiz projektvezetővel, aki a Partners Hungary Alapítvány munkatársa.  
  • Munkáját a Primokiz facilitátori mentor támogatja, segíti, ellenőrzi.  

A facilitátor felelős: 

  • a stratégiaalkotási folyamat módszertanának betartásáért, 
  • a stratégia elkészítéséért (a helyi koordinátorral közösen). 

A facilitátor nem felelős a stratégia önkormányzat által történő elfogadtatásáért. 

Feladatok: 

  • Rendszeres személyes és online szakmai találkozások szervezése a helyi akciócsoportnak, a megbeszélések moderálása, feljegyzéseket készítése.  
  • Szakmai javaslatok, szakmai anyagok összegyűjtése, valamint a helyi kisgyermekkori ellátórendszer feltérképezéséről szóló analízis elkészítése 
  •  Együttműködés biztosítása a helyi koordinátor és a helyi akciócsoport tagjai között, a feladatok megosztása, helyi stratégia megírásának szakmai ellenőrzése 

Képzettség, szakmai háttér: 

  • Felsőfokú végzettség.  
  •  Koragyermekkori nevelés, oktatás, programalkotás területén szerzett több éves elméleti és gyakorlati tapasztalat. 
  • Facilitátori, mediátori, coach, tanári, konfliktuskezelői végzettség és gyakorlat. 
  • Szakmai anyagok, beadványok, tanulmányok elkészítésében megfelelő gyakorlat. 
  • Magasszintű íráskészség 

Elbírálásnál előnyt jelen: 

  • rendszerszemlélet,  
  • konfliktuskezelő készség, 
  • csoportvezetői tapasztalat, 
  • Jogosítvány és saját gépjármű és vezetési gyakorlat. 

Amit kínálunk: 

  • Versenyképes fizetés. 
  • Utazási költségtérítés. 
  • Szakmai fejlődési lehetőség nemzetközi közegben. 

Jogviszony jellege és időtartama: 

  • határozott idő: 2023.12.31-ig.
  • részmunkaidő (heti 20 óra) 
  • home office, vidéki utazásokkal 

Jelentkezés módja: 

Kérjük, hogy fényképes, szakmai önéletrajzát és motivációs levélét szíveskedjen Bátory Zsófia, a Primokiz projektkoordinátor részére az alábbi e-mail címre elküldeni: batoryzs@partnershungary.hu  

Jelentkezési határidő: 2023.08.10. 

A facilitátori feladat megkezdésének feltétele, hogy a szerződéskötést követően a facilitátor részt vegyen egy 3 napos Primokiz  facilitátori képzésen. A képzés várható időpontja 2023. augusztus 28-29-30.

 

Pályázatot írunk ki komplex, társadalmi befogadást támogató programok megvalósítására, melyben kiemelt figyelmet fordítunk a gyermekekre és családjaikra, a roma közösségekre. A program egyaránt támogatja a hazánkban tartózkodó menekülteket és menedékes státuszúakat, valamint a helyi befogadó közösségeket.  

A programot az UNICEF Regionális Ukrán Menekültprogram Magyarországi Irodája és a War Child támogatják.

Kik pályázhatnak?

A kisgyermekkori fejlesztést és a társadalmi befogadást fontosnak tartó önkormányzatok és helyi intézmények, civil és egyéb szervezetek 

Mit kínálunk?

A program egymásra építhető programelemek formájában biztosít támogatást. Ezek a helyi igényeknek megfelelően alakíthatóak és akár külön-külön, akár együtt is igénybe vehetőek. Előnyt élveznek azok a pályázók, akik helyi együttműködés keretében vállalkoznak egy komplex program, azaz több programelem megvalósítására. 

Mire pályázhatnak?  

  1. Primokiz” programelem – Helyi kisgyermekkori komplex stratégia megalkotása, meglévő szolgáltatások fejlesztése és rendszerezése, valamint új szolgálatások kialakítása, annak érdekében, hogy a szakemberek az igényeknek megfelelően tudják támogatni a gyermekek fejlődését és a családokat.
  2. Játékközpontok kialakítása programelem – A kisgyermekkori fejlődés érdekében olyan közösségi tér kialakítása, ahol a különböző hátterű gyermekek (0-10 év) és családtagjaik együtt tölthetik szabadidejüket.
  3. Interkulturális mediátorok programelem – Interkulturális mediátorok, közvetítők képzése és foglalkoztatása, akik a jövőben a helyi együttműködések kialakítását támogathatják.
  4. Iskolai sikerességet megalapozó szolgáltatások programelemEgyéni tanulást és részképességeket fejlesztő oktatási programok tervezése és megvalósítása.
  5. Szociális munka programelemA szociális munka személyi állományának megerősítését szolgáló, új szolgáltatás bevezetését lehetővé tevő program, bértámogatással.
  6. Mikroprojekt programelem – Helyi befogadást erősítő, helyi civil kezdeményezések megvalósítását lehetővé tevő kisprojektek támogatása (a nyertes pályázók számára elérhető 2023. augusztus 15-től).
  7. Online műhelymunkák, tréningek, amelyek a fentieket segítik és térítésmentesen vehetők igénybe. Ezeket a Partners Hungary Alapítvány honlapján tesszük közzé.  

 

A pályázatok benyújtásának határideje az 1. programelem esetén: 2023.07.10 éjfél

A pályázatok benyújtásának határideje a 2-5. programelem esetén: 2023. június 12. éjfél 

A pályázatok benyújtásának határideje a 6-7. programelem esetén: 2023. augusztus 15. éjfél

A pályázati program megvalósításának határideje: 2023.12.31. 

Pályázatok benyújtása programelemenként, online történik, az egyes elemek leírása után található űrlapokon. A programelemek egy része önállóan is, másik részük csak bizonyos programelemekkel együtt pályázható. Ennek rendszerét az alábbi ábra mutatja. 

 

A Játékközpontra és az Interkulturális mediáció programelemre beérkező pályázatok elbírálása folyamatos, a többi programelem bírálatára a pályázati időszak lezárulását követően kerül sor. 

A pályázatokat az alábbi szempontok alapján bíráljuk el: 

  • A pályázó szervezet és a településen működő más szervezetek közötti együttműködés. 
  • Több programelemre benyújtott pályázat a településen.  
  • A pályázó szervezet által nyújtott, vagy nyújtani kívánt szolgáltatás komplexitása. 
  • Az elérendő családok számának realitása. 
  • A megvalósítandó fejlesztések realitása. 
  • A szakmai program és a megjelölt helyi szükségletek összhangja. 
  • A szakmai tervek és a költségvetés összhangja.  
  • A program fenntarthatósága. 

 

1. programelem: Primokiz Gyermekközpontú önkormányzati stratégia kialakítása 

MIT TEHETÜNK AZÉRT, HOGY A GYERMEINK ELSŐ ÉLETÉVEI TESTILEG, LELKILEG ÉS SZELLEMILEG BIZTONSÁGBAN TELJENEK? 

A Primokiz program az önkormányzatok számára kínál lehetőséget a helyi kisgyermekkori szolgáltatások magas szakmai színvonalú, gyakorlatban is megvalósítható stratégiájának kidolgozására.   

A Primokiz egy bizonyítékokon alapuló program, melyet a Jacobs Alapítvány fejlesztett ki a kisgyermekek minőségi szolgáltatásokhoz való hozzáférésének növelése érdekében. A program licencét a Jacobs Alapítvány a Nemzetközi Lépésről Lépésre Egyesületnek (ISSA) adta át, amelyet az ISSA továbbad a program iránt érdeklődő országoknak és partnereknek.  

Németország, Svájc, Románia és Szlovénia után Magyarországon a Partners Hungary Alapítvány kapta meg a lehetőséget arra, hogy ezt a programot 9 településen, a helyi önkormányzatokkal együttműködve bevezesse.   

Az az önkormányzat, amelyik vállalja a Primokiz program megvalósítását, egy olyan nemzetközi szakmai hálózat részévé válik, melynek tagjai hosszú távon vállalják elköteleződésüket a kisgyermekeket nevelő családok támogatásában. Ezek az önkormányzatok viselhetik a PRIMOKIZ LOGÓT, világosan közvetítve, hogy a gyermekek testi-lelki, szellemi egészsége az egyik legfontosabb érték számukra és ennek érdekében konkrét lépéseket tesznek. 

A pályázó önkormányzatok maximális támogatást kapnak a helyi igényekre alapozott, hosszútávon is fenntartható stratégia kidolgozásában. Ennek megalkotása és gyakorlatba ültetése a gyermekekkel foglalkozó szakmai és civil közösség hatékony együttműködésén alapul. Azaz az önkormányzat égisze és támogatása mellett szoros együttműködésben dolgoznak a helyi iskola, egészségügyi és szociális intézmény munkatársai. 

A pályázat továbbá lehetőséget teremt és anyagi támogatást biztosít annak érdekében, hogy a kisgyermekekkel és családokkal foglalkozó személyek és szakemberek, civil szervezetek közösségi alapú, formális/nem-formális/informális szolgáltatásokat valósítsanak meg. Kifejezetten olyan szolgáltatások létrehozása a cél, amelyet a közösségi igények hívnak életre:  

  • Ez lehet egy tér, központ, ahol a családok, szülők összegyűlhetnek a gyermekkel.  
  • Indíthatnak új hiánypótló szolgáltatást, támogatást kérhetnek már kidolgozott képzésekre, workshopokra, amelyek segítik a várandósokat, a kisgyermeket nevelő családokat a nevelés, tanulás, fejlesztés terén stb. 
  • A Primokiz programba bekapcsolódó települések lehetőséget kapnak arra, hogy Szlovéniában vagy Romániában meglátogassanak egy önkormányzatot, ahol a Primokiz program már fut és hosszútávon is fenntartható eredményeket mutat. Célja az országok közötti tapasztalatcsere, motiváció fenntartása, kapcsolatépítés a szakmai szervezetek között.   

Mit nyújtunk? 

A Partners Hungary Alapítvány a PRIMOKIZ – gyermekközpontú önkormányzati stratégia kidolgozásához és működtetéséhez az alábbi természetbeni, szakmai és anyagi támogatást nyújtja: 

  1. A PRIMOKIZ programban résztvevő önkormányzatok munkáját – a helyi kisgyermekkori stratégia szakmailag is megalapozott kidolgozásában – a teljes folyamat alatt egy kisgyermekkori fejlesztési, oktatási, szociális területen képzett szakember, úgynevezett KISGYERMEKKORI PROGRAM FACILITÁTOR segíti.
  2. Településenként 3 315 000 HUF t ámogatást nyújtunk a kisgyermekkori nevelést, fejlesztést segítő szolgáltatások megvalósítására, helyiségek kialakítására, berendezésére, melynek keretén belül a gondoskodás kiterjed a helyi menekült és hátrányos helyzetű lakosságra is.
  3. A Primokiz programra pályázatot benyújtó, abban résztvevő önkormányzatok külföldi tanulmányúton vehetnek részt, melynek keretében a módszert alkalmazó önkormányzatokat látogathatnak meg térítésmentesen.

A külföldi tanulmányúttal kapcsolatos további információ: elsoagyermek@partnershungary.hu

Milyen feltételekkel lehet pályázni?  

Pályázatot azon magyarországi önkormányzatok adhatnak be, amelyek a háború elől menekülő ukrán gyermekek és családjaik számára befogadást nyújtanak. 

A pályázatnak célul kell kitűznie komplex, társadalmi befogadást támogató programok megvalósítását, melyben a pályázó kiemelt figyelmet fordít a gyermekekre és családjaikra, a roma közösségekre. Lehetőség szerint, a program egyaránt támogassa a hazánkban tartózkodó menekülteket és menedékes státuszúakat, valamint a helyi befogadó közösségeket.    

Mire lehet pályázni?

Primokiz – helyi kisgyermekkori stratégia megalkotása, meglévő szolgáltatások helyiségének fejlesztése és berendezése, valamint új szolgálatások kialakítása, annak érdekében, hogy a szakemberek az igényeknek megfelelően tudják támogatni a gyermekek fejlődését és a családokat. 

A pályázatok benyújtásának határideje: 2023. augusztus 10. éjfél  

A pályázati program megvalósításának határideje: 2023.12.31.  

A pályázó vállalja, hogy nyertes pályázat esetén: 

  • partnerségi megállapodást, támogatási szerződést köt a Partners Hungary Alapítvánnyal a Primokiz Kisgyermekkori Stratégia megalkotására,
  • előzetes felmérést, úgynevezett analízist készít a meglévő és hiányzó helyi kisgyermekkori szolgáltatásokról, amely alapját képezi a stratégia kidolgozásának,
  • együttműködik a támogatóval, valamint annak szakmai felelősével, a Primokiz Kisgyermekkori Facilitátorral, akinek személyéről a Partners Hungary Alapítvány gondoskodik,
  • 1 fő Primokiz helyi koordinátort biztosít (Primokiz Kisgyermekkori Koordinátor), részmunkaidőben, aki a helyi szakmai közösség, ún. helyi akciócsoport vezetője,  
  • támogatja a helyi szakemberekből álló helyi akciócsoport (Primokiz Kisgyermekkori Akciócsoport) létrehozását, 
  • részt vesz az országon belüli, önkormányzatok közötti tapasztalatcserén,  
  • megerősíti, fejleszti a kisgyermekeknek és családjaiknak szóló szolgáltatásokat, vagy újat indít a program keretében biztosított forrás felhasználásával.   

 

A pályázatok benyújtása online az alábbi űrlapon történik: Pályázati adatlap – Helyi kisgyermekkori stratégia megalkotása 

A pályázat megvalósításának időtartama: 2023.12.31-ig.  A Primokiz program megvalósítását elnyert önkormányzatok újabb, úgynevezett mikropojektet nyújthatnak be 2023. augusztus 15 után, annak érdekében, hogy a megkezdett programokat fenn tudják tartani, újabb részekkel tudják kiegészíteni. Továbbá az önkormányzatok és a helyi szakemberek lehetőséget kapnak arra, hogy térítésmentesen vegyenek részt  online tréningeken.

MÉG 2 ÖNKORMÁNYZAT JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK 2023.08.10-ig!

2. programelem: Játékközpontok helyi közösségekben 

A játékközpontok olyan biztonságos, informális, minőségi kisgyermekkori fejlesztést szolgáló befogadó terek, ahol a különböző hátterű gyermekek (0-10) és családtagjaik együtt tölthetik szabadidejüket. 

Befogadó terek, ahol:  

  • a gyermekek különböző korosztályú felnőttekkel találkoznak és minőségi időt töltenek együtt, játszanak egymással; 
  • a gyerekek játékokat kölcsönözhetnek és vihetnek haza; 
  • a szülők, nagyszülők és szakemberek szabadon beszélgethetnek, és oszthatnak meg információkat a gyermekek fejlődéséről, egészségéről, tanulásáról. 

A játékközpontok működése a „játékkal a befogadásért” módszerre épül, ami az inkluzív, közösségi alapú kisgyermekkori nevelést és oktatást támogatja, és oda viszi a szolgáltatást a gyerekek és családjaik számára, ahol arra a legnagyobb szükség van. A módszer célja, hogy a 0-10 éves gyermekek és családjaik szükségleteire rugalmas és specifikus válaszokat, megoldásokat dolgozzon ki.  

A játékközpontokban zajló tevékenységek a játékra épülnek; fejlesztik a kreativitást, növelik az önbizalmat, alakítják a társas-érzelmi és verbális készségeket, segítik a formális oktatásba való beilleszkedést. Ez különösen fontos a roma, a menekült és a hátrányos helyzetű gyermekek és családok számára, akikre a Játékközpontok kiemelt figyelmet fordítanak.            

Minden játéktárhoz kapcsolódóan egy Helyi akciócsoport (a továbbiakban: HACS) felelős azért, hogy kidolgozza, működtesse és monitorozza a Játékközpont tevékenységét. A fenntarthatóságot és a közösségi kohéziót szem előtt tartva a HACS széleskörű szakmai és közösségi részvételt biztosít. Tagjai lehetnek a játékközpont munkatársai, óvodák és iskolák igazgatói, pedagógusai, egészségügyi és szociális szakemberek, a helyi önkormányzat képviselői, szülők stb.  

 

A játékközpont működésének eredményei: 

  • A veszélyeztetettebb gyermekek magasabb szintű támogatást kapnak az óvodába vagy iskolába kerüléshez: a Játékközpontok hidat képeznek az otthon és a formális oktatás közt.  
  • Erősíti a szektorok közötti együttműködést: a szolgáltatások közelebb kerülnek a családokhoz, akik így jobban érzik a támogatottságot.  
  • A különböző kulturális és etnikai hátterű családok bizalma nő egymás iránt. 

 

Mit nyújtunk? 

A Partners Hungary Alapítvány a Játékközpont létrehozásához és működtetéséhez az alábbi anyagi támogatást nyújtja: 

  1. Játékközpont felszerelése: bútorok, játékok, kisebb felújítások 
1 850 000 HUF 
  1. Helyi akciócsoport munkájának támogatása, ellátás költségei 
46 200 HUF/hó 
  1. Programok gyermekek számára 
1 628 000 HUF 
  1. Programok szülők számára 
814 000 HUF 
  1. Rezsitámogatás az üzemeltetéshez  
46 300 HUF/hó 

Kik pályázhatnak?

Pályázatot benyújthatnak önkormányzatok és intézményeik, civil szervezetek és menekültszállásokat működtető egyéb szervezetek.

Milyen feltételekkel? 

A pályázó szervezet vállalja, hogy 

  • a Játékközpontot a támogatás időtartama alatt és még legalább 2 évig üzemelteti, és ingyenesen biztosítja a belépést minden helyi család számára;  
  • 2 fő koordinátort biztosít (részmunkaidőben) a játékközpont működtetéséhez a támogatás időtartama alatt és még legalább 2 évig; 
  • a 2 fő koordinátor együttműködik a Partners  Hungary Alapítvánnyal;  
  • helyi szakemberekből álló akciócsoportot hoz létre, és azt működteti; 
  • biztosítja a Helyi akciócsoport tagjainak részvételét a megalapításhoz szükséges kétnapos módszertani tréningen; 
  • csatlakozik a Játékközpontok nemzetközi hálózatához, és havonta összegzést készít a Játékközpont látogatottságáról a szerződésben foglaltaknak megfelelően (életkori, nemek szerinti bontás, programok száma, tartalma). 

A pályázatok benyújtásának határideje: 2023. június 12. éjfél.

A pályázatok benyújtása online az alábbi űrlapon történik: Pályázati adatlap – Játékközpont kialakítása 

A pályázat megvalósításának időtartama: 2023.12.31-ig.  

Ez a programelem önmagában is pályázható. Előnyt élveznek azok a pályázók, akik a Primokiz programelemre is pályáznak. A program keretében országosan 12 játékközpont létrehozását támogatjuk.  

 

3. progaremelem: Interkulturális mediáció a befogadó helyi közösségekért 

Rövid leírás:  

Az interkulturális mediáció egy olyan kipróbált módszertan és eszközrendszer, amelynek segítségével erősödik az önkormányzatok és a helyi közösségek, intézmények közötti párbeszéd és együttműködés. Ennek eredményeképpen csökken a feszültség és elindulhat a helyi problémák közös megoldása. 

A menekültek megjelenése a helyi közösségekben ellentmondásos helyzetet teremt. Sok helyen a szolidaritás érzését erősíti, de ugyanakkor már megjelentek  helyi csoportok közötti előítéletek és konfliktusok is, amelyeknek kezelésében, megelőzésében a program támogatást nyújthat. 

A programban a Partners Hungary Alapítvány felkészít egy interkulturális mediátort, akinek aktív közreműködésével felépül egy helyi akciócsoport, melynek résztvevői a roma közösség tagjai, menekültek, az önkormányzat képviseletében eljáró személyek és egyéb helyi intézmények képviselői.  

A csoport tagjai megvitatják a közösség problémáit és a helyi intézmények képviselőivel, a helyi döntéshozókkal közösen megoldási lehetőségeket dolgoznak ki, valamint azokat – az erőforrások függvényében – meg is valósítják. 

Mit nyújtunk? 

  1. A módszertan alapját az Európa Tanács ROMED programja adja, ami     kiegészül a Partners Hungary Alapítvány több mint 20 éves roma integráció területén szerzett tapasztalatával.  
  2. Helyi közösségből kiválasztott interkulturális mediátorokat képzünk. 
  3. Egy fő mediátor munkáját szuperbruttó 197 500 Ft/hó értékben díjazzuk.  
  4. A mediátort mentoráljuk. 
  5. Kerekasztalokat facilitálunk, melynek eredményeképpen, közösségi tervezéssel elkészül egy szakmai terv és költségvetés.  

A szakmai terv megvalósításához anyagi forrást biztosítunk: 2 200 000 Ft értékben.

Kik pályázhatnak?

Pályázatot benyújthatnak önkormányzatok és intézményeik, civil szervezetek és menekültszállásokat működtető egyéb szervezetek.

Milyen feltételekkel lehet pályázni? 

A pályázó szervezet vállalja, hogy  

  • Egy interkulturális/roma mediátor részt vesz a Partners Hungary képzésén. 
  • Az interkulturális mediátor tevékenyen részt vesz a helyi akciócsoport felállításában és az ülések megszervezésében. 
  • A megvalósítandó akció hosszú távon hozzájárul a helyi társadalom fejlődéséhez, a helyi közösségek összetartásához, a társadalmi kohézió erősítéséhez. 

A pályázatok benyújtásának határideje: 2023. június 12. éjfél. 

A pályázatok benyújtása online az alábbi űrlapon történik: Pályázati adatlap – Interkulturális mediáció 

A pályázat megvalósításának időtartama: 2023.12.31-ig. 

Ez a programelem önmagában is pályázható. Előnyt élveznek azok a pályázók, akik a Primokiz programelemre is pályáznak. A program keretében országosan összesen 6 településen támogatjuk a program megvalósulását.  

 

4. programelem: Iskolai sikerességet megalapozó szolgáltatás kialakítása – helyi tanulócsoport létrehozása menekült vagy menedékes gyermekek támogatására 

Rövid leírás: 

A szolgáltatás településenként minimum 5, maximum 20 fő általános iskolás gyermek iskolai sikerességét erősítő szolgáltatás kialakítását támogatja. Olyan, Ukrajnából menekült tanulók iskolai integrációját támogatjuk, akik bármely okból lemaradtak a tanulásban. Cél a pótlólagos nevelő, fejlesztő szolgáltatások biztosítása számukra. A Partners Hungary Alapítvány a forrást biztosítja ehhez, míg a szervezés, illetve a szolgáltatás tartalmának kialakítása a megvalósító szervezet, szakemberek feladata.  

Pályázhatnak mindazon civil szervezetek, önkormányzatok, iskolák, akik vállalják, hogy szakszerű, iskolai sikerességet támogató programot nyújtanak be. 

A támogatás szabadon felhasználható, például az alábbi célokra fordítható:  

  • technikai eszközök beszerzése; 
  • tankönyvvásárlás; 
  • személyi költségek;  
  • illetve bármilyen olyan költség fedezésére, amely a gyermekek sikeres iskolai integrációját szolgálja. 

Mit nyújtunk?

  1. Maximum bruttó 99 000 Ft/tanuló támogatást minimum 5, maximum 20 tanuló bevonására.  
  1. A programban résztvevő szakemberek számára térítésmentesen képzési lehetőséget biztosítunk, melyen a részvétel önkéntes.   

 

Milyen feltételekkel?

A pályázó vállalja, hogy 

  • Összesített, valamint egyéni fejlesztési tervet készít a programban résztvevő gyermekek számára, és nyomon követi annak megvalósítását. 
  • Dokumentálja az alapozó szolgáltatás teljes folyamatát. 
  • Beszámol az egyes tanulók és a tanulócsoport által összességében elért eredményekről, fejlődésről.  
  • Bemutatja a fejlesztés érdekében kialakított együttműködéseket kitérve a szülőkkel való kapcsolattartásra. 
  • Fotódokumentációt készít a megvalósításról. 

Nyertes pályázat esetén a támogatás folyósításának feltétele egy részletes költségvetés benyújtása.  

Előnyben részesítjük azokat a pályázókat, akik pályáznak Játékközpont létesítésére is.   

A pályázatok benyújtásának határideje: 2023. június 12. éjfél. 

A pályázatok benyújtása online az alábbi űrlapon történik: Pályázati adatlap – Helyi tanulócsoport kialakítása 

 

A pályázat megvalósításának időtartama: 2023.12.31-ig. 

Ez a programelem önmagában nem pályázható, csak a Primokiz, és/vagy Játékközpont alapítása, és/vagy Interkulturális mediációs programelemmel együtt. A program keretében országosan összesen 100 tanuló támogatására van lehetőség. 

 

5. programelem: Szociális munka elsősorban a menekültszállásokon élők, illetve menedékes státuszúak támogatására 

Rövid leírás: 

A programelem célja az általános szakemberhiány csökkentése és a szakmai munka minőségének fejlesztése a meglévő önkormányzati, illetve civil támogatási rendszerben egy új, félállású szociális szakember segítségével, vagy már alkalmazásban álló szociális szakember bevonásával új feladat, szolgáltatás bevezetésével. 

Az új státusszal/feladatkörrel a meglévő szociális szolgáltatások ÚJ ELEMMEL bővülnek, amely irányulhat a helyben élő hátrányos helyzetű menekült vagy menedékes státuszú emberek, gyermekek, családok segítésére, pl. idősek, betegek szükségleteinek kielégítésére. 

Mit nyújtunk?

  1. A projektelem egy félállású szociális munkás alkalmazását fedezi, szuperbruttó 355 500 HUF/hó erejéig. 
  1. Egy pályázó maximum két fél, vagy egy teljes státusz finanszírozására nyújthat be pályázatot.   

Kik pályázhatnak?

Pályázatot benyújthatnak önkormányzatok és intézményeik, civil szervezetek és menekültszállásokat működtető egyéb szervezetek.

Milyen feltételekkel?

A pályázó vállalja, hogy 

  •  az új szolgáltatás bevezetésével megerősíti a szociális munkát; 
  • beszámolót készít az új (rész)állással elért eredményekről, ebben kitér arra, hogy mi az új szolgáltatás, illetve hány embert céloznak meg ezzel; 
  • a támogatás eredményeként, a célcsoportban létrejött életminőség-javulásról beszámol. 

Előnyben részesülnek azok a pályázók, amelyek vállalják, hogy a projekt lezárulta után is fenntartják a pályázat segítségével megvalósult pótlólagos szolgáltatást.  

Előnyt élveznek azok a pályázók, akik több programelem     megvalósítására is pályáznak. 

A pályázatok benyújtásának határideje: 2023. június 12. éjfél. 

A pályázatok benyújtása online az alábbi űrlapon történik: Pályázati adatlap – Szociális munka kapacitásbővítése 

A pályázat megvalósításának időtartama: 2023.12.31-ig. 

Ez a programelem önmagában nem pályázható, csak a Primokiz, és/vagy Játékközpont alapítása, és/vagy Interkulturális mediációs programelemmel együtt. A program keretében országosan összesen 3 főállású vagy 6 félállású szociális munkás bérének támogatására van lehetőség. 

 

6. programelem: Mikroprojektek

 

2023. augusztus 15-én újabb pályázati kört nyitunk meg a nyertes pályázók között helyi befogadást erősítő mikroprojektek tervezésére és megvalósítására.  A program keretében országosan összesen 6 mikroprojekt megvalósulását támogatjuk.  
 

A szabadon felhasználható, 2 200 000,- Ft támogatási keret célja egy közösségi tervezéssel kialakítandó, és a közösség tagjait támogató, valamely helyi ügy köré szervezett projekt kidolgozása és megvalósítása, mely elmélyíti, kiegészíti a már elindult egyéb programelemeket. 

Azon pályázatok nyernek támogatást, amelyek eredményei tartósan fenntarthatóak, és hozzájáruljanak a helyi közösség befogadókészségének növeléséhez, a menekültek, romák, sérülékeny csoportok helyi döntéshozatalba való bevonásához, érdekérvényesítő képességük javulásához, a közszolgáltatásokhoz való jobb hozzáféréshez, a lakosság és az intézmények közötti együttműködés erősítéséhez. 

A pályázat 2023. augusztus 15-től szeptember 15-ig nyújtható be, az aktuálisan megjelenített pályázati adatlapon.

 

7. programelem: Online műhelymunkák, tréningek

Augusztustól pályázható, részletek júliusban!

 

ÁLLÁSLEHETŐSÉG: Facilitátort keresünk a Primokiz helyi kisgyermekkori stratégia megalkotására. Jelentkezési határidő: 2023.07.10. Részletek ITT.

 

Kérdés esetén írjon nekünk: elsoagyermek@partnershungary.hu

 

 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – 3. kör: 7000 db HP laptop pályázati úton történő kiosztására  

CALL FOR APPLICATIONS – Round 3 To distribute 7000 HP laptops through a call for applications 

ОГОЛОШЕННЯ НА ТЕНДЕР – Раунд 3 на виділення 7000 ноутбуків HP через тендер 

 

 

Háttérinformációk: 

Background information:

Довідкова інформація: 

 

A HP Inc. 7000 db laptopot adományoz a háborús agresszió elől menekülő gyermekek és családjaik, valamint az őket támogató szervezetek, oktatási intézmények számára. Az eszközöket a Nemzetközi Lépésről Egyesületen keresztül a Global Business Coalition for Education adományozza, melynek a HP Inc. is a tagja. Az adomány elosztását Magyarországon a Partners Hungary Alapítvány végzi.  

HP Inc. offers 7000 laptops to children and their families fleeing from the war of aggression, as well as to the organizations and educational institutions helping refugees. The devices are donated by the Global Business Coalition for Education, of which HP is a member, through the International Step by Step Association. In Hungary, the donation will be distributed by Partners Hungary Foundation.  

HP Inc. дарує 7000 ноутбуків дітям, які втікають від війни, та їхнім родинам, а також організаціям і навчальним закладам, які їх підтримують. Пожертвування зроблено Глобальна Бізнес-коаліцією за освіту (Global Business Coalition for Education), членом якої є HP Inc., через міжнародну асоціацію „Nemzetközi Lépésről Egyesület”. Пожертвування поширюється в Угорщині Фондом Partners Hungary Alapítvány. 

 

A Partners Hungary Alapítvány kiemelten fontosnak tartja a 2022. február 24-én kirobbant ukrajnai háború okán kialakult humanitárius katasztrófa következményeinek enyhítését, különösen a háború elől Magyarországra menekülő, vagy Ukrajna határain belül menekülni kényszerülő családok, gyermekek, felnőttképzésben részt vevő, vagy indokolt esetben ezen kategóriák egyikébe sem sorolható személyek oktatáshoz való hozzáférésének, beilleszkedésének támogatását.   

Partners Hungary Foundation considers it of utmost importance to help mitigate the consequences of the humanitarian disaster provoked by the war in Ukraine which broke out on 24 February 2022, especially to support the access to education and inclusion of families, children, persons in adult education, or in justified cases, persons who cannot be classified into any of these categories, fleeing to Hungary or forced to flee within the borders of Ukraine.  

Угорський фонд «Partners Hungary Alapítvány» вважає надзвичайно важливим пом’якшити наслідки гуманітарної катастрофи, спричиненої війною в Україні, яка почалася 24 лютого 2022 року,  i особливо підтримку інтеграції та доступу до освіту сімей, дітей, учасникiв освіти для дорослих або в обґрунтованих випадках осіб, які не можуть бути віднесені до жодної з цих категорій, які тікають від війни до Угорщини або змушені тікати в межах України 

 

Az adományozó szándékai alapján a laptopokat elsősorban menekültekkel foglalkozó szervezeteknek, formális és informális csoportoknak, oktatási és köznevelési feladatokat ellátó szervezeteknek és intézményeknek, valamint pedagógusoknak, menekült gyermekeknek és családoknak osztjuk ki.  

In line with the donor’s intentions, the laptops will be distributed primarily to organizations, formal and informal groups engaged in supporting refugees, organizations and institutions fulfilling vocational and public education functions, as well as to pedagogues, refugee children and families. 

Виходячи з намірів донорів, ноутбуки насамперед розповсюджуються серед організацій, які займаються проблемами біженців, формальних і неформальних груп, організацій і установ, які виконують освітні та суспільно-просвітницькі завдання, а також серед вчителів, дітей і сімей біженців. 

 

A következő pályázati felhívást tesszük közzé: Menekülteket segítő civil szervezetek, szerveződések és ügyfeleik részére kiírt pályázat, 3. kör 

The following Call for Applications is published: Call for Applications for NGOs and other organizations supporting refugees, and for their clients, 3rd Round 

Оголошується наступний конкурс проектних заявок: Тендер для громадських організацій та організацій, які допомагають біженцям та їхнім клієнтам, Раунд 3 

 

Pályázati programunk legfontosabb alapelvei: 

The most important principles of our program: 

Найважливіші принципи нашої прикладної програми: 

 

  • Gyorsaság: A laptopok a lehető leghamarabb kerüljenek a kedvezményezettek birtokába, hogy az iskolaév megkezdését követően mihamarabb a hatékony tanulás, a szabadidő hasznos eltöltése, és az információszerzés hasznos eszközeivé válhassanak. 

Speed: The laptops shall be distributed to the beneficiaries as soon as possible so that they can be put into use right away for efficient learning, useful free time activities and obtaining information as the school year has already begun. 

Швидкість: Ноутбуки мають бути у власності бенефіціарів якнайшвидше, щоб після початку навчального року вони могли якомога швидше стати корисними інструментами для ефективного навчання, корисного дозвілля та отримання інформації. 

  • Megbízhatóság: Szeretnénk biztosítani, hogy a laptopok biztosan a rászoruló gyerekek, családok, pedagógusok és az őket támogató szervezetek és oktatási intézmények számára legyenek elérhetők, és a lehető legnagyobb mértékben ki tudjuk szűrni az esetleges visszaélés lehetőségét. 

Trustworthiness: It is important that the laptops are made available exclusively for refugee children and families, as well as their teachers, the organizations and educational institutions that support them in order to prevent any potential misuse. 

Надійність: ми хочемо гарантувати, щоб ноутбуки б ули доступні для потреб дітей, сімей, вчителів, організацій і навчальних закладів, які їх підтримують, і щоб ми могли максимально відфільтрувати можливість можливого зловживання 

  • Együttműködés: Nagyon fontosnak tartjuk a menekültek támogatásában dolgozó önkéntesek, szakemberek, szervezetek együttműködését, mert hisszük, hogy az információk megosztásával, egymás kompetenciáinak kiegészítésével, közös gondolkodással és cselekvéssel, szolidaritás-vállalással tudunk csak reflektálni a folyamatosan változó igényekre. 

Cooperation: Cooperation among volunteers, professionals and organizations engaged in working with refugees is of key importance. We are convinced that responsiveness to constantly changing needs is only possible through sharing information, complementing each other’s competences, collective action and reflection, and solidarity. 

Співпраця: ми вважаємо співпрацю волонтерів, професіоналів та організацій, які працюють на підтримку біженців, дуже важливою, оскільки ми віримо, що, обмінюючись інформацією, доповнюючи компетенції один одного, думаючи та діючи разом, а також зобов’язуючись до солідарності, ми можемо лише реагувати на потреби, що постійно змінюються 

  • Fenntarthatóság: szeretnénk biztosítani, hogy az eszközök hosszabb távon, és az eszközök kapacitásának kihasználásával álljanak a kedvezményezettek szolgálatában, és lehetőség szerint – különösen az oktatási intézmények esetében – a teljes nevelői és tanulóközösség javát szolgálják. 

Sustainability: Our aim is to make sure that the laptops are made use of in the long run, their capacity is fully exploited in favour of the beneficiaries, and that the entire community of teachers and students benefits from them, especially in educational institutions. 

Стійкість: ми хочемо гарантувати, щоб інструменти були на службі бенефіціарів у довгостроковій перспективі та використовувались можливості інструментів, і, якщо це можливо – особливо у випадку освітніх закладів – вони принесли користь усій спільноті освітян та студентів. 

  • Nyomon követés, hatásmérés: szeretnénk felmérni, milyen hatással volt a kedvezményezettek életére a laptophoz jutás; ezt a Most Significant Change módszerrel fogjuk nyomon követni. 

Monitoring, impact measurement: We shall evaluate how the access to laptops impacted the lives of the beneficiaries; the Most Significant Change methodology shall be used for this purpose. 

Подальші дії, вимірювання впливу: ми хотіли б оцінити вплив доступу до ноутбука на життя бенефіціарів; ми відстежуватимемо це за допомогою методу Most Significant Change (Найбільш Суттєвi Зміни). 

  • Átláthatóság: a laptopok elosztását a személyes adatok kezelésére vonatkozó szabályok betartásával, de transzparens módon szeretnénk végezni. Honlapunkon nyomon követhető lesz a nyertes szervezetek névsora, a még rendelkezésre álló laptopok száma, a pályázatokkal kapcsolatos információk. 

Transparency: We shall conduct the distribution of the laptops in a transparent way along with strict compliance with the regulations on personal data privacy. The names of successful applicants, the number of available laptops, and information on the application process will be made available on our website. 

Прозорість: ми хочемо здійснювати розповсюдження ноутбуків прозоро, з дотриманням правил обробки персональних даних. Перелік організацій-переможців, кількість ноутбуків, які ще є в наявності, та інформація про тендери будуть доступні на нашому сайті. 

 

Jelen pályázati felhívás célja: 

The goal of this call for applications: 

Мета цього оголошення на тендер: 

 

Az Ukrajnából menekült családokat segítő tevékenységet (szállás, szociális, integrációs szolgáltatások, sérülékeny csoportok támogatása, stb.) végző szervezetek, valamint ügyfeleik támogatása laptopok biztosításával, illetve a laptopok révén a szolgáltatások számítógépes hátterének biztosítása, ezáltal a szakmai munka erősítése. A szervezetekkel szoros segítői kapcsolatban álló ügyfelek életminőségének javítása, az oktatási szolgáltatásokhoz való hozzáférésük javítása, munkaerőpiaci helyzetük javítása, szabadidejük hasznos eltöltésének segítése, hivatalos ügyeik intézése, kapcsolattartásuk támogatása a családjaik és közösségeik tagjaival, stb.  

Amennyiben a beérkező igények meghaladják a lehetőségeket, a Magyarország területén élőket és az őket segítőket részesítjük előnyben.   

Our goal is to support NGOs in their activities aimed at supporting refugee families from Ukraine (accommodation, social and integration services, supporting vulnerable groups, etc.) by providing them with laptops and IT support for their services, thus empowering their professional work. We also aim to improve the quality of life of clients supported by the organizations, to increase their access to educational services, to improve their labour market prospects, to help them spend their free time in a meaningful way, to provide them with support in official procedures, and to support them in communicating with their families and members of their community, etc. 

Should the number of requests exceed the number of laptops available in the project, preference will be given to refugees living in Hungary and the organizations helping them. 

Підтримка організацій, які надають допомогу сім’ям біженців з України (послуги з розміщення, соціальні, інтеграційні послуги, підтримка вразливих груп тощо) та їх клієнтів шляхом надання ноутбуків, а також забезпечення комп’ютерного фону для послуг через ноутбуки, тим самим посилюючи професійну роботу. Покращення якості життя клієнтів, які мають тісні стосунки підтримки з організаціями, покращення їхнього доступу до освітніх послуг, покращення їхньої ситуації на ринку праці, допомога їм з користю проводити вільний час, управління їхніми службовими справами, підтримка їхніх стосунків із членами їх сімей та громади тощо. 

Якщо вхідні запити перевищують можливості, ми надаємо перевагу тим, хто живе в Угорщині, і тим, хто їм допомагає. 

 

Kik pályázhatnak? 

Who can apply?  

Хто може подати заявку? 

 

A pályázat nyílt. Ebben a pályázati körben pályázatot nyújthatnak be:   

  • menekülteket támogató civil szervezetek: egyesületek, alapítványok, szociális szövetkezetek, stb.  
  • menekülteket támogató nonprofit és forprofit gazdasági társaságok,  
  • menekülteket támogató informális csoportok és szerveződések, önsegítő csoportok, stb. 

This is an open Call for Applications. The following entities may apply:   

  • NGOs providing support for refugees: associations, foundations, social cooperatives, etc. 
  • non-profit and for-profit business organizations supporting refugees, 
  • informal groups and organizations, self-help groups supporting refugees, etc. 

Тендер відкритий. У цьому тендерному раунді заявки можуть подати: 

  • НУО, що підтримують біженців: асоціації, фонди, соціальні кооперативи тощо. 
  • некомерційні та комерційні компанії, що підтримують біженців, 
  • неформальні групи та організації підтримки біженців, групи самодопомоги тощо. 

FIGYELEM! Jelen pályázati felhívás olyan szervezetek számára is nyitva áll, amelyek a korábbi pályázati körökben is részt vettek. Felhívjuk a figyelmet, hogy a pályázók csak olyan személyek, illetve szervezeti munkatársak részére igényelhetnek laptopot, akik a korábbi fordulókban nem részesültek ilyen támogatásban! 

ATTENTION! This call for proposals is open to organisations that have also participated in previous Calls for Proposals. Please note that applicants may only apply for laptops for persons or staff who did not receive such support in the previous rounds! 

УВАГА! У цьому конкурсі можуть брати участь організації, які брали участь у попередніх конкурсах. Зверніть увагу, що заявники можуть подавати заявки на отримання ноутбуків лише для осіб або співробітників організацій, які не отримали таку підтримку в попередньому раунді! 

 

Nem pályázhatnak többek között:    

  • politikai pártok, pártalapítványok,  

  • állami-, kormányzati-, költségvetési szervek és intézményeik,  

  • önkormányzatok és intézményeik,  

  • természetes személyek.  

The following entities are excluded from the application process: 

  • political parties, political party foundations, 
  • state, government and budgetary bodies and their institutions,  
  • municipalities and their institutions, 
  • natural persons. 

Наступні не мають права подати заявку: 

  • політичні партії, партійні фонди, 
  • державні, урядовi, бюджетні органи та їх установи, 
  • органи місцевого самоврядування та їх установи, 
  • фізичні особи. 

 

A pályázat tárgya:  

The subject matter of the call for applications: 

Предмет заявки: 

 

A HP Inc. által adományozott új HP240-480G8/EliteDesk/ProBook/Pavilion/x360Convert típusú, angol és ukrán billentyűzettel ellátott laptopok, amelyek általános felhasználói célokra tökéletesen megfelelnek. A laptopok Core i3-i7 processzorral, 8-16GB RAM memóriával és 256-1TB háttértárral rendelkeznek. A beérkező igények függvényében a felhasználás célja szerint határozzuk meg a kiosztandó laptopok típusát.  

New HP240-480G8/EliteDesk/ProBook/Pavilion/x360Convertible laptops donated by HP Inc. with English and Ukrainian keyboards convenient for everyday use. The laptops are equipped with Core i3-i7 processors, 8-16GB RAM memory size, and 256-1TB storage capacity. Laptop type will be selected based on the applications received and their intended use. 

Абсолютно нові ноутбуки HP240-480G8/EliteDesk/ProBook/Pavilion/x360Convert з англійською та українською клавіатурами, які ідеально підходять для звичайних потреб, подаровані HP Inc. Ноутбуки оснащені процесором Core i3-i7, 8-16 ГБ оперативної пам’яті та 256-1 ТБ пам’яті. Залежно від запитів, що надходять, ми визначаємо тип ноутбуків для розповсюдження відповідно до цілей використання. 

 

A megpályázható laptopok számára vonatkozó szabályok: 

Rules on the number of laptops that may be requested: 

Правила щодо кількості ноутбуків, які можуть бути подані на тендер: 

 

  • A pályázó szervezetnél bejelentett munkaviszonyban vagy egyéb szerződéses jogviszonyban álló menekültekkel foglalkozó munkatársak és a szervezet önkéntesei részére. 
  • Indokolt esetben bizonyos szolgáltatási funkciók ellátására további max. 3 laptop igényelhető. 
  • A menekült személyek részére, ha: 
  • közoktatásban részt vevő gyermekek,  
  • felsőoktatási tanulmányokat folytató fiatalok,  
  • felnőttoktatásban részt vevő személyek,  
  • és indokolt esetben ezen kategóriák egyikébe sem sorolható személyek. 

Minden esetben feltétel, hogy a laptop használata a fenti tevékenységekhez nélkülözhetetlen legyen, melyet a pályázati adatlap kitöltésénél indokolni kell. 

  • Laptops requested for staff members engaged in the work with refugees employed by the organization or in other contractual relationship with the organization:  
  • In justified cases, a maximum of 3 additional laptops may be requested for ensuring certain services. 
  • Laptops may be requested for refugees belonging to the following categories:  
  • children participating in public education,   
  • adults pursuing higher education studies,   
  • persons in adult education, 
  • and in justified cases, for persons not belonging to any of these categories. 

In any case, laptop use must be indispensable for the activity indicated above, and a justification must be provided for the request in the Application Form. 

  • Для працівників, які працюють з біженцями і перебувають у зареєстрованих трудових або інших договірних правовідносинах з організацією-заявником та волонтерами організації: 
  • В обґрунтованих випадках для виконання окремих сервісних функцій додатково можна запросити макс. 3 ноутбуки. 
  • Для біженців, якщо: 
  • діти, які беруть участь у державній освіті, 
  • молодь, яка здобуває вищу освіту, 
  • особи, які беруть участь в освіті дорослих, 
  • та, в обґрунтованих випадках, особи, які не можуть бути віднесені до жодної з цих категорій. 

У всіх випадках умовою є те, що використання ноутбука є необхідним для вищезазначених заходів, що має бути обґрунтовано при заповненні форми заявки. 

 

A pályázat benyújtása: 

Application procedure:  

Подання заявки: 

 

A pályázat kizárólag elektronikusan nyújtható be a következő linken elérhető pályázati adatlapon:  

  • https://forms.gle/9STCrk156tLN63E58 
  • A kitöltött elektronikus pályázat mellé nem szükséges további dokumentumokat benyújtani.   
  • A pályázat benyújtásának határideje 2023. március 12. 23:59  
  • A beérkezett pályázatok értékelése és eredményhirdetése folyamatos. 

Applications may only be submitted electronically via the online Application Form at:  

  • https://forms.gle/9STCrk156tLN63E58  
  • No additional documents need to be submitted along with the online Application Form. 
  • Application deadline: 12 March, 2023, 23:59 
  • Applications will be evaluated and results will be announced on a continuous basis. 

Заявку можна подати лише в електронному вигляді за допомогою форми заявки, доступної за посиланням:  

  • https://forms.gle/9STCrk156tLN63E58   
  • Крім заповненої електронної заяви додаткові документи подавати не потрібно 
  • Кінцевий термін подання заявки – 12 березня, 2023 р., 23:59 
  • Оцінка та оголошення результатів отриманих заявок відбуватеметься постійно. 

 

Pályázatok elbírálása: 

Evaluation:  

Оцінка заявок: 

 

A pályázatok elbírálásáról, az elnyert laptopok típusáról és mennyiségéről bírálóbizottság dönt az általános összeférhetetlenségi szabályok figyelembevételével, az alábbi értékelési szempontok alapján:  

  • A pályázati adatlap maradéktalan kitöltése, 
  • A pályázati adatlapban megadott információk koherenciája, 
  • A pályázó szervezet menekülteket támogató szolgáltatásainak komplexitása.  

Applications will be evaluated and the type and number of laptops to be awarded will be determined by an Evaluation Committee with respect to the general rules on conflict of interest and based on the following evaluation criteria: 

  • Submission of a fully completed Application Form,  
  • Coherence of information provided in the Application Form, 
  • Complexity of services provided for refugees.  

Оцінювальний комітет приймає рішення щодо оцінки заявок, типу та кількості виграних ноутбуків, беручи до уваги загальні правила конфлікту інтересів, на основі таких критеріїв оцінки: 

  • Повне заповнення форми заявки, 
  • Узгодженість інформації, наданої у формі заявки, 
  • Складність послуг організації-заявника з підтримки біженців. 

 

Előnyben részesülnek azokat a pályázók, akik:  

  • az érintett és résztvevő szervekkel, szervezetekkel, személyekkel szoros együttműködésben dolgoznak,  
  • további vállalásokat tesznek, illetve további szolgáltatásokat nyújtanak a kedvezményezett személyeknek, beleértve, de nem kizárólagosan az alábbiakat:  
  • az elnyert laptopok személyes átvételét és elszállítását Budapestről,  
  • az adományozó által biztosított kóddal a Windows operációs rendszer telepítését,  
  • a laptopokra saját erőforrásból Office 365 szoftver telepítését,  
  • számítógépes ismeretek oktatását,  
  • kiskorú kedvezményezett esetén a laptopok korhatáros szűrővel történő ellátását,  
  • a laptopok műszaki és szoftveres karbantartását, szervizelését,  
  • internetelérés biztosítását a laptopok használatához,  
  • szükség esetén nyomtató és szkenner használat biztosítását stb.  

Preference will be given to Applicants who: 

  • work in close cooperation with the concerned and participating bodies, organizations and individuals, 
  • make additional commitments, or provide additional services for the beneficiary persons, including but not limited to the following:  
  • collecting the awarded laptops from Budapest in person, 
  • installing Windows operating system on the laptops using the product key provided by the donor,  
  • installing Office 365 software on the laptops from own resources,  
  • teaching computer skills for users,  
  • if the beneficiaries are children, installing age-restriction filters on the laptops,  
  • technical and software maintenance and servicing of the laptops,  
  • providing internet access for the laptops,  
  • providing printer and scanner use, etc., if needed. 

Перевага надаватиметься заявникам, які: 

  • працюють у тісній співпраці з відповідними та залученими органами, організаціями та особами, 
  • беруть на себе  додаткові зобов’язання та надають додаткові послуги бенефіціарам, включаючи, але не обмежуючись, наступне: 
  • особистий збір і доставка виграних ноутбуків з Будапешта, 
  • встановлення операційної системи Windows з кодом, наданим донором, 
  • встановлення програмного забезпечення Office 365 на ноутбуки за рахунок власних ресурсів, 
  • навчання комп’ютерним навичкам, 
  • у випадку неповнолітнього бенефіціара, надання ноутбуків із фільтром вікового обмеження, 
  • технічне та програмне обслуговування та обслуговування ноутбуків, 
  • надання доступу до Інтернету для використання ноутбуків, 
  • забезпечення використання принтера та сканера при необхідності тощо. 

 

A bírálóbizottság végső döntésének meghozatalához további információt kérhet a szervezetektől. A mérlegelési jogkörben meghozott döntése végleges. A laptopok számára és típusára vonatkozó további kéréseknek nem tudjuk figyelembe venni.  

The Evaluation Committee may request further information from the organizations before it makes its final decision. The committee’s decision within its margin of discretion shall be final. Additional requests concerning the number and type of laptops will not be considered. 

Оцінювальний комітет може вимагати від організацій додаткову інформацію, щоб прийняти остаточне рішення. Його дискреційне рішення є остаточним. Ми не можемо розглядати додаткові запити щодо кількості та типу ноутбуків. 

 

Nyertes pályázat esetén a laptopok átvételének feltétele: 

  • A pályázat benyújtását követően az elektronikusan megküldött Végfelhasználói Adatlap kitöltése és beküldése a kedvezményezett személyek adataival és a laptopok felhasználására vonatkozó információkkal; 
  • A kedvezményezett személyek személyes adatainak kezeléséről az Adatkezelési tájékoztató rendelkezik; 
  • A Partners és a nyertes pályázó közötti támogatási szerződés és/vagy megbízási szerződés megkötése; 
  • A nyertes pályázó és a kedvezményezettek által aláírt támogatási szerződések megkötése és szkennelt másolatának beküldése; 
  • Átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírása.  

Prerequisites to collecting the awarded laptops:  

  • Filling in and electronically submitting the End User Data Sheet with the data of the beneficiaries and the information about the intended use of the laptops once the application has been submitted.  
  • Protecting privacy of beneficiaries’ data as specified in the Privacy Policy; 
  • Signing a grant contract and/or agency contract between Partners Hungary and the successful Applicant; 
  • Signing grant contracts between the successful Applicant and the beneficiary persons, and submitting scanned copies of these contracts; 
  • Signing an itemized Acceptance Protocol. 

У разі успішного тендеру умовами отримання ноутбуків є: 

  • Після подання заявки заповніть та надішліть в електронному вигляді Анкету кінцевого користувача з даними бенефіціара та інформацією про використання ноутбуків; 
  • Обробка персональних даних бенефіціарів передбачена в Інформації про управління даними; 
  • Укладення контракту на підтримку між Partners Hungary та заявником-переможцем; 
  • Підписання грантового контракту та/або агентського договору між Партнерами Угорщини та успішним Заявником; 
  • Підписання акту приймання-передачі 

 

További kérdés esetén kérjük, a következő e-mail címen forduljon a projektcsapat tagjaihoz: laptoppalyazat@partnershungary.hu 

  • Orsós János projektvezető,  
  • Nagy Erzsébet Emese projektkoordinátor és  
  • Kovács Ádám IT munkatárs  

További információk a Partners Hungary Alapítványról: https://partnershungary.hu/hu_hu/ 

Sikeres pályázatot kíván a PHA!    

 

If you have any further questions, please contact the Project Team via the following email address: laptoppalyazat@partnershungary.hu 

  • János Orsós Project Manager,  
  • Erzsébet Emese Nagy, Project Coordinator, and  
  • Ádám Kovács, IT officer . 

Find out more about Partners Hungary Foundation at: https://partnershungary.hu/hu_hu/ 

PHF wishes you success with your application!    

 

Якщо у вас виникнуть додаткові запитання, зв’яжіться з членами команди проекту за електронною адресою: laptoppalyazat@partnershungary.hu 

  • Керівник проекту János Orsós 
  • координатор проекту Emese Erzsébet Nagy та  
  • ІТ-працівник Ádám Kovács 

Більше інформації про фонд Partners Hungary: https://partnershungary.hu/hu_hu/  

Бажаємo вам успішної заявки! 

 

Partners Hungary Foundation Laptop programme GDPR consent form Ukraininan

Privacy Policy Partners Hungary Foundation Laptop Program

Laptop pályázat adatkezelési tájékoztató

 

A HP Inc. 7000 db laptopot adományoz a háborús agresszió elől menekülő gyermekek és családjaik, valamint az őket támogató szervezetek és oktatási intézmények számára. Az eszközöket az International Step By Step Association-ön keresztül a Business Coalition for Education és a TheirWorld adományozza, melynek a HP Inc. is a tagja.  A laptopok szakszerű tárolásában a Raben Group nagylelkű támogatása segít minket. Az adomány elosztását Magyarországon a Partners Hungary Alapítvány végzi.  

Első körben a menekülteket segítő civil szervezetek, szerveződések és ügyfeleik részére írtunk ki pályázati lehetőségek. Mostani, második körünkben oktatási-nevelési intézmények számára szeretnénk lehetőséget biztosítani.

A Partners Hungary kiemelten fontosnak tartja a 2022. február 24-én kirobbant ukrajnai háború okán kialakult humanitárius katasztrófa következményeinek enyhítését, különösen a háború elől Magyarországra menekülő, vagy Ukrajna határain belül menekülni kényszerülő családok, gyermekek, felnőttképzésben részt vevő, vagy indokolt esetben ezen kategóriák egyikébe sem sorolható személyek oktatáshoz való hozzáférésének, beilleszkedésének támogatását.   

Az adományozó szándékai alapján a laptopokat elsősorban menekültekkel foglalkozó szervezeteknek, formális és informális csoportoknak, oktatási és köznevelési feladatokat ellátó szervezeteknek és intézményeknek, valamint pedagógusoknak, menekült gyermekeknek és családoknak osztjuk ki.  

Két típusú pályázati felhívást tettünk közzé:   

  1. A menekülteket segítő civil szervezetek, szerveződések és ügyfeleik részére kiírt pályázat (civil laptop pályázati adatlap), illetve 
  2. Az oktatási-nevelési intézmények, szervezetek, szerveződések, valamint az oktatási szolgáltatást nyújtó szakemberek és tanulóik, hallgatóik részére kiírt pályázat — jelen felhívás (oktatási laptop pályázati adatlap) 

 

Hol tart most a program?

2023. január közepig  2 pályázati kör zárult. Újabb pályázati körök kiírásáról január vége előtt várható döntés.

Civil szervezetek számára kiírt pályázat

  • 77 nyertes pályázó 
  • több mint 3700 megítélt laptop 
  • több mint 100 elektronikus szerződés megkötve  
  • több mint 2000 laptop már átvéve és installálást követően átadva a kedvezményezett menekült és menedékes személyeknek 

Oktatási intézmények számára kiírt pályázat (jan. 9. zárult):  

  • 50 nyertes pályázó 
  • Több mint 1500 megítélt laptop 

Érdekességek:

  • A Raben Group által felajánlott 3  raktárba csaknem 100 raklapnyi eszköz érkezett.  
  • 1 raktár január elejére kiürült az átadásoknak köszönhetően  
  • Szerződést kötöttünk új támogatónkkal, a Raben Grouppal, aki a laptopok szakszerű tárolását biztosítja a program során, amíg eljutnak a végfelhasználókig.

Hálásak vagyunk azoknak a szervezeteknek, akikkel együttműködésben létrejöhetett ez a nagyszabású program:

  • HP Inc.
  • International Step by Step Association
  • Global Business Coalition for Education
  • TheirWorld
  • Raben Group

Miről szól a projekt?

Erasmus + projektünkben partnerségünk arra törekszik, hogy erősítse a szociálisan hátrányos helyzetű kisgyermekekkel és szüleikkel foglalkozó szakemberek folyamatos szakmai fejlődésének támogatását azzal, hogy képzést biztosít számukra több olyan módszertan kapcsán, amelyet a mindennapi munkájuk során használhatnak. 

 

Projekt partnerek

  • Škola dokorán – Wide Open School n.o. egy szlovák  nonprofit szervezet, amely a szociálisan hátrányos helyzetű csoportok közösségfejlesztésével és élethosszig tartó tanulásával foglalkozik, különös tekintettel azokra a hátrányos helyzetű  kisgyermekes családokra, akik helyi, országos és nemzetközi szinten is aktívak
  • CIAPE – CENTRO ITALIANO PER L’APPRENDIMENTO PERMANENTE egy olasz non-profit kulturális egyesület, amely az innovatív oktatási módszertanokat terjeszti Európában. Az eddig sikeresen lebonyolított több mint 100 európai projekttel a CIAPE több mint 300 partnerből álló hálózatra támaszkodik Európa-szerte. 2018-ban a CIAPE egy vadonatúj co-working teret indított Rómában, a „The Apartment”-et, amely kisgyermekkori szolgáltatásokat kínál munkatársai és a nagyközönség számára, azzal a céllal, hogy a gyermekek születésüktől fogva a játékon keresztül erősítsék a szociális készségeket. asszertivitás és empátia terén,  a skandináv modell szerint.
  • Partners Hungary Alapítvány, azaz mi. Célunk, hogy hozzájáruljunk egy multikulturális, toleráns, környezetével és természetével harmóniában élő társadalom kialakulásához járul hozzá, amely képes integrálni a különböző kultúrák értékeit egyéni és társadalmi szinten egyaránt.
  • A Pomoc Deci egy szerb civil, non-profit szervezet, amely a 0-18 éves kor közötti gyermekek és szüleik minőségi ellátását és oktatását támogatja.

 

A projekt várható eredményei

Beszámoló a nemzeti ECD-politikákról a partnerországokban

A beszámoló hangsúlyozza a formális és nem formális szolgáltatások ingyenes, magas színvonalú és inkluzív koragyermekkori nevelésének és gondozásának fontosságát. Hangsúlyozza, hogy meg kell ragadni és támogatni kell a családtagok szerepét abban, hogy tanulási lehetőségeket teremtsenek gyermekeik és saját maguk számára. A partnerországokban az ECEC helyzetének feltérképezése iránti fokozott érdeklődés miatt számos kortárs nemzetközi tanulmány és jelentés készült a kisgyermekek oktatásáról. Mindazonáltal még mindig hiányzik egy átfogó, friss jelentés a partnerországok nemzeti ECD (kora gyermekkori) politikáiról. E jelentés célja, hogy kitöltse a hiányt hiteles és megalapozott kutatásokkal, valamint az azt követő ajánlásokkal a társadalmi befogadásért és az inkluzív oktatási politikákért felelős hatóságok számára a kisgyermekek és családjaik tekintetében. A tanulmány a koragyermekkori nevelési és gondozási szolgáltatásokra összpontosít, feltérképezve a jelenlegi helyzetet, hogy iránymutatást adjon a térség jövőbeli fejlesztéseihez. A jelentés kontextuális leírást és elemzést kínál a partnerországokban a 0–3 éves csecsemőkre és kisgyermekekre, valamint a 3–6/7 éves óvodai gyermekekre vonatkozó politikák és keretrendelkezések kontextusában. Megvizsgálja a korai gondozási és oktatási szolgáltatások hozzáférésének, megfizethetőségének és minőségének kérdéseit; a végrehajtott intézkedések fenntarthatósága; valamint a családok szerepét és a tágabb közösségek bevonásának lehetőségét.

A SZAKMAI ANYAG INGYENES LETÖLTHETŐ INNEN: Szakpolitikai jelentés ECD

 

Eszköztár szociálisan hátrányos helyzetű kisgyermekekkel és szüleikkel dolgozó szakemberek számára

Ez az eszköztár a gyakorló szakemberek képzésére használható,  mely hozzásegíti őket abban, hogy jobban képzett szakemberré váljanak. Ez az anyag olyan pedagógiai célokon, értékeken és megközelítéseken alapul, amelyek lehetővé teszik, hogy a gyermekek holisztikus módon használják képességeiket. Ez a projekteredmény két fő részből áll: 1.) Parenting with confidence (Magabiztos szülőnek lenni) 2.) Home visiting program (Otthonlátogatási program) Célcsoportok: Kora gyermekkori szakemberek és segítő szakemberek, Általános iskolai tanárok, Óvodapedagógusok, Ped. asszisztensek, Szociális területen dolgozók, Területi egészségügyi asszisztensek, Szociális munkások, Közösségi szociális munkások, Toy library munkatársai, Helyi önkormányzati képviselők, Civil szervezetek képviselői, Közösségi nem formális vezetők, Egyéb helyi érintettek. Végső célcsoport: Szülők és kisgyermekek (különösen a társadalmilag és kulturálisan hátrányos környezetből származók). 

Az eszköztár témái:

  1.  PARENTING WITH CONFIDENCE (Magabiztos szülőnek lenni)
  2. HOME VISITING PROGRAM – TÁRSADALMI IGAZSÁGÜGYRE NEVELÉS (Otthonlátogatási program) 

A SZAKMAI ANYAG INGYENES LETÖLTHETŐ INNEN: Munka hátrányos helyzetű szülőkkel és gyerekekkel

A sokszínűség tisztelete (eszköztár)

Ennek az eszköztárnak az a célja, hogy felélénkítse a befogadás és a demokrácia értékeinek témáját az osztálytermekben, az iskolákban és az óvodákban. Tájékoztatást nyújt arról, hogy a szakemberek olyan környezetet teremtsenek, amelyben minden gyermek boldog, miközben megtanulja tisztelni azokat, akik különböznek egymástól,. A módszer a Persona Doll megközelítésen alapul, amely hatékony módja annak, hogy segítse a 2–8 éves gyermekeket a sokszínűség felfedezésében és a sztereotípiák felfedezésében.  A módszer hatékony, nem fenyegető és élvezetes módszert kínál az egyenlőség kérdéseinek megbeszélésére, valamint a sztereotip és diszkriminatív gondolkodás elleni küzdelemre a kisgyermekek körében. Célcsoportok: Kora gyermekkori szakemberek és segítő szakemberek, Általános iskolai tanárok, Óvodapedagógusok, Ped. asszisztensek, Szociális területen dolgozók, Területi egészségügyi asszisztensek, Szociális munkások, Közösségi szociális munkások, Toy library munkatársai, Helyi önkormányzati képviselők, Civil szervezetek képviselői, Közösségi nem formális vezetők, Egyéb helyi érintettek. Végső célcsoport: Szülők és kisgyermekek (különösen a társadalmilag és kulturálisan hátrányos környezetből származók). 

Az eszköztár tartalma:

 1.) PERSONA DOLL METHOD (Persona Doll módszer)

2.) EDUCATION FOR SOCIAL JUSTICE (Oktatással a társadalmi igazságosságért) 

A SZAKMAI ANYAG INGYENES LETÖLTHETŐ INNEN: A sokszínűség érték_módszertani gyűjtemény

Kora gyermekkori szakpolitikai ajánlások EU-s és a nemzeti érdekelt felek számára

A tevékenységek és az értékelések alapján szakpolitikai ajánlásokat fogalmazunk meg a döntéshozók számára a partnerszervezetek egyes országainak a szintjén, valamint európai szinten a koragyermekkori fejlesztés területén. Az ajánlások több szinten szólnak majd a döntéshozóknak – a helyitől (pl. önkormányzati képviselők) az országosig (pl. az esélyegyenlőség biztosításával foglalkozó különböző minisztériumok és hivatalok képviselői). Az óvodáskorú gyermekek óvodai nevelési rendszerben való részvételi feltételeinek elemzése az egyes államok szintjén szintén a szakpolitikai ajánlásokba kerül. A döntéshozóknak szóló ajánlások egyrészt konkrétak lesznek ( az óvodáskorú gyermekek, különösen a roma gyermekek óvodai nevelésének minőségének és hozzáférhetőségének javítása, az egyes gyermekek szükségleteinek figyelembe vétele a családdal együttműködésben, az inkluzív pedagógia, a műveltség fejlesztése, a a szülők és az kora gyermekkori szakemberek képzése) valamint strukturálisak (tágabb helyi közösség bevonása, a bevált gyakorlatok transznacionális cseréje).

A SZAKMAI ANYAG INGYENES LETÖLTHETŐ INNEN:

Projekt koordinátor

Škola dokorán – Wide Open School, n.o., Baštova 5

81103 Bratislava, Slovakia

E-Mail: info@skoladokoran.sk

Erasmus+ Project

Strengthening and Supporting the Early Childhood Development Workforce – ECD PLUS (2021-1-SK01-KA220-SCH-000023601)

The European Commission’s support for the production of this publication does not constitute an endorsement of the contents, which reflect the views only of the authors, and the Commission cannot be held responsible for any use which may be made of the information contained therein.

A Partners Hungary Alapítvány kiemelten fontosnak tartja a 2022. február 24-én kirobbant ukrajnai háború okán kialakult humanitárius katasztrófa következményeinek enyhítését, különösen a háború elől Magyarországra menekülő, vagy Ukrajna határain belül menekülni kényszerülő családok, gyermekek, felnőttképzésben részt vevő, vagy indokolt esetben ezen kategóriák egyikébe sem sorolható személyek oktatáshoz való hozzáférésének, beilleszkedésének támogatását.

Mi történik fonyódi progamunkban és kik dolgoznak benne?

A Fővárosi Önkormányzat fonyódi menekülttáborának üzemeltetője, szakmai vezetője a Nestingplay. A Nestingplay játékokon keresztül segíti a mélyszegénység és a trauma okozta eltérő fejlődés fejlesztését. Ezen kívül dolgozik szülőkkel, hogy sokkal tudatosabbá váljanak, megtanítják őket játszani, és hogy felismerjék a le- és elmaradásokat, hogy fontossá váljon számukra az oktatás, hiszen csak így tudják támogatni saját gyerekük előmenetelét.
 
A Partners Hungary Alapítvány több dologgal támogatja a tábor működését: játéktár megalapításával eszközöket biztosít a gyermekek fejlesztéséhez, anyagi forrást biztosít a táborban élők életminőségének javításához. A Nestingplay csapatát kiegészíti Nagy Erzsébet Emese, a Partners munkatársa, aki a táborban az alapítvány módszertanával dolgozik, táborvezetőként.
 
Fontosnak tartjuk a szervezeteink együttműködését, mindemellett az identitásunk, stratégia vezérelt működésünk megőrzését is. Közös célunk, hogy helyi szinten támogassuk azoknak a menekülteknek a befogadását, akik Magyarországon fognak maradni és a legsérülékenyebbek. Időnként – ahogy most is – meg kell állnunk, reflektálni magunkra: 6 hónap tapasztalattal mögöttünk már jobban tudunk tervezni. Az itt maradók segítésében most kezdődik a hosszútávú tervezés. 

Milyen hatással van programunk a menekült családokra és a helyi közösségre?

A gyerekek óvodába, iskolába járnak, délután fejlesztő foglalkozásokon vehetnek részt, kezdenek kinyílni, mernek játszani és felfedezni az új környezetet, magyarul tanulnak, és lassan felzárkóznak társaikhoz. A táborban Játéktár is üzemel, amely létrejöttét az LDS Charities támogatta.
A táborban lakók és a helyiek kapcsolata pedig egyre jobb, ahogyan megismerik egymást, hála az egyik helyi lelkésznek, aki közös istentiszteleteket szervez hétről hétre. Mindez szakma- és intézményközi összefogással jöhetett létre – ez működteti a közösség támogatását. Köszönet mindenkinek, aki hozzájárul ahhoz, hogy a nélkülözésből és félelemből érkező családok biztonságra és közösségre találhatnak.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2. KÖR OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKNEK

7000 db HP laptop pályázati úton történő kiosztására 

CALL FOR APPLICATIONS ROUND 2. FOR EDUCATIONAL INSTUTITIONS

To distribute 7000 HP laptops through a call for applications – English below

ОГОЛОШЕННЯ НА ТЕНДЕР 2 тур для навчальних закладів

на виділення 7000 ноутбуків HP через тендер – нижче українською

 

 Háttérinformációk: 

A HP Inc. 7000 db laptopot adományoz a háborús agresszió elől menekülő gyermekek és családjaik, valamint az őket támogató szervezetek és oktatási intézmények számára. Az eszközöket az International Step By Step Association-ön keresztül a Business Coalition for Education adományozza, melynek a HP Inc. is a tagja. Az adomány elosztását Magyarországon a Partners Hungary Alapítvány végzi.  

Első körben a menekülteket segítő civil szervezetek, szerveződések és ügyfeleik részére írtunk ki pályázati lehetőségek. Mostani, második körünkben oktatási-nevelési intézmények számára szeretnénk lehetőséget biztosítani.

A Partners Hungary kiemelten fontosnak tartja a 2022. február 24-én kirobbant ukrajnai háború okán kialakult humanitárius katasztrófa következményeinek enyhítését, különösen a háború elől Magyarországra menekülő, vagy Ukrajna határain belül menekülni kényszerülő családok, gyermekek, felnőttképzésben részt vevő, vagy indokolt esetben ezen kategóriák egyikébe sem sorolható személyek oktatáshoz való hozzáférésének, beilleszkedésének támogatását.   

Az adományozó szándékai alapján a laptopokat elsősorban menekültekkel foglalkozó szervezeteknek, formális és informális csoportoknak, oktatási és köznevelési feladatokat ellátó szervezeteknek és intézményeknek, valamint pedagógusoknak, menekült gyermekeknek és családoknak osztjuk ki.  

Két típusú pályázati felhívást teszünk közzé:   

  1. A menekülteket segítő civil szervezetek, szerveződések és ügyfeleik részére kiírt pályázat (civil laptop pályázati adatlap), illetve 
  2. Az oktatási-nevelési intézmények, szervezetek, szerveződések, valamint az oktatási szolgáltatást nyújtó szakemberek és tanulóik, hallgatóik részére kiírt pályázat — jelen felhívás (oktatási laptop pályázati adatlap) 

 

Pályázati programunk legfontosabb alapelvei: 

  • Gyorsaság: Célunk, hogy a laptopok a lehető leghamarabb kerüljenek a kedvezményezettek birtokába, hogy az iskolaév megkezdését követően mihamarabb a hatékony tanulás, a szabadidő hasznos eltöltése, és az információszerzés hasznos eszközeivé válhassanak. 
  • Megbízhatóság: Eltökélt célunk biztosítani, hogy a laptopok biztosan a rászoruló gyerekek, családok, pedagógusok és az őket támogató szervezetek és oktatási intézmények számára legyenek elérhetők, és a lehető legnagyobb mértékben ki tudjuk szűrni az esetleges visszaélés lehetőségét. 
  • Együttműködés: Nagyon fontosnak tartjuk a menekültek támogatásában dolgozó önkéntesek, szakemberek, szervezetek együttműködését, mert hisszük, hogy az információk megosztásával, egymás kompetenciáinak kiegészítésével, közös gondolkodással és cselekvéssel, szolidaritás-vállalással tudunk csak reflektálni a folyamatosan változó igényekre. 
  • Fenntarthatóság: Célunk biztosítani, hogy az eszközök hosszabb távon, és az eszközök kapacitásának kihasználásával álljanak a kedvezményezettek szolgálatában, és lehetőség szerint – különösen az oktatási intézmények esetében – a teljes nevelői és tanulóközösség javát szolgálják. 
  • Nyomon követés, hatásmérés: Szeretnénk felmérni, milyen hatással volt a kedvezményezettek életére a laptophoz jutás; ezt a Most Significant Change módszerrel fogjuk nyomon követni. 
  • Átláthatóság: A laptopok elosztását a személyes adatok kezelésére vonatkozó szabályok betartásával, de transzparens módon szeretnénk végezni. Honlapunkon nyomon követhető lesz a nyertes szervezetek névsora, a még rendelkezésre álló laptopok száma, a pályázatokkal kapcsolatos információk. 

 

Jelen pályázati felhívás célja: 

Az Ukrajnából menekült diákok oktatását, képzését, nyelvoktatását, korrepetálását, mentális és pszichés támogatását, sport- és szabadidős tevékenységeinek támogatását, elszállásolását, valamint családjaikat segítő tevékenységet (oktatás, szállás, szociális, integrációs szolgáltatások, sérülékeny csoportok támogatása, mentálhigiénés támogatás, stb.) végző oktatási intézmények támogatása laptop-adománnyal, illetve a laptopok révén a szolgáltatások számítógépes hátterének biztosítása, ezáltal a szakmai munka erősítése. Cél továbbá az oktatási-nevelési intézményekkel szoros segítői kapcsolatban álló diákok életminőségének javítása, az oktatási szolgáltatásokhoz való hozzáférésük javítása, ukrán online oktatásba való bekapcsolódásuk támogatása, munkaerőpiaci helyzetük javítása, szabadidejük hasznos eltöltésének segítése, hivatalos ügyeik intézése, valamint kapcsolattartásuk támogatása a családjaik és közösségeik tagjaival.  

Amennyiben a beérkező igények meghaladják a lehetőségeket, a Magyarország területén élőket és az őket segítőket részesítjük előnyben.   

 

Kik pályázhatnak?  

A pályázat nyílt. Ebben a pályázati körben pályázatot nyújthatnak be:   

  • oktatási-nevelési és felsőoktatási intézmények,  
  • nonprofit és forprofit gazdasági társaságok,  
  • informális csoportok és szerveződések, önsegítő csoportok, stb. 

amelyek háború elől menekült diákok oktatását, elszállásolását, mentálhigiénés támogatását, valamint sport- és szabadidős tevékenységének támogatását látják el. 

 

A pályázók a következő kedvezményezettek részére pályázhatnak laptopokra:  

  • A háború elől menekült általános iskolás tanulók, szakképzésben tanuló vagy gimnazista diákok, egyetemi vagy felnőttképzésben tanuló hallgatók részére személyes használatra,  
  • Az intézménnyel szerződéses kapcsolatban álló, a menekültekkel intenzíven foglalkozó pedagógusok, szakoktatók, nyelvoktatók, támogató szakemberek és önkéntesek részére a tevékenységük ellátását segítve, személyes használatra,  
  • Az intézményben dolgozó, a menekültekkel intenzíven foglalkozó független pedagógusok, oktatók, nyelvoktatók és mentálhigiénés szakemberek részére, 
  • Indokolt esetben további, szerződéses kapcsolatban álló személyek részére személyes használatra, valamint  
  • Indokolt esetben egyéb oktatási célra. 

 

Nem pályázhatnak többek között:    

  • Politikai pártok, pártalapítványok,  
  • Állami, kormányzati, költségvetési szervek és intézményeik, 
  • Önkormányzatok. 

 

A pályázat tárgya:   

A HP Inc. által adományozott új HP240-480G8/EliteDesk/ProBook/Pavilion/x360Convert típusú, angol és ukrán billentyűzettel ellátott laptopok, amelyek általános felhasználói célokra tökéletesen megfelelnek. A laptopok Core i3-i7 processzorral, 8-16GB RAM memóriával és 256-1TB háttértárral rendelkeznek. A beérkező igények függvényében a felhasználás célja szerint határozzuk meg a kiosztandó laptopok típusát.  

 

A megpályázható laptopok számára vonatkozó szabályok: 

  • A pályázó szervezetnél bejelentett munkaviszonyban vagy egyéb szerződéses jogviszonyban álló, menekültekkel is foglalkozó munkatársak és az intézmény önkéntesei részére: 
  • A menekült diákokkal foglalkozó pedagógusok, oktatók és támogató szakemberek részére szakembereként maximum 1 db laptop. 
  • A menekült diákokkal foglalkozó önkéntesek részére intézményenként maximum 3 db laptop, amennyiben a munkájukhoz elengedhetetlen a laptop használata. 
  • Egyéb szolgáltatási funkciók ellátására további max. 10 db laptop igényelhető. 

Minden esetben feltétel, hogy a laptop használata a fenti tevékenységekhez nélkülözhetetlen legyen, melyet a pályázati adatlap kitöltésénél indokolni kell. 

 

A pályázat benyújtása:  

A pályázat kizárólag elektronikusan nyújtható be a következő linken elérhető pályázati adatlapon:  

  • Pályázati adatlap 
  • A kitöltött elektronikus pályázat mellé nem szükséges további dokumentumokat benyújtani.   
  • A pályázat benyújtásának határideje 2023. JANUÁR 9.
  • A beérkezett pályázatok értékelése és eredményhirdetése folyamatos. 

 

Pályázatok elbírálása:  

A pályázatok elbírálásáról, az elnyert laptopok típusáról és mennyiségéről bírálóbizottság dönt az általános összeférhetetlenségi szabályok figyelembevételével, az alábbi értékelési szempontok alapján:  

  • A pályázati adatlap maradéktalan kitöltése, 
  • A pályázati adatlapban megadott információk koherenciája, 
  • A pályázó intézmény menekülteket támogató szolgáltatásainak komplexitása.  

 

Előnyben részesülnek azok a pályázók, akik:  

  • A menekültek támogatásában érintett és részt vevő szervekkel, szervezetekkel, személyekkel, intézményekkel szoros együttműködésben dolgoznak,  
  • további vállalásokat tesznek, illetve további szolgáltatásokat nyújtanak a kedvezményezett személyeknek, beleértve, de nem kizárólagosan az alábbiakat:  
  • az elnyert laptopok személyes átvételét és elszállítását Budapestről,  
  • az adományozó által biztosított kóddal a Windows operációs rendszer telepítését,  
  • a laptopokra saját erőforrásból Office 365 szoftver telepítését,  
  • számítógépes ismeretek oktatását,  
  • a laptopok oktatási szoftverekkel való ellátását, 
  • kiskorú kedvezményezett esetén a laptopok korhatáros szűrővel történő ellátását,  
  • a laptopok műszaki és szoftveres karbantartását, szervizelését,  
  • internetelérés biztosítását a laptopok használatához,  
  • szükség esetén nyomtató és szkenner használat biztosítását stb.  

A bírálóbizottság végső döntésének meghozatalához további információt kérhet az intézményektől. A mérlegelési jogkörben meghozott döntése végleges. A laptopok számára és típusára vonatkozó további kéréseket nem tudjuk figyelembe venni.  

 

Nyertes pályázat esetén a laptopok átvételének feltétele: 

  • A pályázat benyújtását követően az elektronikusan megküldött Végfelhasználói adatlap táblázat hiánytalan kitöltése és beküldése a kedvezményezett személyek adataival és a laptopok felhasználására vonatkozó információkkal. A kedvezményezett személyek személyes adatainak kezeléséről az Adatkezelési tájékoztató rendelkezik; 
  • A Partners Hungary Alapítvány és a nyertes pályázó közötti Támogatási szerződés megkötése az intézmény tulajdonában maradó laptopok tekintetében; 
  • A Partners Hungary Alapítvány és a nyertes pályázó közötti Megbízási szerződés megkötése a kedvezményezetteknek adományozott laptopok tekintetében; 
  • A nyertes pályázó és a kedvezményezettek által aláírt Támogatási szerződések megkötése és szkennelt másolatának beküldése; 

 

További kérdés esetén kérjük, a következő e-mail címen forduljon a projektcsapat tagjaihoz: laptoppalyazat@partnershungary.hu 

  • Kárász Kata projektvezető,  
  • Nagy Erzsébet Emese projektkoordinátor és  
  • Kovács Ádám IT munkatárs 

További információk a Partners Hungary Alapítványról: https://partnershungary.hu/hu_hu/ 

Jelentkezésével elfogadja az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat:

Adatkezelési Tájékozató Partners Hungary Alapítvány Laptop pályázat

Sikeres pályázatot kíván a PHA!    

CALL FOR APPLICATIONS 2 

To distribute 7000 HP laptops through a call for applications 

for educational institutions 

 

 

Background information: 

HP Inc. is donating 7000 laptops to children and their families fleeing from the war of aggression, as well as to the organizations and educational institutions helping them. The donation is being made by Business Coalition for Education, of which HP Inc. is a member, through the International Step by Step Association. In Hungary, the donation will be distributed by Partners Hungary Foundation.  

Partners Hungary Foundation considers it of utmost importance to mitigate the consequences of the humanitarian disaster provoked by the war in Ukraine which broke out on 24 February 2022, especially to support the access to education and inclusion of families, children, persons in adult education, or in justified cases, persons who cannot be classified into any of these categories, fleeing to Hungary or forced to flee within the borders of Ukraine.  

In line with the donor’s intentions, the laptops will be distributed primarily to organizations, formal and informal groups engaged in helping refugees, organizations and institutions fulfilling educational and public education functions, as well as to pedagogues, refugee children and families. 

Two types of calls for applications are announced: 

  1. Call for applications for NGOs and other organizations supporting refugees and for their clients (application form for NGOs), and 
  1. Call for applications for educational institutions, organizations, groups, as well as for professionals providing educational services and for their pupils, studentsthe present Call for Applications (application form for educational institutions). 

 

The most important principles of the project: 

  • Speed: The laptops should be distributed to the beneficiaries as soon as possible so that they may be used right away for efficient learning, free time activities and finding information as the school year has already begun. 
  • Trustworthiness: We want to make sure that the laptops are indeed made available for children and families in need and to the teachers, organizations and educational institutions that support them, and we want to prevent any potential misuse as much as possible. 
  • Cooperation: Cooperation among volunteers, professionals and organizations engaged in the work with refugees is very important, because it is only through sharing information, complementing each other’s competences, thinking and acting together, and showing solidarity that we can respond to constantly changing needs. 
  • Sustainability: We want to make sure that the laptops are used for a long time, that their capacity is fully exploited for the service of the beneficiaries, and that the entire teacher and student community benefits from their use, especially in the case of educational institutions. 
  • Monitoring, impact measurement: We would like to evaluate how having access to laptops impacted the lives of the beneficiaries; we will use the Most Significant Change methodology for this purpose. 
  • Transparency: We want to distribute the laptops in a transparent way, while ensuring compliance with the rules on the processing of personal data. A list of names of successful Applicants, the number of laptops still available, and information about the Call for Applications will be made available on our website. 

 

The goal of this Call for Applications: 

To support educational institutions that provide teaching, training, language teaching, tutoring, mental health and psychological support, sports and recreation activities, and accommodation to students fleeing from Ukraine, and also provide support to their families (accommodation, social and integration services, help and mental health support to vulnerable groups), by providing them with laptops and computer support for their services, thus supporting their professional work. To improve the quality of life of students in close support contact with these educational institutions, improve their access to educational services, facilitate their access to Ukrainian online education, improve their labour market prospects, help them spend their free time in a useful way, provide them with support in official procedures, support them in maintaining contact with their families and members of their community. 

Should the number of requests exceed the number of laptops available in the project, preference will be given to refugees living in Hungary and the institutions helping them. 

 

Who can apply? 

This is an open call for applications. The following entities may apply:   

  • educational institutions and higher education institutions, 
  • not-for-profit and for-profit business organizations,  
  • informal groups and organizations, self-help groups, etc. 

that are engaged in providing education, accommodation, mental health support, and sports and recreation activities to students fleeing from the war. 

 

Applicants may request laptops for the following beneficiary persons:  

  • For personal use by students in elementary school, vocational school, secondary school, university, or adult training, 
  • Pedagogues, teachers, trainers, language teachers, support practitioners, and volunteers in contractual relationship with the institution, who are actively engaged in supporting refugees, to support them in their professional work and for personal use, 
  • Independent pedagogues, teachers, language teachers and mental health professionals who work at the institution and are actively engaged in supporting refugees, 
  • In justified cases, for personal use by other persons in contractual relationship with the institution, and 
  • In justified cases, for other educational purposes. 

 

The following entities are excluded from the Call for Applications: 

  • political parties, political party foundations, 
  • state, government and budgetary bodies and their institutions,  
  • municipalities. 

 

The subject matter of the Call for Applications: 

New HP240-480G8/EliteDesk/ProBook/Pavilion/x360Convertible laptops donated by HP Inc. with English and Ukrainian keyboards, excellent for everyday use. The laptops are equipped with Core i3-i7 processors, 8-16GB RAM memory size, and 256-1TB storage capacity. Laptop type will be selected based on the applications received and the intended use. 

 

Rules on the number of laptops that may be requested: 

  • Laptops requested for the institution’s volunteers and for staff members participating in the work with refugees, employed by the Applicant or in other contractual relationship with the Applicant:  
  • A maximum of 1 laptop per professional may be requested for pedagogues, teachers, and support practitioners working with refugee students. 
  • A maximum of 3 laptops per institution may be requested for volunteers engaged in the work with refugee students, provided that laptop use is indispensable for their work. 
  • A maximum 10 additional laptops may be requested for ensuring other services. 

In any case, laptop use must be indispensable for the activity indicated above, and a justification must be provided for the request on the application form.  

 

Application procedure: 

Applications may only be submitted electronically via the online application form available at the following link:  

  • No additional documents need to be submitted along with the online application form. 
  • Application deadline: January 9, 2023 
  • Applications will be evaluated, and results will be announced on a continuous basis. 

 

Evaluation: 

Applications will be evaluated, and the type and number of laptops to be awarded will be determined by an evaluation committee, taking into consideration the general rules on conflict of interest, and based on the following evaluation criteria: 

  • Fully completed application form,  
  • Coherence of information provided in the application form, 
  • Complexity of services provided for refugees.  

 

Preference will be given to Applicants who: 

  • work in close cooperation with the concerned and participating bodies, organizations, individuals, and institutions, 
  • make additional commitments, or provide additional services for the beneficiary persons, including but not limited to the following:  
  • collecting the awarded laptops from Budapest in person, 
  • installing Windows operating system on the laptops using the product key provided by the donor,  
  • installing Office 365 software on the laptops from own resources,  
  • teaching computer skills for users,  
  • installing educational software on the laptops, 
  • if the beneficiaries are children, installing age-restriction filters on the laptops,  
  • technical and software maintenance and servicing of the laptops,  
  • providing internet access for the laptops,  
  • providing printer and scanner use, etc., if needed. 

The evaluation committee may request further information from the institutions before it makes its final decision. The committee’s decision made in the exercise of its discretion will be final. Additional requests concerning the number and type of laptops will not be considered. 

 

Prerequisites to collecting the awarded laptops: 

  • Filling in and submitting the End User Data Sheet sent electronically upon submitting the online application form with the data of the beneficiary persons and the information about the intended use of the laptops. The processing of the personal data of the beneficiary persons is governed by the Data Privacy Information Sheet; 
  • Signed Grant Contract between Partners Hungary and the successful Applicant in regard to the laptops remaining in the institution’s ownership; 
  • Signed Agency Contract between Partners Hungary and the successful Applicant in regard to the laptops donated to the beneficiary persons. 

 

If you have any further questions, please contact the project team via the following email address: laptoppalyazat@partnershungary.hu 

  • Kata Kárász, Project Manager, 
  • Erzsébet Emese Nagy, Project Coordinator, and 
  • Ádám Bagu, IT officer  

 

Find out more about Partners Hungary Foundation at: https://partnershungary.hu/hu_hu/ 

By submitting your application, you accept the data privacy policy of this program:

Privacy Policy Partners Hungary Foundation Laptop Program

 

PHF wishes you success with your application! 

 

 

 

 

2. ОГОЛОШЕННЯ НА ТЕНДЕР 

на виділення 7000 ноутбуків HP через тендер 

 

для навчальних закладів 

 

 Довідкова інформація: 

HP Inc. дарує 7000 ноутбуків дітям, які втікають від війни, та їхнім родинам, а також організаціям і навчальним закладам, які їх підтримують. Пожертвування зроблено Бізнес-коаліцією за освіту (Business Coalition for Education), членом якої є HP Inc., через міжнародну асоціацію „Nemzetközi Lépésről Egyesület”. Пожертвування поширюється в Угорщині Фондом „Partners Hungary Alapítvány”. 

Угорський фонд «Partners Hungary Alapítvány» вважає надзвичайно важливим пом’якшити наслідки гуманітарної катастрофи, спричиненої війною в Україні, яка почалася 24 лютого 2022 року,  i особливо підтримку інтеграції та доступу до освіту сімей, дітей, учасникiв освіти для дорослих або в обґрунтованих випадках осіб, які не можуть бути віднесені до жодної з цих категорій, які тікають від війни до Угорщини або змушені тікати в межах України 

Виходячи з намірів донорів, ноутбуки насамперед розповсюджуються серед організацій, які займаються проблемами біженців, формальних і неформальних груп, організацій і установ, які виконують освітні та суспільно-просвітницькі завдання, а також серед вчителів, дітей і сімей біженців. 

Ми публікуємо два види тендерів: 

  1. Тендер для громадських організацій та організацій, які допомагають біженцям та їхнім клієнтам (тендерний аркуш для громадських організацій 
  1. Тендер для навчальних закладів, організацій, а також фахівців, які надають освітні послуги, та їх учнів – дійсний тендер (тендерний аркуш для навчальних закладів) 

 

Найважливіші принципи нашої прикладної програми: 

Швидкість: Ноутбуки мають бути у власності бенефіціарів якнайшвидше, щоб після початку навчального року вони могли якомога швидше стати корисними інструментами для ефективного навчання, корисного дозвілля та отримання інформації. 

Надійність: ми хочемо гарантувати, щоб ноутбуки б ули доступні для потреб дітей, сімей, вчителів, організацій і навчальних закладів, які їх підтримують, і щоб ми могли максимально відфільтрувати можливість можливого зловживання.  

Співпраця: ми вважаємо співпрацю волонтерів, професіоналів та організацій, які працюють на підтримку біженців, дуже важливою, оскільки ми віримо, що, обмінюючись інформацією, доповнюючи компетенції один одного, думаючи та діючи разом, а також зобов’язуючись до солідарності, ми можемо лише реагувати на потреби, що постійно змінюються 

Стійкість: ми хочемо гарантувати, щоб інструменти були на службі бенефіціарів у довгостроковій перспективі та використовувались можливості інструментів, і, якщо це можливо – особливо у випадку освітніх закладів – вони принесли користь усій спільноті освітян та студентів. 

Подальші дії, вимірювання впливу: ми хотіли б оцінити вплив доступу до ноутбука на життя бенефіціарів; ми відстежуватимемо це за допомогою методу Most Significant Change (Найбільш Суттєвi Зміни). 

Прозорість: ми хочемо здійснювати розповсюдження ноутбуків прозоро, з дотриманням правил обробки персональних даних. Перелік організацій-переможців, кількість ноутбуків, які ще є в наявності, та інформація про тендери будуть доступні на нашому сайті. 

 

Мета цього оголошення на тендер:  

Підтримка організацій, які надають допомогу сім’ям біженців з України (послуги з розміщення, соціальні, інтеграційні послуги, підтримка вразливих груп тощо) та їх клієнтів шляхом надання ноутбуків, а також забезпечення комп’ютерного фону для послуг через ноутбуки, тим самим посилюючи професійну роботу. Покращення якості життя клієнтів, які мають тісні стосунки підтримки з організаціями, покращення їхнього доступу до освітніх послуг, покращення їхньої ситуації на ринку праці, допомога їм з користю проводити вільний час, управління їхніми службовими справами, підтримка їхніх стосунків із членами їх сімей та громади тощо. 

Якщо вхідні запити перевищують можливості, ми надаємо перевагу тим, хто живе в Угорщині, і тим, хто їм допомагає.  

 

Хто може подати заявку? 

  • Тендер відкритий. У цьому тендерному раунді заявки можуть подати: 
  • навчальні та вищі навчальні заклади, 
  • некомерційні та комерційні компанії,  
  • неформальні групи та організації підтримки біженців, групи самодопомоги тощо, 

які забезпечують освіту, проживання, підтримку психічного здоров’я, а також спортa та дозвілля для студентів, які втікають від війни. 

 

Заявники можуть подати заявку на придбання ноутбуків для таких бенефіціарів: 

  • Для особистого користування для учнів початкових класів, учнів професійно-технічних або середніх шкіл, студентів університетів або дорослих, які втекли від війни, 
  • Для особистого користування, допомагаючи їм виконувати їхню діяльність, вчителями, інструкторами з професійної підготовки, інструкторами з мови, фахівцями з підтримки та волонтерами, які мають договірні відносини з установою та інтенсивно працюють з біженцями, 
  • Незалежні вчителі, інструктори, інструктори з мови та спеціалісти з психічного здоров’я, які працюють у закладі та інтенсивно займаються біженцями, 
  • В обґрунтованих випадках для особистого користування для додаткових осіб у договірних відносинах, а також 
  • В обґрунтованих випадках для інших навчальних цілей. 

 

 

Наступні не мають права подати заявку: 

  • політичні партії, партійні фонди, 
  • державні, урядовi, бюджетні органи та їх установи, 
  • місцевi самоврядування  

 

 

Предмет заявки: 

Абсолютно нові ноутбуки HP240-480G8/EliteDesk/ProBook/Pavilion/x360Convert з англійською та українською клавіатурами, які ідеально підходять для звичайних потреб, подаровані HP Inc. Ноутбуки оснащені процесором Core i3-i7, 8-16 ГБ оперативної пам’яті та 256-1 ТБ пам’яті. Залежно від запитів, що надходять, ми визначаємо тип ноутбуків для розповсюдження відповідно до цілей використання. 

 

Правила щодо кількості ноутбуків, які можуть бути подані на тендер: 

Для працівників, які працюють з біженцями і перебувають у зареєстрованих трудових або інших договірних правовідносинах з організацією-заявником та волонтерами організації: 

  • Максимум 1 ноутбук для вчителів, інструкторів і спеціалістів з підтримки, які працюють зі студентами-біженцями. 
  • Максимум 3 ноутбуки на заклад для волонтерів, які працюють зі студентами-біженцями, якщо використання ноутбука є важливим для їхньої роботи. 
  • для виконання окремих сервісних функцій можна замовити додатково макс. 10 ноутбуків. 
  • У всіх випадках умовою є те, що використання ноутбука є необхідним для вищезазначених заходів, що має бути обґрунтовано при заповненні форми заявки. 

 

Подання заявки: 

  • Заявку можна подати лише в електронному вигляді за допомогою форми заявки, доступної за посиланням: формa заявки 
  • Крім заповненої електронної заяви додаткові документи подавати не потрібно. 
  • Кінцевий термін подання заявки – понеділок, 9 січня 2023 року 
  • Оцінка та оголошення результатів отриманих заявок відбуватеметься постійно. 

 

Оцінка заявок: 

Оцінювальний комітет приймає рішення щодо оцінки заявок, типу та кількості виграних ноутбуків, беручи до уваги загальні правила конфлікту інтересів, на основі таких критеріїв оцінки: 

  • Повне заповнення форми заявки, 
  • Узгодженість інформації, наданої у формі заявки, 
  • Складність послуг організації-заявника з підтримки біженців. 

 

Перевага надаватиметься заявникам, які: 

  • працюють у тісній співпраці з відповідними та залученими органами, організаціями та особами, 
  • беруть на себе  додаткові зобов’язання та надають додаткові послуги бенефіціарам, включаючи, але не обмежуючись, наступне: 
  • особистий збір і доставка виграних ноутбуків з Будапешта, 
  • встановлення операційної системи Windows з кодом, наданим донором, 
  • встановлення програмного забезпечення Office 365 на ноутбуки за рахунок власних ресурсів, 
  • навчання комп’ютерним навичкам, 
  • у випадку неповнолітнього бенефіціара, надання ноутбуків із фільтром вікового обмеження, 
  • технічне та програмне обслуговування та обслуговування ноутбуків, 
  • надання доступу до Інтернету для використання ноутбуків, 
  • забезпечення використання принтера та сканера при необхідності тощо. 

 

Оцінювальний комітет може вимагати від організацій додаткову інформацію, щоб прийняти остаточне рішення. Його дискреційне рішення є остаточним. Ми не можемо розглядати додаткові запити щодо кількості та типу ноутбуків. 

 

У разі успішного тендеру умовами отримання ноутбуків є: 

  • Повне заповнення та подання надісланої в електронному вигляді таблиці даних бенефіціара з даними осіб-бенефіціарів та інформацією про використання ноутбуків після подання заявки. Обробка персональних даних бенефіціарів передбачена в Інформації про управління даними; 
  • Укладення контракту на підтримку між Фондом Partners Hungary та переможцем щодо ноутбуків, які залишаться власністю установи; 
  • Укладення договору передачі між Фондом Partners Hungary та переможцем щодо ноутбуків, переданих бенефіціарам. 

 

Якщо у вас виникнуть додаткові запитання, зв’яжіться з членами команди проекту за електронною адресою: laptoppalyazat@partnershungary.hu 

  • Керівник проекту Kata Kárász,  
  • координатор проекту Emese Erzsébet Nagy та  
  • ІТ-працівник Ádám Kovács 

PH_AT_Laptop_1102_KK_UA

Більше інформації про фонд Partners Hungary: https://partnershungary.hu/hu_hu/ 

Бажаємo вам успішної заявки! 

 

A Bernar Van Leer Alapítvány a gondoskodó környezet megteremtésén dolgozik, kutatásokon és gyakorlati programokon keresztül. Idei cikkeik, amelyeket most magyarra fordítottunk, a mindennapokban megléphető környezetvédelemre és a természettel való kapcsolatunkra helyezik a fókuszt, és erőt adó, gyakorlati jó példákat mutatnak. Most ezeket hallhatjátok Kecskés Karina tolmácsolásában.

 

Ne mondjuk, hogy „Minden rendben lesz” és más ötletek arra, hogyan beszélgessünk a gyerekekkel a klímaválságról

A klímaváltozásról szóló rossz hírek eljutottak a gyermekeinkhez is: hallják a hírekben, a tanórákon és a mindennapi beszélgetésekben. Arra kell ösztönöznünk a kisgyerekeket, hogy sokat játsszanak a szabadlevegőn, és meg kell mutatni nekik, hogy fontosnak tartjuk a növényekkel és állatokkal való kapcsolataikat. A 7-8 éves gyerekek már képesek komplexebb, óvatosan adagolt információk befogadására, melyek az saját életük és az őket körülvevő közösségek életéhez kötődnek.
 

Mit NE tegyünk:

  1. Ne traktáljuk a nagyon kicsi gyerekeket felnőtteknek szóló klímahírekkel.
  2. Ne mondjuk, hogy majd a fiatalok megoldják ezt a problémát. A felnőttek felelőssége a mielőbbi cselekvés!
  3. Ne mondjuk, hogy „minden rendben lesz”.

MIT TEGYÜNK?

  1.  Legyünk nyugodtak és fogalmazzunk egyszerűen és mondjuk el az igazságot, koruknak megfelelő szavakkal. A kisgyermekek nem érthetik a komplex tudományt. Inkább olyan emberekhez, helyekhez, a természethez, és állatokhoz fűződő történetek segítségével beszéljünk a klímahelyzetről, amelyekhez tudnak kapcsolódni: Miért van eltűnőben a sarki róka Észak-Svédországban? Járjunk biciklivel iskolába? Miért fontosak a kukacok?
  2. Mutassuk meg, hogy van remény. Mondjuk azt, hogy “Igen, a klímaváltozás komoly probléma, de mivel mi emberek okozzuk, mi is tudjuk rendbe hozni. Valójában már tudjuk, mit kell tenni. Csak sokan kellünk hozzá.” Beszéljünk azokról az emberekről, szervezetekről, vállalatokról, amelyek már dolgoznak a megoldáson.
  3. Beszélgessünk a lehetséges megoldásokról. Minél fiatalabb a gyermek, annál fontosabb a megoldásokról beszélni. Keressünk a környezetünkben pozitív kezdeményezéseket, és beszélgessünk ezekről gyermekünkkel. Kérdezzük meg, ők hogy tudnának ezekhez csatlakozni.
  4. Lépjünk közösen akcióba. Jó, ha a fenntartható viselkedést és az aktív, cselekvő állampolgári attitűdöt normaként alakítjuk ki már fiatalkorban.
  5. Kapcsolódjunk a természethez. Beszélgessünk arról, hogy az ember része a természetnek, és ösztönözzük a gyermekeinket, hogy segítsenek a bajban lévő állatokon.
  6. Gondoskodjunk a saját érzelmeink feldolgozásáról. Ne felejtsük el, hogy a nehéz érzések annak a jelei, hogy értjük a helyzetet, és segítenek nekünk abban, hogy találjunk elég erőt magunkban a cselekvéshez.
  7. Adjunk teret a gyermekek érzelmeinek. Azáltal, hogy az érzelmeket és információkat együtt dolgozzuk fel, mind a gyerekek, mind a felnőttek – paradox módon – egyre bizakodóbbnak és erősebbnek fogják érezni magukat ahhoz, hogy tovább dolgozzanak a változás érdekében.

Nézd meg a videót!

 

TÖLTSD LE A CIKKET!

Hogyan beszélgessünk a gyerekekkel a klímaváltozásról

Növényi alapú étrend: jobb a bolygónak, de egészséges a gyermekeknek is? 

A kutatók úgy becsülik, hogy ha fokozatosan áttérnénk a növényi alapú étrendre, évente 8 gigatonnával csökkenne a CO2 kibocsátás. Ez óriási eredmény lenne: kb. 15%-a annak a mennyiségnek, amekkorával csökkennie kellene a CO2 kibocsátásnak ahhoz, hogy a globális hőmérséklet emelkedést 1.5 C alatt tartsuk 2050-re (Roe et al., 2019). Ezt egészségügyi tények is alátámasztják: a kutatások szerint a vegán és vegetáriánus étrendet követő felnőttek minden szükséges tápanyaghoz hozzájutnak. Természetesen az aktivisták azt is hangsúlyozzák, hogy állatvédelmi szempontok is érvényesülnek. De mi a helyzet a várandós nőkkel, szoptató anyákkal és kisgyermekekkel? Nekik több energiára, fehérjére és mikrotápanyagra van szükségük. Számukra is egészséges a növényi alapú étrend?

 

Mi a hivatalos ajánlás?

A hivatalos ajánlás azt emeli ki, hogy a terhesség alatt és kisgyermekkorban gondosan meg kell tervezni a növényi alapú étrendet. Egy amerikai ágazati szövetség, az USA Táplálkozástudományi és Dietetikai Akadémia (US Academy of Nutrition and Dietetics), szerint, „a helyesen megtervezett vegán, lakto-vegán, lakto-ovo-vegán megfelelő minden korosztály számára, beleértve a várandósság és szoptatás időszakát is” (Melina et al., 2016). Az Európai Gyermek Gasztoenterológiai, Hepatológiai és Táplálkozástudományi Társaság Táplálkozási Bizottsága viszont óvatosabban fogalmaz: „Vegán étrendet csak megfelelő orvosi vagy dietetikusi felügyelet mellett szabad követni, és a szülőknek tudniuk kell, hogy ha nem gondoskodnak kellő étrend kiegészítésről, az komoly következményekkel járhat.” (Fewtrell et al., 2017).

 

Mire figyeljenek a szülők?

Azoknak a várandós anyáknak és szülőknek, akik fontolgatják a növényi alapú táplálást gyermekeik számára, különösen ajánlott az alábbi nyolc tápanyag megfelelő mennyiségű bevitelének biztosítása (Müller et al., 2020):

  • A vas rendkívül fontos a gyermek központi idegrendszeri fejlődése számára. Igaz ugyan, hogy sok növényi alapú étel tartalmaz vasat, de a szervezet ezt nehezebben tudja beépíteni az állati eredetű vashoz képest. Egyes zöldségek, magvak és teljes kiőrlésű gabonák fitinsavat tartalmaznak, ami gátolja a felszívódását.
  • A cink az immunrendszert támogatja, és bár vannak cinkben gazdag zöldségek és gabonák, de a fitinsav gátolja a cink felszívódását is.
  • A jódra alapvetően szükség van a fizikai és neurológiai fejlődéshez. Főleg a tengerből származó ételek és tejtermékek tartalmazzák, és egyes tengeri növények is gazdagok jódban, valamint árulnak jódozott sót is.
  • Az Omega-3 és más többszörösen telítetlen zsírsavak is elengedhetetlenül szükségesek a gyermek idegrendszeri fejlődéséhez. Ezek elsősorban állati eredetű táplálékokban találhatók, de vannak növényi alapú források is, például egyes magvak és zöldségek.
  • A kálcium a megfelelő csontsűrűséghez szükséges. Ezt a zöld leveles zöldségek tartalmazzák, de túlnyomórészt a tejtermékekben találhatók.
  • A D vitamin is alapvető fontosságú az egészséges csontnövekedéséhez. A fő étrendi forrása a tejtermékek és a zsíros halak, de egyes növényi ételek is tartalmaznak D-vitamint, valamint a szervezet is termeli a napsugár hatására.

  • A szoptató anyák B12 vitaminhiánya hatással lehet a csecsemőjük idegrendszeri fejlődésére. A B12 elsősorban állati termékekben található, így a vegán étrended követőknek szüksége van kiegészítésre vagy B12 vitaminnal dúsított ételekre.
  • A zöldségekben található fehérje gyakran nem tartalmaz olyan változatos esszenciális aminosavakat, mint az állati termékek, pl. a hús, hal, tejtermékek, tojás. Egy kellően megtervezett növényi alapú étrenddel meg lehet oldani ezeknek a kihívások többségét, ám a vegán étrendet mindig ki kell egészíteni B12-vel, sőt, gyakran D vitaminnal is, egyes esetekben pedig szükség lehet más mikrotápanyagokra is, mint pl. omega-3 zsírsavakra várandós nőknél. A szülőknek azt is tudniuk kell, hogy a növényi alapú étrend sok rostot tartalmaz, ezért a gyermek hamar teltnek érzi magát.

 

Tekintettel a növényi alapú étrend iránti egyre nagyobb érdeklődésre, és a környezetünkre gyakorolt pozitív hatásaira, több ilyen irányú kutatásra van szükség. A várandós nőknek, szülőknek és nevelőknek, egészségügyi szakembereknek pontos iránymutatásra van szükségük, hogy a lehető legjobb döntést hozhassák meg gyermekeik érdekében.

 

NÉZD MEG A TELJES VIDEÓT:

 

TÖLTSD LE A CIKKET!

Biztonságos-e a növényi étrend gyerekeknek

A természethez minden nap kapcsolódnunk kell – a gyerekeknek is!

A kutatások azt jelzik, hogy – a gyermekek és a felnőttek számára is – a természet világában szerzett élmények, tapasztalatok nagyon jó hatással lehetnek a pszichés és fizikai jóllétre, és javíthatják a tanulási készségeket. A természetben eltöltött idő lenyugtatja a gyermekeket, segít a figyelem összpontosításában és csökkenti a figyelemhiányos hiperaktivitás tüneteit. Javíthatja a kognitív készségeket is, csökkentheti a gyermekkori elhízás kockázatát és segíthet a rövidlátás csökkentésében.

A természet-hiányos rendellenesség” nem orvosi diagnózis, inkább egy hasznos terminológia – egy metafora – arra, hogy leírjuk azt a sokunk által megfogalmazott nézetet, melyet az utóbbi idők kutatásai is alátámasztanak, hogy a természettől való elidegenedésért nagy árat fizet az emberiség. Persze a természet nem gyógyír mindenre, de nagy segítséget jelenthet, különösen azoknak a gyermekeknek, akiket stresszelnek a kontrolljukon kívüleső körülmények.

Mit értünk természet alatt pontosan?

Természetes környezet nem csak a vadonban található, hanem a városban is. Lehet egy park, egy csöndes zug fákkal, néhány cserépben növő zöldség az ajtó mellett, de még egy olyan nyugalmas hely is, ahonnan láthatjuk az eget és a felhőket. A természet gyakran még a sűrű városi környzetben is megtalálható.

A természethez való kapcsolódásnak mindennaposnak kellene lennie, és ha úgy tervezzük meg a városainkat, hogy harmóniában legyenek a természettel és a biodiverzitással, magától értetődővé válik.

Hogyan tudjuk informálni a gyerekeket a klímaváltozásról anélkül, hogy „túl sötétre festenénk a természet jövőjét”?

Az Amerikai Pszihiátriai Társaság a klímaszorongást úgy írja le, mint a „környezeti katasztrófától való krónikus félelem”. 2020-ban a Lancet egyik cikkében az olvasható, hogy a klímaszorongás tünetei között szerepel pánikroham, álmatlanság és kényszeres gondolkodásmód. Mindezt sok gyerek is átéli.

Az adatok önmagukban ritkán mozdítják az embereket a tudatosságtól cselekvésre. A fiataloknak feltétlenül ismerniük kell a környezeti ártalmakat, ugyanakkor szükségük van közvetlen élményre a természetben. Azért is, hogy élvezzék, és azért, hogy ne csak elvont fogalmuk legyen a természetről. Lehet, hogy sokat tudnak a klímaváltozásról, és az Amazonas esőerdőinek pusztulásáról, de azt gyakran nem tudják, hogy mi él a közelükben lévő üres telken, a környékbeli tóban vagy parkban.

Ha mi magunk és gyerekeink közvetlenül kapcsolódunk a természethez, nemcsak megtanuljuk kezelni a természet elvesztésének hatásait, hanem elvethetjük – akár a szó szoros értelmében is – egy természetben gazdag jövő magvait is.

 

NÉZD MEG A TELJES VIDEÓT!

 

TÖLTSD LE A CIKKET!

A gyerekek természettel való kapcsolata fontos

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

7000 db HP laptop pályázati úton történő kiosztására 

CALL FOR APPLICATIONS

To distribute 7000 HP laptops through a call for applications – English below

ОГОЛОШЕННЯ НА ТЕНДЕР 

на виділення 7000 ноутбуків HP через тендер – нижче українською

 

Háttérinformációk:

A HP Inc. 7000 db laptopot adományoz a háborús agresszió elől menekülő gyermekek és családjaik, valamint az őket támogató szervezetek, oktatási intézmények számára. Az eszközöket a Nemzetközi Lépésről Lépésre Egyesületen keresztül a Business Coalition for Education adományozza, melynek a HP Inc. is a tagja. Az adomány elosztását Magyarországon a Partners Hungary Alapítvány végzi. 

A Partners Hungary Alapítvány kiemelten fontosnak tartja a 2022. február 24-én kirobbant ukrajnai háború okán kialakult humanitárius katasztrófa következményeinek enyhítését, különösen a háború elől Magyarországra menekülő, vagy Ukrajna határain belül menekülni kényszerülő családok, gyermekek, felnőttképzésben részt vevő, vagy indokolt esetben ezen kategóriák egyikébe sem sorolható személyek oktatáshoz való hozzáférésének, beilleszkedésének támogatását.  

Az adományozó szándékai alapján a laptopokat elsősorban menekültekkel foglalkozó szervezeteknek, formális és informális csoportoknak, oktatási és köznevelési feladatokat ellátó szervezeteknek és intézményeknek, valamint pedagógusoknak, menekült gyermekeknek és családoknak osztjuk ki. 

Két típusú pályázati felhívást teszünk közzé:  

  1. A menekülteket segítő civil szervezetek, szerveződések és ügyfeleik részére kiírt pályázat (jelen pályázati felhívás) 
  2. Az oktatási-nevelési intézmények, szervezetek, szerveződések, valamint az oktatási szolgáltatást nyújtó szakemberek és tanulóik, hallgatóik részére kiírt pályázat. 

 

Pályázati programunk legfontosabb alapelvei:

  • Gyorsaság: Célunk, hogy a laptopok a lehető leghamarabb kerüljenek a kedvezményezettek birtokába, hogy az iskolaév megkezdését követően mihamarabb a hatékony tanulás, a szabadidő hasznos eltöltése, és az információszerzés hasznos eszközeivé válhassanak.
  • Megbízhatóság: Eltökélt célunk biztosítani, hogy a laptopok biztosan a rászoruló gyerekek, családok, pedagógusok és az őket támogató szervezetek és oktatási intézmények számára legyenek elérhetők, és a lehető legnagyobb mértékben ki tudjuk szűrni az esetleges visszaélés lehetőségét.
  • Együttműködés: Nagyon fontosnak tartjuk a menekültek támogatásában dolgozó önkéntesek, szakemberek, szervezetek együttműködését, mert hisszük, hogy az információk megosztásával, egymás kompetenciáinak kiegészítésével, közös gondolkodással és cselekvéssel, szolidaritás-vállalással tudunk csak reflektálni a folyamatosan változó igényekre.
  • Fenntarthatóság: Célunk biztosítani, hogy az eszközök hosszabb távon, és az eszközök kapacitásának kihasználásával álljanak a kedvezményezettek szolgálatában, és lehetőség szerint – különösen az oktatási intézmények esetében – a teljes nevelői és tanulóközösség javát szolgálják.
  • Nyomon követés, hatásmérés: Szeretnénk felmérni, milyen hatással volt a kedvezményezettek életére a laptophoz jutás; ezt a Most Significant Change módszerrel fogjuk nyomon követni.
  • Átláthatóság: A laptopok elosztását a személyes adatok kezelésére vonatkozó szabályok betartásával, de transzparens módon szeretnénk végezni. Honlapunkon nyomon követhető lesz a nyertes szervezetek névsora, a még rendelkezésre álló laptopok száma, a pályázatokkal kapcsolatos információk.

 

Jelen pályázati felhívás célja:

Az Ukrajnából menekült családokat segítő tevékenységet (szállás, szociális, integrációs szolgáltatások, sérülékeny csoportok támogatása, stb.) végző szervezetek, valamint ügyfeleik támogatása laptopok biztosításával, illetve a laptopok révén a szolgáltatások számítógépes hátterének biztosítása, ezáltal a szakmai munka erősítése. A szervezetekkel szoros segítői kapcsolatban álló ügyfelek életminőségének javítása, az oktatási szolgáltatásokhoz való hozzáférésük javítása, munkaerőpiaci helyzetük javítása, szabadidejük hasznos eltöltésének segítése, hivatalos ügyeik intézése, kapcsolattartásuk támogatása a családjaik és közösségeik tagjaival, stb. 

Amennyiben a beérkező igények meghaladják a lehetőségeket, a Magyarország területén élőket és az őket segítőket részesítjük előnyben.  

 

Kik pályázhatnak? 

A pályázat nyílt. Ebben a pályázati körben pályázatot nyújthatnak be:  

  • menekülteket támogató civil szervezetek: egyesületek, alapítványok, szociális szövetkezetek, stb. 
  • menekülteket támogató nonprofit és forprofit gazdasági társaságok, 
  • menekülteket támogató informális csoportok és szerveződések, önsegítő csoportok, stb.

 

Nem pályázhatnak többek között:   

  • politikai pártok, pártalapítványok, 
  • állami-, kormányzati-, költségvetési szervek és intézményeik, 
  • önkormányzatok és intézményeik, 
  • természetes személyek. 

 

A pályázat tárgya:  

A HP Inc. által adományozott új HP240-480G8/EliteDesk/ProBook/Pavilion/x360Convert típusú, angol és ukrán billentyűzettel ellátott laptopok, amelyek általános felhasználói célokra tökéletesen megfelelnek. A laptopok Core i3-i7 processzorral, 8-16GB RAM memóriával és 256-1TB háttértárral rendelkeznek. A beérkező igények függvényében a felhasználás célja szerint határozzuk meg a kiosztandó laptopok típusát. 

 

A megpályázható laptopok számára vonatkozó szabályok: 

  • A pályázó szervezetnél bejelentett munkaviszonyban vagy egyéb szerződéses jogviszonyban álló menekültekkel foglalkozó munkatársak és a szervezet önkéntesei részére: 
  • amennyiben a szervezet szállást is biztosít: 10 családonként 1 laptop 
  • amennyiben a szervezet nappali ellátást biztosít: 25 családonként 1 laptop igényelhető. 
    • Indokolt esetben bizonyos szolgáltatási funkciók ellátására további max. 3 laptop igényelhető. 
  • A menekült személyek részére, ha: 
  • közoktatásban részt vevő gyermekek,  
  • felsőoktatási tanulmányokat folytató fiatalok,  
  • felnőttoktatásban részt vevő személyek,  
    • és indokolt esetben ezen kategóriák egyikébe sem sorolható személyek. 

Minden esetben feltétel, hogy a laptop használata a fenti tevékenységekhez nélkülözhetetlen legyen, melyet a pályázati adatlap kitöltésénél indokolni kell. 

 

A pályázat benyújtása: 

A pályázat kizárólag elektronikusan nyújtható be a pályázati adatlapon

  • A kitöltött elektronikus pályázat mellé nem szükséges további dokumentumokat benyújtani.  
  • A pályázat benyújtásának határideje 2022. november 30.  
  • A beérkezett pályázatok értékelése és eredményhirdetése folyamatos. 

 

Pályázatok elbírálása: 

A pályázatok elbírálásáról, az elnyert laptopok típusáról és mennyiségéről bírálóbizottság dönt az általános összeférhetetlenségi szabályok figyelembevételével, az alábbi értékelési szempontok alapján: 

  • A pályázati adatlap maradéktalan kitöltése, 
  • A pályázati adatlapban megadott információk koherenciája, 
  • A pályázó szervezet menekülteket támogató szolgáltatásainak komplexitása. 

 

Előnyben részesülnek azokat a pályázók, akik: 

  • az érintett és résztvevő szervekkel, szervezetekkel, személyekkel szoros együttműködésben dolgoznak, 
  • további vállalásokat tesznek, illetve további szolgáltatásokat nyújtanak a kedvezményezett személyeknek, beleértve, de nem kizárólagosan az alábbiakat: 
  • az elnyert laptopok személyes átvételét és elszállítását Budapestről, 
  • az adományozó által biztosított kóddal a Windows operációs rendszer telepítését, 
  • a laptopokra saját erőforrásból Office 365 szoftver telepítését, 
  • számítógépes ismeretek oktatását, 
  • kiskorú kedvezményezett esetén a laptopok korhatáros szűrővel történő ellátását, 
  • a laptopok műszaki és szoftveres karbantartását, szervizelését, 
  • internetelérés biztosítását a laptopok használatához, 
  • szükség esetén nyomtató és szkenner használat biztosítását stb. 

A bírálóbizottság végső döntésének meghozatalához további információt kérhet a szervezetektől. A mérlegelési jogkörben meghozott döntése végleges. A laptopok számára és típusára vonatkozó további kéréseknek nem tudjuk figyelembe venni.  

 

Nyertes pályázat esetén a laptopok átvételének feltétele: 

  • A pályázat benyújtását követően az elektronikusan megküldött táblázat kitöltése és beküldése a kedvezményezett személyek adataival és a laptopok felhasználására vonatkozó információkkal;
  • A kedvezményezett személyek személyes adatainak kezeléséről az Adatkezelési tájékoztató rendelkezik;
  • A Partners és a nyertes pályázó közötti támogatási szerződés megkötése;
  • A nyertes pályázó és a kedvezményezettek által aláírt támogatási szerződések megkötése és szkennelt másolatának beküldése;
  • Tételes átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírása.  

 

További kérdés esetén kérjük, a következő e-mail címen forduljon a projektcsapat tagjaihoz: laptoppalyazat@partnershungary.hu 

  • Kárász Kata projektvezető, 

  • Nagy Erzsébet Emese projektkoordinátor 

Jelentkezésével elfogadja a Laptop pályázat adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.

Sikeres pályázatot kíván a PHA!   

 

CALL FOR APPLICATIONS

To distribute 7000 HP laptops through a call for applications

 

Background information: 

HP Inc. offers 7000 laptops to children and their families fleeing from the war of aggression, as well as to the organizations and educational institutions helping refugees. The devices are donated by the Business Coalition for Education, of which HP is a member, through the International Step by Step Association. In Hungary, the donation will be distributed by Partners Hungary Foundation. 

Partners Hungary Foundation considers it of utmost importance to help mitigate the consequences of the humanitarian disaster provoked by the war in Ukraine which broke out on 24 February 2022, especially to support the access to education and inclusion of families, children, persons in adult education, or in justified cases, persons who outside these categories, fleeing to Hungary or forced to relocate within the borders of Ukraine. 

In line with the donor’s intentions, the laptops will be distributed primarily to organizations, formal and informal groups engaged in supporting refugees, organizations and institutions fulfilling vocational and public education functions, as well as to pedagogues, refugee children and families.

Two types of calls for applications are published:

  1. Call for Applications for NGOs and other organizations supporting refugees and for their clients (the present Call for Applications).
  2. Call for applications for educational institutions, organizations, groups, as well as for professionals providing educational services and for their pupils, students.

 

The most important principles of the project:

  • Speed: The laptops shall be distributed to the beneficiaries as soon as possible so that they can be put into use right away for efficient learning, useful free time activities and obtaining information as the school year has already begun.
  • Trustworthiness: It is important that the laptops are made available exclusively for refugee children and families, as well as their teachers, the organizations and educational institutions that support them in order to prevent any potential misuse.
  • Cooperation: Cooperation among volunteers, professionals and organizations engaged in working with refugees is of key importance. We are convinced that responsiveness to constantly changing needs is only possible through sharing information, complementing each other’s competences, collective action and reflection, and solidarity.
  • Sustainability: Our aim is to make sure that the laptops are made use of in the long run, their capacity is fully exploited in favour of the beneficiaries, and, especially in educational institutions, the entire community of teachers and students benefits from them.
  • Monitoring, impact measurement: We shall evaluate how the access to laptops impacted the lives of the beneficiaries; the Most Significant Change methodology shall be used for this purpose.
  • Transparency: We shall conduct the distribution of the laptops in a transparent way along with strict compliance with the regulations on personal data privacy. The names of successful applicants, the number of available laptops, and information on the application process will be made available on our website.

 

The goal of this call for applications: 

Our goal is to support NGOs in their activities aimed at supporting refugee families from Ukraine (accommodation, social and integration services, supporting vulnerable groups, etc.) by providing them with laptops and IT support for their services, thus empowering their professional work. We also aim to improve the quality of life of clients supported by the organizations, to increase their access to educational services, to improve their labour market prospects, to help them spend their free time in a meaningful way, to provide them with support in official procedures, and to support them in communicating with their families and members of their community, etc.

Should the number of requests exceed the number of laptops available in the project, preference will be given to refugees living in Hungary and the organizations helping them.

 

Who can apply? 

This is an open call. The following entities may apply:  

    • NGOs providing support for refugees: associations, foundations, social cooperatives, etc.
  • non-profit and for-profit business organizations providing support for refugees,
  • informal groups, organizations and self-help groups supporting refugees, etc.

 

The following entities are excluded from the application process:

    • political parties, political party foundations,
    • state, government and budgetary bodies and their institutions, 
    • municipalities and their institutions,
  • natural persons.

 

The subject matter of the Call for Applications:

New HP240-480G8/EliteDesk/ProBook/Pavilion/x360Convertible laptops donated by HP Inc. with English and Ukrainian keyboards convenient for everyday use. The laptops are equipped with Core i3-i7 processors, 8-16GB RAM memory size, and 256-1TB storage capacity. Laptop type will be selected based on the applications received and their intended use.

 

Rules on the number of laptops requested:

  • Laptops requested for staff members engaged in the work with refugees employed by the organization or in other contractual relationship with the organization: 
  • if the organization provides accommodation: 1 laptop per 10 families,
  • if the organization provides daytime care services: 1 laptop per 25 families may be requested.
    • In justified cases, a maximum of 3 additional laptops may be requested for ensuring certain services.
    • Laptops may be requested for refugees belonging to the following categories: 
      • children participating in public education,  
      • adults pursuing higher education studies,  
      • persons in adult education,
      • and in justified cases, for persons not belonging to any of these categories.

In any case, laptop use must be indispensable for the activity indicated above, and a justification must be provided for the request in the Application Form.

 

Application process:

Applications may only be submitted electronically via the online Application Form at: 

  • https://forms.gle/9AV41Ex9FYEPzeeYA  
  • No additional documents need to be submitted along with the online Application Form.
  • Application deadline: 30 November 2022
  • Applications will be evaluated and results will be announced on a continuous basis.

 

Evaluation: 

Applications will be evaluated and the type and number of laptops to be awarded will be determined by an Evaluation Committee with respect to the general rules on conflict of interest and based on the following evaluation criteria:

  • Submission of a fully completed Application Form, 
  • Coherence of information provided in the Application Form,
  • Complexity of services provided for refugees. 

 

Preference will be given to Applicants who:

  • work in close cooperation with the concerned and participating bodies, organizations and individuals,
  • make additional commitments, or provide additional services for the beneficiary persons, including but not limited to the following: 
  • collecting the awarded laptops from Budapest in person,
  • installing Windows operating system on the laptops using the product key provided by the donor, 
  • installing Office 365 software on the laptops from own resources, 
  • teaching computer skills for users, 
  • if the beneficiaries are children, installing age-restriction filters on the laptops, 
  • technical and software maintenance and servicing of the laptops, 
  • providing internet access for the laptops, 
  • providing printer and scanner use, etc., if needed.
  • The Evaluation Committee may request further information from the organizations before it makes its final decision. The committee’s decision within its margin of discretion shall be final. Additional requests concerning the number and type of laptops will not be considered.

 

Prerequisites to collecting the awarded laptops: 

  • Filling in and electronically submitting an excel sheet with the data of the beneficiary persons and the information about the intended use of the laptops. The sheets will be received upon submitting the online application.
  • Protecting privacy of beneficiaries’ data as specified in the Privacy Policy;
  • Signing a grant contract between Partners Hungary and the successful Applicant;
  • Signing grant contracts between the successful Applicant and the beneficiary persons, and submitting scanned copies of these contracts;
  • Signing an itemized Acceptance Protocol.

 

If you have any further questions, please contact the Project Team via the following email address: laptoppalyazat@partnershungary.hu 

  • Kata Kárász, Project Manager, 
  • Erzsébet Emese Nagy, Project Coordinator

By submitting your application, you accept the data privacy policy of this program:

Privacy Policy Partners Hungary Foundation Laptop Program

 

PHF wishes you success with your application!    

 

 

ОГОЛОШЕННЯ НА ТЕНДЕР 

на виділення 7000 ноутбуків HP через тендер

 

Довідкова інформація:

Довідкова інформація:

HP Inc. дарує 7000 ноутбуків дітям, які втікають від війни, та їхнім родинам, а також організаціям і навчальним закладам, які їх підтримують. Пожертвування зроблено Бізнес-коаліцією за освіту (Business Coalition for Education), членом якої є HP Inc., через міжнародну асоціацію „Nemzetközi Lépésről Egyesület”. Пожертвування поширюється в Угорщині Фондом „Partners Hungary Alapítvány”.

Угорський фонд «Partners Hungary Alapítvány» вважає надзвичайно важливим пом’якшити наслідки гуманітарної катастрофи, спричиненої війною в Україні, яка почалася 24 лютого 2022 року,  i особливо підтримку інтеграції та доступу до освіту сімей, дітей, учасникiв освіти для дорослих або в обґрунтованих випадках осіб, які не можуть бути віднесені до жодної з цих категорій, які тікають від війни до Угорщини або змушені тікати в межах України. 

Виходячи з намірів донорів, ноутбуки насамперед розповсюджуються серед організацій, які займаються проблемами біженців, формальних і неформальних груп, організацій і установ, які виконують освітні та суспільно-просвітницькі завдання, а також серед вчителів, дітей і сімей біженців.

Ми публікуємо два види тендерів:

  1. Тендер для громадських організацій та організацій, які допомагають біженцям та їхнім клієнтам (дійсний тендер).
  2. Тендер для навчальних закладів, організацій, а також фахівців, які надають освітні послуги, та їх учнів.

 

Найважливіші принципи нашої прикладної програми:

  • Швидкість: Ноутбуки мають бути у власності бенефіціарів якнайшвидше, щоб після початку навчального року вони могли якомога швидше стати корисними інструментами для ефективного навчання, корисного дозвілля та отримання інформації.
  • Надійність: ми хочемо гарантувати, щоб ноутбуки б ули доступні для потреб дітей, сімей, вчителів, організацій і навчальних закладів, які їх підтримують, і щоб ми могли максимально відфільтрувати можливість можливого зловживання. 
  • Співпраця: ми вважаємо співпрацю волонтерів, професіоналів та організацій, які працюють на підтримку біженців, дуже важливою, оскільки ми віримо, що, обмінюючись інформацією, доповнюючи компетенції один одного, думаючи та діючи разом, а також зобов’язуючись до солідарності, ми можемо лише реагувати на потреби, що постійно змінюються
  • Стійкість: ми хочемо гарантувати, щоб інструменти були на службі бенефіціарів у довгостроковій перспективі та використовувались можливості інструментів, і, якщо це можливо – особливо у випадку освітніх закладів – вони принесли користь усій спільноті освітян та студентів.
  • Подальші дії, вимірювання впливу: ми хотіли б оцінити вплив доступу до ноутбука на життя бенефіціарів; ми відстежуватимемо це за допомогою методу Most Significant Change (Найбільш Суттєвi Зміни).
  • Прозорість: ми хочемо здійснювати розповсюдження ноутбуків прозоро, з дотриманням правил обробки персональних даних. Перелік організацій-переможців, кількість ноутбуків, які ще є в наявності, та інформація про тендери будуть доступні на нашому сайті.

 

Мета цього оголошення на тендер: 

Підтримка організацій, які надають допомогу сім’ям біженців з України (послуги з розміщення, соціальні, інтеграційні послуги, підтримка вразливих груп тощо) та їх клієнтів шляхом надання ноутбуків, а також забезпечення комп’ютерного фону для послуг через ноутбуки, тим самим посилюючи професійну роботу. Покращення якості життя клієнтів, які мають тісні стосунки підтримки з організаціями, покращення їхнього доступу до освітніх послуг, покращення їхньої ситуації на ринку праці, допомога їм з користю проводити вільний час, управління їхніми службовими справами, підтримка їхніх стосунків із членами їх сімей та громади тощо.

Якщо вхідні запити перевищують можливості, ми надаємо перевагу тим, хто живе в Угорщині, і тим, хто їм допомагає. 

 

Хто може подати заявку?

Тендер відкритий. У цьому тендерному раунді заявки можуть подати:

    • НУО, що підтримують біженців: асоціації, фонди, соціальні кооперативи тощо.
  • некомерційні та комерційні компанії, що підтримують біженців,
  • неформальні групи та організації підтримки біженців, групи самодопомоги тощо. 

 

Наступні не мають права подати заявку:

    • політичні партії, партійні фонди,
  • державні, урядовi, бюджетні органи та їх установи,
    • органи місцевого самоврядування та їх установи,
  • фізичні особи.

 

Предмет заявки:

Абсолютно нові ноутбуки HP240-480G8/EliteDesk/ProBook/Pavilion/x360Convert з англійською та українською клавіатурами, які ідеально підходять для звичайних потреб, подаровані HP Inc. Ноутбуки оснащені процесором Core i3-i7, 8-16 ГБ оперативної пам’яті та 256-1 ТБ пам’яті. Залежно від запитів, що надходять, ми визначаємо тип ноутбуків для розповсюдження відповідно до цілей використання.

 

Правила щодо кількості ноутбуків, які можуть бути подані на тендер:

    • Для працівників, які працюють з біженцями і перебувають у зареєстрованих трудових або інших договірних правовідносинах з організацією-заявником та волонтерами організації:
      • якщо організація надає також проживання: 1 ноутбук на 10 сімей
      • якщо організація забезпечує денний догляд: можна запросити 1 ноутбук на 25 сімей.
  • В обґрунтованих випадках для виконання окремих сервісних функцій додатково можна запросити макс. 3 ноутбуки.
  • Для біженців, якщо:
  • діти, які беруть участь у державній освіті,
  • молодь, яка здобуває вищу освіту,
  • особи, які беруть участь в освіті дорослих,
  • та, в обґрунтованих випадках, особи, які не можуть бути віднесені до жодної з цих категорій.

У всіх випадках умовою є те, що використання ноутбука є необхідним для вищезазначених заходів, що має бути обґрунтовано при заповненні форми заявки.

 

Подання заявки:

Заявку можна подати лише в електронному вигляді за допомогою форми заявки, доступної за посиланням: 

  • https://forms.gle/9AV41Ex9FYEPzeeYA 
  • Крім заповненої електронної заяви додаткові документи подавати не потрібно
  • Кінцевий термін подання заявки – 30 листопада 2022 року.
  • Оцінка та оголошення результатів отриманих заявок відбуватеметься постійно.

 

Оцінка заявок:

Оцінювальний комітет приймає рішення щодо оцінки заявок, типу та кількості виграних ноутбуків, беручи до уваги загальні правила конфлікту інтересів, на основі таких критеріїв оцінки:

  • Повне заповнення форми заявки,
  • Узгодженість інформації, наданої у формі заявки,
  • Складність послуг організації-заявника з підтримки біженців.

 

Перевага надаватиметься заявникам, які:

  • працюють у тісній співпраці з відповідними та залученими органами, організаціями та особами,
  • беруть на себе  додаткові зобов’язання та надають додаткові послуги бенефіціарам, включаючи, але не обмежуючись, наступне:
    • особистий збір і доставка виграних ноутбуків з Будапешта,
    • встановлення операційної системи Windows з кодом, наданим донором,
    • встановлення програмного забезпечення Office 365 на ноутбуки за рахунок власних ресурсів,
    • навчання комп’ютерним навичкам,
    • у випадку неповнолітнього бенефіціара, надання ноутбуків із фільтром вікового обмеження,
    • технічне та програмне обслуговування та обслуговування ноутбуків,
    • надання доступу до Інтернету для використання ноутбуків,
    • забезпечення використання принтера та сканера при необхідності тощо.

Оцінювальний комітет може вимагати від організацій додаткову інформацію, щоб прийняти остаточне рішення. Його дискреційне рішення є остаточним. Ми не можемо розглядати додаткові запити щодо кількості та типу ноутбуків.

 

У разі успішного тендеру умовами отримання ноутбуків є:

  • Після подання заявки заповнення та надання в електронному вигляді таблиці з даними осіб-одержувачів та відомостями про використання ноутбуків;
  • Обробка персональних даних бенефіціарів передбачена в Інформації про управління даними;
  • Укладення контракту на підтримку між Partners Hungary та заявником-переможцем;
  • Підписання та надсилання сканованої копії контрактів на підтримку, підписаних заявником-переможцем та бенефіціарами;
  • Підписання постатейного протоколу прийому-передачі.

 

Якщо у вас виникнуть додаткові запитання, зв’яжіться з членами команди проекту за електронною адресою: laptoppalyazat@partnershungary.hu

  • Керівник проекту Kata Kárász, 
  • координатор проекту Emese Erzsébet Nagy та 

Більше інформації про фонд Partners Hungary: https://partnershungary.hu/hu_hu/ 

Бажаємo вам успішної заявки!

A Mátrai Erőmű 2025-ig kivezeti a lignitet, és  környezetbarát, szén-emisszó nélküli technológiát alkalmaznak majd.  Ez jó hír környezetvédelmi szempontból, de miért írunk mi erről?

Az Energiaklub és a Közösségfejlesztők Egyesületével együttműködve tartottunk lakossági és érintetti fórumokat Gyöngyösön és Karácsondon arról:

  • mit gondolnak az emberek, hogyan hat majd a térség gazdaságára ez a döntés;
  • mi lesz szerintük a bányászokkal; és kitől milyen tájékoztatást várnának, hogy jól informáltnak érezzék magukat mint a térségben élő állampolgárok?

Mindkét alkalommal sokszínű társaság gyűlt össze, voltak jóízű viták, formabontó megoldási javaslatok, és sok-sok új nézőpont. Olvassátok el a fórumokról készült  összefoglalót itt:

Lakossági fórumokat tartottunk a Mátrai Erőmű átalakításáról

COAL-OUT projektünk egyik fontos mérföldkövéhez érkeztünk el november végén: megtartottuk két lakossági fórumunkat Gyöngyösön és Karácsondon, melynek témája a Mátrai Erőmű átalakítása volt. A fórumok célja a projekt kutatási eredményeinek bemutatásán túl legfőképpen az volt, hogy a rendezvényen résztvevőknek lehetőséget biztosítsunk, hogy kifejezhessék véleményüket, félelmeiket, elvárásaikat, a környék identitását még mindig meghatározó, Mátrai Erőmű jövőképével kapcsolatban. A fórumokon elhangzottak fontos részét fogják képezni a projekt készülő tanulmányának, ami „Mi lesz a környékkel a Mátrai Erőmű és környék sorsa a lignit korszak után?” címmel várhatóan 2022 februárjában jelenik majd meg.

A Mátrai Erőmű, amely idei évtől már az MVM Mátra Energia nevet viseli, 2025 után lignitblokkjainak végleges leállítását tervezi, viszont az Erőmű bezárása helyett az energiatermelő kapacitás fenntartását várhatóan új technológiákkal fogják helyettesíteni. A COAL-OUT projekt kutatásával, illetve a lakossággal folytatott konzultációkkal az átalakítás környékre gyakorolt hatását méri fel. Az idei év ősszel zárult kutatás során egyrészt egy online kérdőívvel arról kérdeztük – elsősorban az Erőmű környékén – élő lakosokat, hogy mit gondolnak az átalakításról. Hogy érzik, elég információ áll-e rendelkezésükre a folyamatról? Milyen lehetőségeket és veszélyeket látnak az átalakítás kapcsán? Vajon mi lesz az Erőműhöz valamilyen módon kapcsolódó dolgozók sorsa?

A kutatást a lakosokkal való személyes konzultáció követte, az ehhez kapcsolódó lakossági fórumok 11.29-én Gyöngyösön, 12.30-án pedig Karácsondon kerültek megrendezésre, az Energiaklub, a Közösségfejlesztők Egyesülete és a Partners Hungary Alapítvány közös együttműködésével. A konzultáció munkamódszerét a Partners Hungary Alapítvány dolgozta ki, a konzultációt Győri Kata (Energiaklub) és Deák Éva (Partners) közösen vezették. 

A rendezvényekre a helyi lakosokat, a téma iránt érdeklődőket, és az Erőműhöz közvetlenül kapcsolódó érintetteket vártuk. A téma érzékenysége és a résztvevők érintettsége miatt a konzultációk zárt ajtók mögött (a sajtónyilvánosságot kizárva) zajlottak, a megjelenteket biztosítottuk arról, hogy a fórum során elhangzottakat a rögzítés során   névhez semmilyen körülmények között nem kötjük, de igényeiket, javaslataikat, ötleteiket összegezzük, és továbbítjuk az illetékesek felé, valamint az elkészült tanulmányt eljuttatjuk számukra is

A fórumokon résztvevők érintettségüket tekintve igen sokszínű képet mutattak; volt köztük civil lakos, nyugdíjas bányász- aki 30 évig dolgozott az Erőműben -, szakszervezeti tag, országgyűlési képviselő, alpolgármester, polgármester, önkormányzati képviselő, kutató, Erőmű dolgozó, helyi civil szervezeti vezető.

A lakossági fórumok első felében Győri Kata, az Energiaklub szakértője és egyben a COAL-OUT projekt vezetője az alábbi három témakörre bontva mutatta be a projekt 422 választ begyűjtő kérdőíves felmérésének eredményeit:

Mit gondol a lakosság?

  1. Hogy érinti az Erőmű átalakítsa a környék gazdaságát, társadalmát?
  2. Mi lesz az Erőmű dolgozókkal?
  3. Mennyire elégedett a lakosság az átalakításról kapott információval?

A prezentáció egyfajta vitaindítóként szolgált a rendezvény második részéhez, amikor is a fórum workshoppá alakult át. A prezentációt követő másfél órában a résztvevők 3 csoportra bontva World Cafe módszerrel kerestek közösen választ a három témakör (gazdaság, dolgozók, információ) egyes kérdéseire. Minden témakörnek volt egy asztalgazdája, aki a 3 körben érkező kiscsoport meglátásait flipchart papíron gyűjtötte össze, majd a közös munka után bemutatta a társaságnak.  

A résztvevők felismerték, hogy a fórum olyan platformként szolgál, ahol következmények nélkül, bátran elmondhatják témával kapcsolatos véleményüket, így első pillanattól kezdve igyekeztek a csoportokban való minél aktívabb részvételre. A közös csoportmunka néhány eredménye:

  • A lakosságban számos kérdést vet fel az Erőmű hulladékégető, RDF technológiájú kazánja.
  • A résztvevők rendszeres és átlátható tájékoztatást várnának az Erőműtől az átalakítást illetően.
  • A környékbeliek felismerték a lignitkivezetés levegőminőségre gyakorolt jótékony hatását, ám továbbra is tartanak a környék gazdasági visszaesésétől. 
  • A dolgozók jövője körüli bizonytalanságot minél előbb kezelnie kell az Erőműnek, kommunikálva, hogy kit és hogyan képesek tovább foglalkoztatni, ugyanis az Erőműhöz identitásukban is kötődő dolgozók számára az átalakítás alapvetően nagy pszichés terhet fog jelenteni a lignit korszak vége. 

 

A fórum egyik legnagyobb értékét abban látjuk, hogy mindkét rendezvénnyel sikerült lehetőséget biztosítani, a különböző módon érintett felek eszmecseréjére és, hogy egy asztal mellett beszélgettek a környék sorsát alapjaiban meghatározó Mátrai Erőmű jövőjéről. Reméljük, hogy a két rendezvény mindössze kezdete volt témáról folytatott lakossági párbeszéd folyamatának, amely a jövőben szerves részét fogja képezni az Erőmű átalakításának.

A projekt következő mérföldköve a februárban megjelenő összefoglaló tanulmány megjelenése lesz, melynek a kutatási eredmények mellett fontos része lesz a fórumok csoportmunkáinak részletes eredménye is. A tanulmányt az Energiaklub minél szélesebb körben igyekszik majd terjeszteni, és a sajtónyilvánosságon túl eljuttatni az átalakításért elsősorban felelős szerveknek vagyis az Erőműnek és a felelős minisztériumnak üzenve, hogy a környék sorsa szempontjából ilyen fontos kérdésben elengedhetetlen a lakossággal folytatott párbeszéd.

Miről szól az IN-MEDIAS projekt?

A mediátorok feladata, hogy konfliktushelyzetekben semleges és pártatlan közvetítőként oldják az érzelmi feszültséget, és olyan környezetet teremtsenek, ahol a konfliktus megoldható vagy konstruktívabban kezelhető. A képzett mediátoroknak széleskörű ismeretekkel és készségekkel kell rendelkezniük a konfliktusok természetéről és kezeléséről, legyen szó lakó- vagy oktatási közösségekről, családról, munkahelyről vagy a kereskedelmi szféráról – hogy csak néhányat említsünk. A közvetítő kompetenciája kulcsfontosságú, saját kultúránkon belül és a kultúrák közötti megértés javításában.

Mi az IN-MEDIAS program célja?

A projekt célja, hogy európai platformot biztosítson a mediációs képzésekhez és szolgáltatásokhoz. Az integrált európai mediációs tanterv kidolgozása, amely a partnerországok regionális tantervéből épül fel, számos uniós országban kínál lehetőséget a tanúsításra. Erre a képzésre építve a projekt továbbképzéseket is tervez a mediátorok számára, hogy megértsék az alternatív vitarendezési és közvetítési folyamatokat EU-szerte, miközben elsajátítják a különböző uniós kultúrákban való közvetítéshez szükséges készségeket. Már kialakult egy európai közvetítői hálózat. Ez tovább fog erősödni, mivel a projekt közös megértést teremt a képzés tervezésével és lebonyolításával kapcsolatban; a tanúsítási követelmények jobb megértése; integrált képzési folyamatok az interkulturális tudatosság előmozdítására; valamint az EU sajátos forrásai és kiadványai.

Kik vesznek részt a programban?

A projekt résztvevői között a mediátorképzésben jártas partnerek:

  • Consensus, Németország (vezető);
  • Partners Hungary Alapítvány és Mediációs Központ
  • Associozione Med.Dia.Re., Olaszország;
  • Dialogue BV, Hollandia;
  • Centuri Mediacji Partners, Polska, Lengyelország; ICFML, Portugália)

és stratégiai partnerek:

  • Center of Arbitration and Mediation of Europe (CAME), Olaszország;
  • Mediators ‘Institute of Ireland (MII), Írország;
  • Katonai Egyetem, Németország.

Az IN-MEDIAS konzorciumban hiszünk a közvetítés hatékonyságában – évtizedes tapasztalatunk van róla. Elkötelezettek vagyunk a mediációs képzés legmagasabb színvonalának biztosítása és a saját országukon belüli mediátorok folyamatos szakmai fejlődése mellett.

Melyek a projekt várható eredményei?

A projekt négy konkrét eredményt hoz a három év alatt.

  1. Először is, összeállítunk egy európai mediációs képzést, amelyet aztán a gyakorlatban meg is valósítunk. A képzésre 2022. február 8-március 20 között lehet jelentkezni, a program honlapján!
  2. Másodszor, feltérképezzük a európai közvetítők képzési útvonalát, az alapképzéstől és a tanúsítástól kezdve a gyakorlat fejlesztéséig.
  3. Harmadszor, egy közös, európai, online és interaktív modult (online és interaktív) fejlesztünk közösen, a közvetítők interkulturális kapacitásának erősítése érdekében.
  4. Végezetül az EU -ban gyakorló mediátorokkal készített interjúk alapján egy páneurópai kiadványt adtak ki az uniós közvetítők oktatásának és interkulturális kompetenciájának támogatására.

 

A projektet az Európai Unió Erasmus+ programja finanszírozza.

További információk:

Consensus Group

Dr. Andrea Hartmann-Piraudeau

Mobile: +49 151 115 786 59 Email: hartmann@consensus-group.de

ANYAGI ADOMÁNNYAL SEGÍTEK

Olyan célokhoz segítheti hozzá az óvodákat, iskolákat és hátrányos helyzetű közösségeket, amelyeket saját szükségleteik vezérelnek, és az elindult jó kezdeményezéseket tartják fenntarthatóvá, illetve a korszerű konfliktuskezelési és bullying megelőzési módszerek elterjedjenek

Oktatási és konfliktuskezelési stratégiai területünkön az alábbiakra gyűjtünk:

  • ösztöndíjalapot gyűjtünk, hogy a bölcsődei, óvodai, iskolai szakemberek részt vehessenek akkreditált továbbképzéseinken
  • ösztöndíjalapot gyűjtünk, hogy a bölcsődei, óvodai, iskolai közösségek számára pro bono nyújthassunk mediációs és resztoratív szolgáltatást a felmerülő konfliktusos és bántalmazásos helyzetek kezelésére.

Roma stratégiai területünkön az alábbiakra gyűjtünk:

  • a borsodnádasdi roma mediátorok működtethessék a közösségi mosodát,
  • a nagydobosi roma mediátorok foglalkoztató füzeteket, papír-írószert, könyveket vásárolhatnak,
  • az arlói segédegészségőrök tisztítószereket, tisztálkodási szereket, vitaminokat vásárolhatnak

Emellett, oktatási intézmények számára ösztöndíjalapot gyűjtünk, hogy a forráshiányos, rászoruló óvodák és iskolák pro bono vehessék igénybe konfliktuskezelő, bántalmazáskezelő szolgáltatásainkat és képzéseinket: így a korszerű módszerek, mint a mediáció és a resztoratív gyakorlatok olyan gyerekekhez, szülőkhöz és tanárokhoz is eljuthatnak, akiknek szükségük lenne rá, de nincs lehetőségük a szolgáltatás megfizetéséhez. A közösségalapú konfliktus- és bántalmazáskezelő módszerekkel azt mutatjuk meg, amire a legnagyobb szükség van a gyerekek pozitív jövőképéhez: együtt, összefogással képesek vagyunk megoldani a legnehezebb társas helyzeteinket!

Amennyiben ön nem tud vagy nem szeretne ezzel a lehetőséggel élni, úgy alkalmanként is tud adományozni.
Adományozni többféleképpen is lehetséges, magánszemélyként vagy vállalatként:

Online adományozás: Lehetősége van online fizetéssel adományozni.  Ez úgy működik, mint egy online vásárlás: az Adjukössze biztonságos felületén bankkártya adatainak megadásával tud adományozni. Adományozási oldalunkon azt is meg tudja nézni, hogy például 3000 Ft adományt mire tudunk felhasználni.

Banki átutalás: Banki átutalással is lehet adományozni, netbankon keresztül vagy átutalási megbízás kitöltésével a bankfiókokban. Ha az átutalást választja, a közleménybe írja bele, hogy melyik tevékenységünket támogatja! Iratkozzon fel hírlevelünkre és tudja meg első kézből, mikor rendezünk műhelymunkákat, képzéseket, ahol találkozhatunk!

Számlaszámunk:

 

Bank:

Erste Bank Hungary Zrt.

1138 Budapest, Népfürdő utca 24-26.

Bankszámlaszám (HUF):

11600006-00000000-84237637

IBAN (HUF):

HU54116000060000000084237637

Bankszámlaszám (EUR):

11600006-00000000-84237668

IBAN (EUR):

HU90116000060000000084237668

Bankszámlaszám (USD):

11600006-00000000-84237682

IBAN (USD):

HU03116000060000000084237682

BIC (Bank Identifier Code) – SWIFT kód:

GIBAHUHB

Általános mediációs szakirodalom

  • Barcy, M., Szamos, E. (2002) „Mediare necesse est” A mediáció társadalmi alkalmazása. Animula, Budapest.
  • Lovas Zsuzsa – Herczog Mária (1999) Mediáció, avagy a fájdalommentes konfliktuskezelés Múzsák Kiadó
  • Eörsi Mátyás – Ábrahám Zita: Pereskedni rossz. Minerva, é.n. Szerk.: Dr. Eörsi M., Dr. Ábrahám Z,

Pereskedni rossz! – Mediáció: a szelíd konfliktuskezelés,Minerva Kiadó

  • Decastello Alice, Mediáció az egészségügyben HVG Orac kiadó Budapest.
  • Kohlrieser George Túszok a tárgyalóasztalnál. Konfliktuskezelés mesterfokon, Háttér Kiadó 2007
  • Bártfai Judit dr., Molnár Gábor dr., Dósa Ágnes dr., Barinkai Zsuzsanna dr., Gulyás Kálmán dr.,

Herczog Mária dr., Horváth Éva dr., Kutacs Mária dr., Lovas Zsuzsanna A mediáció. A közvetítői tevékenység– bővített kiadás – HVG ORAC

  • Dr. Görgényi Ilona, Kárjóvátétel a büntetőjogban, mediáció a büntetőügyekben HVG Orac kiadó Budapest.

 

Válással, családi ügyekkel kapcsolatos, vonatkozó könyvek:

  • Dr. Kardos, F. (2011) Gyermekközpontú közvetítés. Kapcsolatügyeleti mediáció. Kapcsolat 2000 Pszichológiai Betéti Társaság, Budapest.
  • Együtt vagy külön. Maradjunk együtt vagy váljunk el? Barinkai Zsuzsanna, Herczog Mária Lovas Zsuzsanna, Neményi Eszter, Rónaszéki Katalin, Complex 2002.
  • Bancroft, L., Silverman, J. G., Ritchie, D. (2013) Lehet-e jó apa a bántalmazó? A partnerbántalmazás hatása a szülő-gyermek kapcsolatra. Háttér, Budapest.
  • A gyermek helye a válási mediációban

 

Pszichológiai vonatkozású könyvek:

  • Strasser, F., Randolph, P. (2005) Mediácó. A konfliktusmegoldás lélektani aspektusai.

Nyitott Könyvműhely Kiadó, Budapest.

  • Gordon, T., Burch, N.  (2001) Emberi kapcsolatok. Hogyan építhetjük, hogyan rontjuk el. Gordon Könyvek, Budapest.

 

 

Kommunikációelmélet:

  • E. A. Griffin: Bevezetés a kommunikációelméletbe. 2001/2003. L’Harmattan. 5., 8., 11. fejezet.
  • A.. Reboul-J. Moeschler: A társalgás cselei. Osiris, 2000.
  • Bolton, R. A kommunikáció művészete (részlet),

In: Neményiné Dr. Gyimesi Ilona (szerk.): Kommunikációelmélet. Budapest, Perfekt, 2008..

  • Rosenberg, M. B. (2001) A szavak ablakok vagy falak. Erőszakmentes kommunikáció.

Agykontroll Kft, Budapest.

 

Iskolai vonatkozású könyvek:

  • Lisa Delpit (2007): Mások gyermekei. Hivatalos kultúra és kisebbségi tanuló. Educatio, Budapest.
  • Szekszárdi Júlia (2008): Új utak és módok – Gyakorlatok a konfliktuskezelés tanításához és tanulásához

Dinasztia Kiadó, Budapest.

  • Mészáros Aranka (1997): Az iskolai szociálpszichológia jelenségvilága. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest
  • Ranschburg Jenő (2001): A családok anyagi helyzetének hatása a gyermekek magatartászavarainak
  • kialakulására. Fejlesztő Pedagógia. 6. sz.
  • Sallai Éva (1996): Tanulható-e a pedagógus mesterség? Veszprémi Egyetemi Kiadó, Veszprém.
  • Sallai Éva (2005): Integrációs pedagógiai helyzetgyakorlatok. Módszerek a hátrányos helyzetű
  • tanulók iskolai sikerességének segítésére. Educatio, Budapest.
  • Sallai Éva (szerk., 2008): Kapcsolaterősítő élmények az iskolában. Educatio, Budapest.
  • Sallai Éva (szerk., 2008):

           Társadalmi egyenlőtlenségek, a nem hagyományos családmodell, a szülői viselkedés

            és a gyermek fejlődésének összefüggései. Educatio, Budapest.

  • Szitó Imre (2003): Kommunikáció az iskolában. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest.
  • Tahar Ben Jelloun (2003): A rasszizmus, ahogy a lányomnak elmagyaráztam. Ulpius-ház
  • Könyvkiadó, Budapest
  • Thomas L. Good – Jere E. Brophy (2008): Nyissunk be a tanterembe I–III. Educatio, Budapest.
  • 2Veczkó József (1990): A szociokulturális ártalmak, a gyermek- és ifjúkori személyiségzavarok
  • összefüggései. In: A gyermekvédelem pedagógiai és pszichológiai alapjai. Tankönyvkiadó, Budapest.
  • Vörös Anna (2004): Osztálytermi kommunikáció, tanár–diák interakciók. In: N. Kollár Katalin
  • és Szabó Éva (szerk.): Pszichológia pedagógusoknak. Osiris Kiadó, Budapest.
  • Zrinszky László (1993): Bevezetés a pedagógiai kommunikáció elméletébe. 

Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.

Rólunk

A Partners Hungary Mediációs Központot a Partners Hungary Alapítvány hozta létre, mely 1994 óta működő, független civil szervezet.Az alapítvány küldetése az együttműködés kultúrájának megteremtése és terjesztése, a konfliktusok megelőzése és kezelése, valamint az alternatív konfliktuskezelési módszerek megismertetése. Ehhez járul hozzá mediációs központunk.

Alapítványunk a Partners for Democratic Change International, az ISSA tagja, és az Országos Mediációs Egyesület alapító tagja.

Hazánkban az interkulturális mediációt alapítványunk honosította meg. A roma integrációról szóló szakmai hitvallásunkat itt olvashatják.
A módszerben alkalmazott helyi mediációs tevékenységeket az interkulturális mediátorok koordinálják. A helyi közösségek a felmerülő problémákra reagálva közösen hoznak döntést és közösen valósítják meg a terveiket. Bemutatjuk azokat a településeket, ahol alapítványunk dolgozik.

Gyulaj

A 967 lélekszámú Gyulajt 70%-ban roma emberek lakják. A településen már évek óta nincs aktív programunk, mégis aktív a helyi közösségi akciócsoport (KACS) és a helyi roma mediátor, Orsós Géza, valamint a helyi önkormányzat. Mi mindent tettek az évek során a hátrányos helyzetű romák foglalkoztatásának és a lakhatási körülményeik javításának érdekében?

  • 65 aktív közösségi akciócsoport tag találkozik rendszeresen, hogy a helyi problémákra megoldásokat keressenek, közös erővel és önkormányzati támogatással.
  • 1.200.000 forintot gyűjtöttek össze, amelyből 115 család lakhatási körülményeit javították: volt, ahol akarálymentesítették a házat és az udvart, hogy lakója kerekesszékkel is tudjon közlekedni. Volt, ahol tisztasági festést, burkolást, fürdőszobafelújítást végeztek, és volt, ahol az egész házat tették rendbe, hogy a család együtt maradhasson és ne emeljék ki a gyerekeket. Az építési munkálatokhoz az önkormányzat is biztosított munkagépeket, szerszámokat, homokot, cementet és téglát.
  • Több, mint 2300 óra önkéntes munkát tettek bele a közösség ügyeibe.
  • A problémamegoldás minden esetben közös megbeszélések és döntések eredménye. A folyamatot a helyi interkulturális mediátor fogja össze.
  • Hosszú évek után újra működik a gyógyszertár a településen, hogy a betegek helyzete ne nehezedjen az utazás költségével és idejével.
  • A közkutakat megjavították és felújították, hogy azok a családok is tiszta vízhez jussanak, akiknél nincsen vezetékes víz.
  • Több, mint 70 ember helyezkedett el sikeresen a környékbeli gyárakban, amellyel magasabb fizetés.
  • A segítségnyújtás során a közösségi akciócsoport nem tesz különbséget roma és nemroma ember között.

Ismerje meg a gyulaji csapatot!

 

Nagydobos

2014-2017 között dolgoztunk az önkormányzattal, védőnői szolgálattal, óvodával-iskolával, együtt állítottuk össze a problématérképet. Két mediátor dolgozik Nagydoboson, akiknek köszönhetően a települést a környéken mintaként szokták emlegetni.

  • Sószobát hoztak létre, mert sűrűn előfordultak légúti megbetegedések a gyerekek körében. A lakosság téglajegyekkel, az önkormányzat plusz anyagi forrással támogatta a sószoba létrejöttét, és azok a lakók is szívesen beleadtak, akiknek nincsen gyerekük.
  • Tisztasági festést szerveztek a rászoruló családoknál
  • Szemétszedést szerveztek
  • Fogamzásgátló eszközöket is szereztek, amelyeket név nélkül vehettek igénybe – hiszen ez egy kényes téma, tapintatosan kellett megközelíteni.
  • Mi abban hiszünk, hogyha egymásra találunk egy közösséggel, akkor újabb és újabb forrásokat teremtünk a továbbo közös munkához. Ezért amikor a GSK program véget ért, egy új nyertes pályázat keretében új programot kezdtünk együtt: Játéktárat hoztunk létre, egy olyan közösségi helyet, ahol a generációk közti falak lebontására és a kisgyerekkori fejlesztésre fókuszálunk.
  • A településen közösségi kertet is létrehoztak, a Pillangó Fejlesztések Egyesület kezdeményezésére, amelyet 2021-től mi koordinálunk. A gyerekek a felnőttekkel közösen tanulhatják meg a biokertészkedést és az egészséges táplálkozás alapjait, és közösen szüretelik le a megtermelt javakat.

“Jó látni, hogy hatással vagyunk egymás életére, és megköszönik a többiek, hogy biztatom őket” – meséli Piri, az egyik mediátor.

Borsodnádasd

Borsodnádasddal 3 éve vagyunk kapcsolatban. Először segéd-egészségőröket képeztünk a svájci alapellátás modell program keretein belül. Később a borsodnádasdi kollégáink elsajátították az interkulturális mediáció módszertanát, és több éve doloznak roma mediátorként.  Tudásukkal, tapasztalatukkal, munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy az egészségügyi alapellátáshoz nehezen hozzáférők, szegények, romák egészségtudatossága nőjön és hozzáférjenek az egészségügyi alapellátáshoz. Általánosságban elmondható, hogy a kirekesztett településrészeken élő romák közegészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférése akadályozott: nincs orvos a faluban, nem tudják megfizetni a gyógyszereket, nem kapnak kielégítő információt az egyes egészségügyi helyzetek kezelésével kapcsolatban. Sokan vannak, akik nem részesülnek rendszeres orvosi ellátásban, nem rendelkeznek elég információval a prevencióról és az egészségmegőrzés fontosságáról. Az is előfordul, hogy az egészségügyi alapellátásban szerzett rossz tapasztalatok elbizonytalanítják őket: kellemetlenül érezték magukat egy vizsgálat alatt, nem mertek kérdezni vagy nem jutottak el az ellátás színhelyére, mert nem tudják megfizetni az útiköltséget és a felírt gyógyszerek árát.

A mediátorok azt tartják, hogy a közösségi munka alapköve a bizalom és az elfogadás. Személyiségükkel dolgoznak, így az egészségfejlesztési munkához hozzátartozik az is, hogy ők maguk is fejlődnek, növekszik az önbizalmuk, bátorságot ad nekik, hogy romaként a helyi közügyekbe beleszólhatnak, formálhatják azt, és tapasztalati szakértelmüket elfogadják a helyiek.

  • Egészségnapok alkalmával a roma mediátorok olyan embereket tudtak megszólítani szűrővizsgálatokon való részvételre, akik sokáig a helyi orvoshoz sem jutottak el. A korábban tabutémának számító fogamzásgátlás, emlő-és prosztatavizsgálat terén bátran, érdeklődve kérdeztek.
  • A fogmosás fontosságának felismeréséhez az óvodában és iskolában juttatták el a mediátorok a gyerekeket, akik örömmel bontották ki a fogkefét-fogkrémet, tisztasági csomagot és gyakorolták a helyes fogmosást.
  • Közös összefogással mini mosodát létesítettek, amit sok család vesz igénybe.
  • Az együttműködés attól lesz fenntartható, hogy az önkormányzat, a helyi roma nemzetiségi önkormányzat és a védőnői szolgálat aktív szerepet vállal benne egyéb helyi intézmények bevonásával.
  • A helyi intézményvezetők elismerik roma mediátorok munkáját és őket kérdezik meg először, ha egy családdal kapcsolatos problémára megoldást szeretnének találni: bennük bíznak a családok és az intézmények egyaránt, ők segítenek kibontani és megbeszélni a problémás helyzeteket és a megoldásig eljuttatni a feleket.

Arló

Az arlói roma mediátorok is egészségügy fókusszal dolgoznak, de gyakorlatilag megkerülhetetlenek, ha közösségi ügyekről van szó. A helyi problémákkal az elsők közt találkoznak és kikérik a véleményüket, merüljön fel a családokban, az óvodákban, az iskolákban vagy egyéb intézményekben.

    • A helyi közösségi akciócsoport roma és nem roma nőkből áll, a munka elmondásuk szerint örömet és önbizalmat ad.
    • A gyerekek örömmel fogadták az egészséges táplálkozásról szóló foglalkozásokat. Érdeklődve, kifejezett aktivitással vettek részt, és játszva tanultak a gyümölcsök élettani hatásairól.
    • 25 szegény családnak juttattak élelmiszer- és tisztítószercsomagot a járvány idején.
    • A rendkívül rossz állapotban lévő iskolai vécéket felújították, és egy KACS tag bevonásával folyamatos útmutatást kapnak a helyes használathoz. A gyerekek azóta rutinosan mosnak kezet, megtanulták a folyékony szappan helyes használatát.
    • Újdonság és élmény volt az óvodában az egészségnap, ahol a gyerekek együtt készítettek gyümölcstálat, tudtak meg a mindennapokban használható információkat táplálkozással kapcsolatban, illetve volt olyan gyerek, akinél a szűrővizsgálatok alkalmával derült ki olyan egészségügyi állapot, amelynek kezelésébe a gyerekorvost és a szülőket be tudták vonni.

Jászapáti

Jászapátiban négy roma mediátor dolgozik, legfőbb szerepük a helyi problémák feltérképezése és az információátadás a helyi roma közösség és az önkormányzat között.

  • Az egyik legfontosabb helyi igény a szeméthelyzet megoldása volt: a szemétszállító társaság nem vitte el a kirakott szemetet, ha csak szemeteszsákban tették ki, és nem pedig kukákban, azonban a lakóknak nem volt pénzük kukákat vásárolni. Ezért a helyi miniprojekt kukabeszerzés mellett döntött, amelyeket szétosztottak és megbeszélték a használatukkal és karbantartásukkal kapcsolatos tudnivalókat. A hulladékszállító így már probléma nélkül elszállítja a szemetet.
  • Kültéri vécéket is beszereztek azoknak a családoknak, akiknek nem volt sem a házban sem a kertben vécéjük
  • A koronavírus járvány alatt 120 család kapott tisztítószereket, és a roma mediátoroknak nagy szerepük van az oltások iránti bizalom növelésében.

Fontos lenne az interkulturális mediáció szakmásítása, hogy a képzett mediátorok minél több rászoruló településen segíthessék a roma közösségek tagjait és a helyi együttműködéseket a roma integráció területén.

Miről szól a program?

A Józsefvárosi Önkormányzat komplex óvodafejlesztést indított, melyben alapítványunkat és a Rosa Parks Alapítványt hívta meg együttműködő partnerként. A projekt megvalósítására sikeres pályázatot nyújtottunk be az Európai Bizottsághoz, és a konzorcium elnyert 267 017 EUR (kb. 97 millió Ft) támogatást, melyhez mindhárom szervezet – a rá eső támogatás arányában – 20 % önerőt tesz hozzá. Az elmúlt években nagy számban költöztek fiatalok, köztük kisgyermekes családok a
Józsefvárosba. Azt látjuk azonban, hogy sokan nem itt veszik igénybe a szolgáltatásokat, máshová járnak orvoshoz, más kerületekbe hordják a gyermekeiket iskolába, óvodába.

A Befogadó óvodákkal a minőségi kisgyermekkori fejlesztésért című projektben az a célunk, hogy a 12 józsefvárosi óvoda váljon vonzóvá azon szülők számára is, akik ma a kerületen kívül járatják óvodába a gyermekeiket; tükrözzék azt a sokszínűséget, ami a kerületre, az óvoda körzetére jellemző, ehhez minden óvoda – saját programját megőrizve, az erősségeire építve – egy saját intézményi fejlesztési programot alakítson ki, és valósítson is meg. Azt is szeretnénk elérni, hogy az óvodák olyan vonzó és magas színvonalú programokat és szolgáltatásokat nyújtsanak a kerületieknek, hogy minden 8. kerületben élő család helyi óvodába akarja járatni a gyermekét.

 

Mi mindent teszünk a program során?

  • A Partners Hungary Alapítvány feladata, hogy mind a kerületi, mind az intézményi stratégiai tervezés, majd annak megvalósítása az összes érintett bevonásával történjen, és az óvodák a fenntartói elvárásokkal, a korszerű nevelési elvekkel és szülők elvárásaival összhangban újítsák meg módszertani eszköztárukat és kínáljanak új szolgáltatásokat.
    Ezt úgy szeretnénk elérni, hogy a szakemberek együttműködnek egymással, a szülőkkel, a
    gyermekekkel, és közben tanulnak egymástól is, megosztják tapasztalataikat, erősítik, ösztönzik
    egymást a változások bevezetésében.
  • Stratégiai tervezés az érintettek bevonásával, hogy készüljön egy hosszú, közép és rövidtávú terv, mely abban segíti a fenntartót és az intézményeket, hogy következetesen, és a közös céloknak megfelelően tudjanak dolgozni, fejleszteni, és a projektben megkezdett munka folytatódjon.
  • Módszertani fejlesztések, hogy az intézmények a 21. századi életben való boldogulásra készítsék fel a gyermekeket, szorosan együttműködve a szülőkkel.
  • Kommunikáció: az óvodák, az új szolgáltatások megismertetése a kerület lakóival, a családokkal, a kerületi identitás erősítése.
  • Körzethatár módosítás az óvodák optimális kihasználása, és annak érdekében, hogy az egyes óvodákban arányosan legyenek jelen a roma, a sajátos nevelési igényű és a külföldi gyerekek.
  • A projekt keretében kifejlesztünk egy komplex módszertant, és hozzá kapcsolódó eszközrendszert, melyet a projektben tesztelünk. Ez az eszköz aztán rendelkezésére áll majd az összes olyan önkormányzatnak és más óvodafenntartóknak, akik hasonlóképpen szeretnék inkluzívvá tenni az óvodáikat, az általuk működtetett intézményeket.

 

A gyerekek, különösen a leginkább hátrányos helyzetűek, megérdemlik, hogy jól induljon az életük, ám ezt most a COVID-19 világjárvány még jobban megnehezíti. A kisgyermekek körül biztosított gondoskodó környezet az egyéni kiteljesedésen túl, az egészséges, kreatív és békés társadalom alapját is képezi, és most van a legnagyobb szükség a támogatásra.

Bernar Van Leer Alapítvány a gondoskodó környezet megteremtésén dolgozik, kutatásokon és gyakorlati programokon keresztül. Cikkeik, amelyeket most magyarra fordítottunk, a megléphető innovációra és a szakemberek együttműködésére helyezik a fókuszt, és erőt adó, gyakorlati jó példákat mutatnak. Most ezeket hallhatjátok Ónodi Eszter felolvasásában.

 

Hogyan gyorsította fel a Covid-19 a változást: újítások a szülőkkel való munkában Izraelben

  • Úgy tűnt, hogy a Covid-19 pandémia a legrosszabbkor érte az Izraeli Nővér Vezetői Programot. Épp a záró szakaszához érkeztek egy sokéves, az Egészségügyi Minisztériummal való együttműködésnek, melynek az volt a célja, hogy bővítsék a Tipat Halav szolgáltatás (kora gyermekkori egészség központok) kapacitását, fejlesszék a szülői kompetenciákat és előmozdítsák a pozitív szülői hozzáállást. A program célja az volt, hogy kineveljenek egy csoport élharcost, akik bevezetik az újításokat és változásokat a szolgáltatásban.
  • Az izraeli Nővér Vezetői Program a Covid–19-re válaszként bátor újításokat kezdeményezett: online formában folytatta programjait.
  • Miközben a legalapvetőbb szinten szorgalmaztuk a kísérletezést, a Covid-19 krízis váratlanul felgyorsította azt a változást, amely már hosszú ideje érlelődött. Eközben megtanulták, hogyan kezeljük a változást és az innovációt.
  • Az online szolgáltatásokkal való helyi kísérletek fontos bemeneti információval szolgálnak el az országos szintű terveknek.

A Falu projekt: a korai tanulás közösségei felé

  • A Falu hozzáférést biztosít minőségi kora gyermekkori szolgáltatásokhoz hátrányos helyzetű térségekben.
  • A gondviselők közvetlenül vesznek részt a gyermekeknek szóló fejlesztés-fókuszú tevékenységekben.
  • A Falu projekt központokban olyan programokat kínálnak, amelyek könnyen megismételhetők otthoni környezetben is. Ezeknek a tevékenységeknek a gondoskodó szülői magatartásra és a korai tanulásra gyakorolt hatékonysága stabil bizonyítékokon alapszik: a bizonyíték lefedi az általános típusú beavatkozástól kezdve a specifikus tartalmakig a teljes spektrumot, amint az a további összefoglalóban olvasható. Az univerzális, területi alapú megközelítést alkalmazó Falu központok nyitva állnak a projekt által kiszolgált közösségek minden családja számára. A helyi közreműködők bevonásával, akik az információ terjesztésében segítenek és hozzájárulnak a tevékenységek megvalósításához is, ez a rendszer lehetővé teszi a családok és szolgáltatások közötti hálózat létrehozását, együttes közösségi értékek támogatását, társadalmi befogadást és fenntarthatóságot.
  • Az eredmények azt mutatják, hogy a szülők többet olvasnak, játszanak, több zenét hallgatnak otthon a mindennapi rutinjuk során.

 

Hogyan támogassuk a gyerekeket abban, hogy ne csak nagyobbra nőjenek, hanem optimálisan fejlődjenek?

  • A közös játék és a megfelelően ingergazdag környezet fejleszti a babák és a kisgyermekek agyát. Most ennek a tudományos hátteréről tudhatunk meg többet.
  • Sok országban a várandós nőknek és az 5 év alatti gyerekeknek szóló programok a táplálásra és visszamaradt növekedés megelőzésére koncentrálnak, de nem foglalkoznak a válaszkész nevelési és tanulási lehetőségek előmozdításával. Az az elképzelés, hogy a jobb növekedés jobb egészséggel és javuló idegfejlődéssel is jár. Ennek az elgondolásnak a tesztelése céljából megvizsgáltuk a táplálkozási programoknak a gyermekek növekedésére és fejlődésére gyakorolt hatását.
  • Ugyanakkor a mi tanulmányunk eredményei azt mutatják, hogy a csak a táplálásra fókuszáló erőfeszítések nem elegendőek a felnövekvő gyermekek és közösségeik támogatására. Egyedül a táplálási programokból kevés hasznot remélhetünk a gyermekek optimális fejlődése terén.
  • Nyilvánvalóan tévút az is, ha a visszamaradt növekedést azonosítják a visszamaradt fejlődéssel. A 75 általunk vizsgált programban a kornak megfelelő magasság mutatójára tett hatást nem hozták összefüggésbe a kognitív, nyelvi és motoros mutatókra gyakorolt hatással. Ez azt jelenti, hogy amíg a programok pozitív hatással voltak a növekedésre, nem feltétlenül jártak ugyanolyan pozitív hatással a gyermekek fejlődésére, és vice versa. Ez ellentmond annak a feltevésnek, hogy a növekedés az idegi fejlődéssel együtt jár.

 

Oszd meg másokkal is, ha hasznosnak találod!

Videóinkat védőnők, szociális munkások, gyerekházas kollégák, pedagógusok, pszichológusok számára ajánljuk.

Töltsd le a cikkeket pdf-ben!

A Partners Hungary Alapítvány most egy különleges programban vállalja 3 civil szervezet támogatását, reziliencia alapú szervezetfejlesztéssel.

 

Miért nem elég a fenntarthatóságról beszélni a szűkülő civil társadalmi térben?

A CIVICUS civil társadalmi helyzetről szóló 2017. évi  jelentése számos sürgető tendenciát azonosított, amelyek továbbra is megjelennek és veszélyeztetik a polgári részvétel terét. A jelentés legkritikusabban pontja talán az, hogy a világ népességének csupán három százaléka él olyan országokban, ahol a polgári tér teljesen nyitott. Ez a szomorú valóság cselekvésre késztette a PartnersGlobalt, és a CIVICUS-szal folytatott stratégiai partnerség révén elindította a REZILIENCIA+ keretrendszer fejlesztését.

 

Mi az a reziliencia alapú szervezetfejlesztés?

A civil szervezetek ellenállóképességét fejlesztő keretrendszer a legújabb tudományos és gyakorlati kutatások felismeréseiből áll, amelyek a rugalmasságról, az összetett működési környezetekről és a polgári űr veszélyeiről, valamint a civil társadalmi szervezeti modellekről és kapacitásokról szólnak. A REZILIENCIA+ szervezetfejlesztési módszertant a CIVICUS nemzetközi civil összefogás, valamint anyaszervezetünk, Partners Global fejlesztette ki, 45 országban folytatott kutatási eredményeire alapozva. A folyamat során a reziliencia különféle szintjeiben mélyedünk el (egyéni-szervezeti-szektorális-civil társadalmi tér), illetve a reziliencia hét faktorában erősödhetnek meg a szervezetek:

  1. rendszerszemlélet
  2. mozgástér teremtése a bizonytalanságban
  3. a szervezet számára előnyös megküzdési stratégiák kiépítése
  4. összekapcsolódás és közösségélmény megélése és erőforrássá fordítása
  5. üzleti szemlélet kialakítása
  6. transzparencia erősítése és a letéteményeseink elkötelezése
  7. jól felépített szervezeti kommunikáció

A folyamatban részt vevő civil szervezetek, a folyamatkísérés mellett, egyenként 1600 USD ösztöndíjban is részesülnek.

Kik vesznek  részt a programban?

A 2020 novemberétől 2021 augusztusáig tartó program során három civil szervezetet kísérünk, a RESILIENCY+ szervezetfejlesztési keretrendszerben, akik az oktatás vagy a roma integráció területén tevékenykednek:

  • ReSuli Alapítvány
  • Fényhozók Alapítvány
  • Somnakuno Drom: 21. Századi Roma Nők Egyesülete

A program támogatója a National Endowment for Democracy (NED), egy független, nonprofit alapítvány, amely a demokratikus intézmények fejlődését és megerősödését támogatja, szerte a világon. A NED évente több mint 1600 támogatást nyújt külföldi civil szervezetek projektjeinek támogatására, akik több mint 90 országban dolgoznak demokratikus célok érdekében.

ENGLISH BELOW

Miről szól a REC projekt?

  • Ebben a nemzetközi projektben, amelyet az Európai Unió Erasmus+ programja finanszírozott, csoportos reflektív módszereket vezettünk be Belgiumban, Horvátországban, Magyarországon és Szlovéniában, összesen tíz nevelési-oktatási intézményben, 2020-2023 között. A projekt a 0-10 éves gyermekekkel dolgozó pedagógusok és egyéb intézményi szakemberek támogatását célozta.
  • Magyarországon 3 óvoda vett részt a programban: a II. Napsugár Óvoda (Budapest, Grassalkovich út 297, 1239), valamint a Pitypang Óvoda (Budapest, Kondor Béla sétány. 12, 1188), Habakukk Alapítványi Óvoda (Budapest, Felvinci út 37., 1022)
  • Bár a reflexió kulcsfontosságú pedagógus-kompetencia, a tanítói-nevelői munka során maximum egyedül, írásban történik. A reflexió ritkán történik meg együttműködő és személyre szabott – nemhogy örömteli – folyamatok segítségével.
  • A motiváló, együttműködő, kreatív módszerekkel történő reflexió viszont megkönnyíti a pedagógusok mindennapi munkáját, valamint az oktatás-nevelés minőségének javulását.
  • A strukturált, csoportos reflektív módszerek támogatást nyújtanak, megerősítik a szakmaiságot és növelik a pedagógusok összetartozás-érzését és megbecsültség-érzését.

 

Mi történt a REC projektben? 

  • A folyamat elején négyféle reflexiós módszerrel ismerkedhettek meg a résztvevő óvodák és iskolák 2021 júniusában, majd közösségi tervezés segítségével kiválasztották a csapatnak leginkább megfelelő módszert, módszereket.
  • Célunk volt, hogy támogassuk az intézmények pedagógusait abban, hogy mindennapi munkájuk során megtalálják a saját útjukat minden gyermekhez, így támogatva fejlődésüket.
  • Ennek érdekében 2021 októberétől 2023 áprilisáig havi egy csoportos reflexiós alkalmon vehettek részt az intézmény dolgozói amely abban segített, hogy kicsit távolabbról pillanthassanak rá saját gyakorlatukra, ötleteket, bátorítást, elismerést kapjanak. A strukturált, kreatív módszerek és a csoport ereje adja azt a támogatást, amitől azt érezhetik: nincsenek egyedül a nehéz helyzetekkel.
  • További célunk volt, hogy a program végére fenntarthatóan működő, rendszeres reflexiós csoportok alakuljanak ki az óvodákban, hogy alacsonyabb stressz-szinttel tudjanak megküzdeni a gyerekekkel kapcsolatos és a rendszerszintű kihívásokkal is.
  • A két óvodából egy-egy pedagógus lehetőséget kapott arra, 2023 májusában ellátogasson belga óvodákba és iskolákba, ahol a reflektív gyakorlatok már integráns részét képezik a pedagógusok életének.
  • A hazai és nemzetközi tapasztalatokból gyakorlati kézikönyv készült, hogy a programban nem részt vevő intézmények is utat találjanak a hozzájuk leginkább passzoló reflektív módszerekhez. REC kézikönyv egy kattintással letölthető! 
  • Hatásjelentést készítettünk szakpolitikai ajánlásokkal az oktatással kapcsolatos szakemberek számára, hogy felhívjuk a döntéshozók, a tanárképző intézetek és más, az oktatással kapcsolatos szakmai szervezetek figyelmét a csoportos reflexiós módszerek fontosságára. A REC szakpolitikai ajánlások  és a REC hatásjelentés letölthetők!
  • A partnerségben megtanultunk 3 reflexiós módszert illetve a Most Significant Change értékelési módszertant , amellyel azt  mértük meg, mi a legjelentősebb változás, amit a reflexiós folyamatok hoznak az óvodák-iskolák életébe. Ennek érdekében történeteket gyűjtöttünk a programban résztvevőktől, hogy meséljenek arról, milyen változásokat tapasztaltak. A módszer érdekessége, hogy nem csak a pozitív változást mérjük, hiszen kíváncsiak voltunk, mit lehetne javítani a folyamaton. Ennek érdekében kétszer interjúztunk a résztvevő pedagógusokkal, dajkákkal és vezetőkkel: a program közepén és a végén. A történetek a hatásjelentésben olvashatók

 

Kik voltak a REC program partnerei?

A REC projekt konzorcium öt szakmai intézményből állt, akik több mint 10 éves tapasztalattal rendelkeznek a nevelési-oktatási intézményekkel való együttműködés és a pedagógus-továbbképzés terén.

  • A Partners Hungary Alapítvány 1995 óta dolgozik azon, hogy elősegítse az egyének és közösségek közötti együttműködést és párbeszédet. Módszereink a bevonódáson, közös döntéseken és megállapodásokon alapulnak, amelyek sikeres, állandó és fenntartható megoldásokat hoznak. Szakterületünk a roma integráció, a konfliktuskezelés és az oktatás. Képzési programokat dolgozunk ki és valósítunk meg az oktatás területén, különös tekintettel a befogadásra és a párbeszédre, többek között a Step by Step programra.
  • A VBJK, a korai évek innovációs központja (Belgium) egy önálló civil szervezet, amelyet 1986-ban alapítottak, és amelyet a belga szövetségi kormány kutatási központként ismer el. A VBJK a Kind en Gezin, a belga flamand közösség kisgyermekeinek és szüleiknek nyújtott szolgáltatásokért felelős kormányzati szervezet hivatalos partnere, szorosan együttműködve a Genti Egyetem Szociális Jóléti Tanulmányok Tanszékével.
  • Az Artevelde Alkalmazott Tudományok Egyetem (Belgium) jelenleg 15.000 hallgatónak nyújt tanulmányi programokat az alábbi területen: az üzlet és menedzsment; kommunikáció és médiatervezés; oktatás; emberek és társadalom; valamint egészségügy és gondozás. Az oktatás, a kutatás és a fejlesztés progresszív szakértői központja vagyunk. A nemzetközi szellemiség a szervezet egészében megtalálható, és tükröződik a struktúrákban és a politikákban.
  • Az Open Academy Step by Step (Horvátország) küldetése az innovatív és minőségi oktatási gyakorlatok támogatása, támogatása, a gyermekek és a fiatalok jólétének, fejlődésének és tanulásának biztosítása érdekében. Küldetésünk teljesítése érdekében partnerségeket alakítunk ki, főleg óvodákkal és általános iskolákkal, és elősegítjük a szakemberek hálózatépítését. Szervezetünk 10 éve nyújt rendszeres támogatást az oktatási szakembereknek különféle reflektív gyakorlatokon keresztül.
  • A Pedagoski Institut (Szlovénia) a kora gyermekkori szakemberek szakmai támogatásában dolgozik: abban segíti őket, hogy reflektív gyakorlókká váljanak, emellett intézményvezetőkkel dolgozik azon, hogy támogató rendszereket dolgozzanak ki az intézmények szakemberei számára. Szervezetünk a Lépésről Lépésre módszertan szlovén koordinátora. Szakmai hálózatunkban óvodai-iskolai szakembereket támogatunk szakmai tanulási közösségek létrehozásában és szakmai portfólióik bővítésében.

 

REC: Reflection, education and care

Strengthening collaborative and reflective teaching practice – Increasing Quality Services in ECEC

What was the REC Project about?

  • Although reflection is a key competence for educators, teachers are usually expected to reflect on their practice on their own, filling out documents. Reflection is rarely developed with the help of collaborative and personalised – let alone joyful – processes.

  • However, when reflection is done with meaningful, motivating and collaborative methods, it facilitates true learning and a shift in the quality of education and care.

  • Such reflective methods promote systematic and positive support for professional learning within every school and increases teachers’ sense of belonging and appreciation.

What activities were carried out in the REC project?

  • Collaborative reflective methods were introduced in 10 ECEC services/primary schools in Belgium, Croatia, Hungary and Slovenia for practitioners/teachers working with children aged 0-10 – including your school. Our aim was to support educators to find their own path to each child to support their development.

  • We were raising awareness on the importance of collaborative reflection part of the continuous professional development path for teachers/practitioners, tailored to the staff’s needs. Our initiative offered methods for building resilient practitioners’ communities from a professional and personal points of view so they could face systemic challenges on a lower level of stress, leading to more successful cooperation among colleagues and with families.

    • A practical guidebook was written and made widely available on how to choose the reflective methods that suit the specific ECEC institution/school. REC handbook English

    • An impact report with policy recommendations was written for professionals related to education to raise awareness with policy makers, teacher training institutes and other education-related professional organisations. REC impact report

    • REC policy recommendations

A Partners Jemennel kialakult hosszú távú, jó együttműködés, bizalom és szolidaritás jegyében, kérésükre, közzé tesszük az alábbi nyilatkozatot. A nyilatkozatban foglaltak a Partners Yemen véleményét, álláspontját tükrözik. Sok sikert, további jó munkát kívánunk jemeni partnereinknek!

Vonják vissza az Ansar Allah mozgalom terrorista szervezetté nyilvánítását!

A PartnersGlobal és a Partners Jemen határozottan sürgeti az Egyesült Államok Külügyminisztériumát, hogy vonja vissza, hogy az Ansar Allah mozgalmat, közismert nevén a Houthit, terrorszervezetnek nyilvánítja. E döntés miatt most az égetően szükséges humanitárius segítség, valamint az Amerikai Egyesült Államokból érkező segélycsomagok és segítő szakemberek nem juthatnak be Jemen északi részére, ahol a lakosság 70 százaléka él. Hat év háború után Jemen lakosságának közel 80 százaléka a szegénységi küszöb alatt él, 120 000 a halott és 500 000 a sebesült, és több mint 7 millióan kényszerültek lakóhelyük elhagyására országon belül és kívül is. Akik még életben maradtak, továbbra sem férnek hozzá az alapvető szükségletekhez – élelemhez, vízhez és gyógyszerekhez. Minden egyes nappal a legsebezhetőbb családok szenvedései fokozódnak Jemenben. Milliók élete forog kockán.

Ez a megnevezés továbbá visszájára fordítja a nemzetközi közösség évek óta tartó béketeremtő erőfeszítéseit, és megállítja az Egyesült Nemzetek által vezetett politikai békefolyamatot, amely nem felel meg a jemeniek, a nemzetközi közösség vagy az Egyesült Államok érdekeinek. Ezért felszólítjuk Biden elnököt és kormányát, hogy hivatalba lépése után vonja vissza ezt a döntést, és felszólítjuk a Kongresszust, hogy haladéktalanul válaszoljon a kijelölés visszavonására.

A PartnersGlobal és a PartnersYemen több mint egy évtizede a jemeni konfliktus által leginkább ostromlott közösségekkel dolgozik együtt, beleértve az észak-jemeni közösségeket is. Elnyertük a konfliktus mindkét oldalán szereplő szereplők bizalmát, és együtt dolgoztunk a viták közvetítésén, az irányítás és a szolgáltatásnyújtás javításán, és ami a legfontosabb, megalapoztuk a hosszú távú stabilitást és békét. PartnersGlobal és PartnersJemen a humanitárius, fejlesztési és béketeremtő szervezetek hálózatának része, amelyek az egész országban azon dolgoznak, hogy hasonlóan megalapozzák a tartós stabilitás és béke alapjait. Ez az új megnevezés veszélyezteti ezt a munkát, és csak a konfliktus meghosszabbítását szolgálja.

Scott Powell, az amerikai Oxfam humanitárius szakpolitikai tisztviselője elmondta: “Pompeo miniszter úr veszélyes és haszontalan politika, amely szerint a houthikat terrorszervezetként jelölte meg, és ártatlan emberek életét is veszélyezteti. Ez a megnevezés nem segít a konfliktus megoldásában. , sem a háború során elkövetett jogsértésekért és igazságszolgáltatásokért való igazság elérésében, ez csak fokozza a túlélésért küzdő jemeniek millióinak szenvedését.”


A volt miniszter és üzletember szerint: “A döntés visszaob minket a konfliktus kiindulópontjához, amikor a különböző felek a kimerülés szakaszába léptek, és hajlandóságot mutattak fájdalmas engedmények megtételére.” Sajnos ezt az érzést az egész ország jemeni vezetői, valamint a konfliktusban leginkább ismerő nemzetközi közösség tagjai is visszhangozták. Felszólítjuk az Egyesült Államokat, hogy játsszon konstruktív szerepet Jemen pusztító konfliktusának megoldásában és a lakosságra gyakorolt katasztrofális hatások enyhítésében. Az Egyesült Államok egyedülálló helyzetével megteheti ezt, de ez az új megnevezés éppen az ellenkező irányba viszi a konfliktust.


Az eredeti angol nyelvű szöveg: Reverse the Terrorist Designation of Ansar Allah in Yemen

Issued: January 15, 2020

PartnersGlobal and PartnersYemen strongly urge the U.S. Department of State to reverse the designation of Ansar Allah, commonly known as the Houthis, as a terrorist organization.

Because of this decision, desperately needed humanitarian aid, as well as goods and personnel coming from the United States of America, will be prevented from entering northern Yemen, where 70 percent of the population lives. Today, after six years of war, nearly 80 percent of Yemen’s population is living below the poverty line; 120,000 have died and 500,000 have been wounded; and more than 7 million have been displaced both internally and outside the country. Those that remain lack access to basic necessities—food, water, and medicine. Every day this designation remains, the suffering of the most vulnerable families in Yemen will mount. The lives of millions are at stake.

Further, this designation counteracts years-long peacebuilding efforts by the international community and stops the United Nations-led political peace process in its tracks, which is not in the interest of Yemenis, the international community, or the United States. Therefore, we call on President-elect Biden and his administration to freeze and revoke this decision upon taking office; and we call on Congress to respond immediately to reverse this designation.

For over a decade, PartnersGlobal and PartnersYemen have been working with communities most besieged by the conflict in Yemen, including those in northern Yemen. We have gained the trust of actors on both sides of this conflict and together worked to mediate disputes, improve governance and service delivery, and, most importantly, lay the foundations for long-term stability and peace. PartnersGlobal and PartnersYemen are part of a network of humanitarian, development, and peacebuilding organizations working throughout the country to similarly build the foundations for lasting stability and peace. This new designation threatens this work and only serves to prolong the conflict.

Scott Powell, Humanitarian Policy Officer at Oxfam of America said, “Secretary Pompeo’s designation of the Houthis as a terrorist organization is a dangerous and useless policy, and it will also endanger the lives of innocent people. This designation will not help in resolving the conflict, nor in achieving justice for the violations and abuses committed during the war; this will only escalate the suffering for millions of Yemenis who struggle to survive.”

Former minister and businessman said, “The decision will return us to the starting point of the conflict at a time when the various parties had entered a phase of fatigue and found a willingness to make painful concessions.”

Unfortunately, this sentiment has been echoed by Yemeni leaders throughout the country as well as those in the international community most familiar with the conflict.

We are calling on the United States to play a constructive role in resolving Yemen’s devastating conflict and mitigating the disastrous effects on the population. The United States is uniquely positioned to do this, but this new designation does the opposite.

 

 

Hogyan látják a tizenévesek az iskolai bántalmazás, zaklatás jelenségeit? Milyen tapasztalataik vannak? Szerintük mi lehetne a megoldás?

Alexi Ferenc kilencedikes évfolyamdolgozata ezekre a kérdésekre keresi a választ. A szerző saját kutatásán alapuló tanulmánya új nézőpontokat ad a nehéz témához. A hétköznapi szófordulatok és az egyszerű, de pontos megfogalmazások könnyen olvashatóvá teszik a dolgozatot, és olyan érzés, mintha beszélgetnénk egy hús-vér tizenévessel. Szembetűnő, amilyen őszinteséggel és felelősségvállalással közelít az iskolában előforduló nehéz társas helyzetekhez.

“Az osztályban a bántalmazás olyannak tűnhet, mint a Hydra: ha levágod az egyik fejét, kettő nő vissza. Persze ez a hasonlat nem teljesen fedi a valóságot, mert ugyan ritkán és kevés időre az osztályon belüli ranglétra feldől, és ilyenkor egy ideig mindenki egyenrangú, de szép lassan egy új ranglétra áll össze. Általában a ranglétra akkor tud felborulni, ha a bántalmazó nála egy erősebb személyiségű tanárba/diákba köt bele, ezzel konfliktus alakul ki, amiből ha a bántalmazó kihátrál, elveszti az eddig fennálló reputációját. Ekkor vagy áldozattá válik, vagy az a helyzet is előfordulhat, hogy az osztály többi tagja nem veszi észre a bántalmazó visszavonulását, ilyenkor a tekintély megmarad, de a köztük lévő konfliktus nem oldódik meg.”

 

Kiknek szól a tanulmány?

Dolgozatával szól kortársaihoz, akiknek elmondása szerint segíthet, ha megismerik, milyen bántalmazásos helyzetek fordulhatnak elő, hogy pontosan tudjanak róla beszélni, illetve ha több információt szereznek arról, hogy mi lehet a saját szerepük egy-egy helyzetben, akár fordítani is tudnak rajta.

“Miközben a bántalmazás szereplőiről néztem tanulmányokat/kutatásokat, és nagyon sok szerepbe illettem bele, még olyanokba is, amiről nem is tudtam, hogy létezik, vagy nem gondoltam volna, hogy károsak lennének. A saját tapasztalataim miatt úgy gondoltam, hogy fontos lenne másoknak is bemutatni ezeket a szerepeket, hogy magukra ismerve, könnyebben vegyék észre, ha ők is hasonló pozíciót töltenek be a bántalmazásban, a realizáció segítségével könnyebb legyen felismerni az azonos szituációkat, és könnyebb legyen ezekből a szerepekből kilépniük.”

Felnőttként is megszólítva érezzük magunkat, legyünk pedagógusok, segítő szakemberek vagy szülők, hiszen arról is hallhatunk plasztikus élményeket, milyen az, ha a tanár a bántalmazó. A kérdőív válaszait idézve sokszor támad kényelmetlen érzésünk, ami épp arra sarkallhat bennünket, olvasókat, hogy még több kérdést tegyünk fel a gyerekeknek az őket ért helyzetek kapcsán, vegyük komolyan a megéléseiket és vizsgáljuk felül saját gyakorlatunkat.

Külön izgalmas, hogy Waldorf, állami és egyházi középiskolákból érkező válaszokat hasonlít össze, és bár az eredmény nem reprezentatív, mégis gondolatébresztők a kérdőívből kinyert válaszok.

A teljes tanulmány itt olvasható. Megéri. A szerző kisplasztikát és készített a tanulmányhoz.

Iskolai agresszió diák kutatás Alexi Ferenc

Mit tehetünk mi, felnőttek?

Megnyugtató, hogy megoldásként sokan említik az érzékenyítő tréningeket, beszélgetéseket – mi is ebben hiszünk, és a tapasztalataink azt mutatják, hogy a közösségen esett sérelmeket közösen lehet helyrehozni. A resztoratív gyakorlatok, a mediáció, a játékos csoportfeladatok és irányított beszélgetések olyan eszközök, amelyek tanulhatók és minden iskolában, óvodában alkalmazhatók.

Ha óvodai, iskolai szakember vagy és szeretnél konkrét eszközöket a kezedbe, töltsd le ingyenes szakmai anyagainkat vagy jelentkezz képzéseinkre!

Mivel tavasz óta minden programunkban átálltunk online működésre részben vagy egészben, már gyakorlottan vágtunk bele az esemény megszervezésébe. Zoomon is nagyszerű szakmai és személyes élmény volt beszélgetni, tapasztalatot cserélni a mediátorokkal, és hallgatni a hasonló módszerrel dolgozó civil szervezetek tapasztalatait.

 
A találkozónk fontos része volt a hálózat megerősítése, a különböző szervezeteknél dolgozó tagok összekapcsolása. Az Autonómia Alapítvány a Polgár Alapítvány, és az Idetartozunk Egyesület, a Debreceni Egyetem Magatartáskutató Intézete színesítette a két napos találkozónkat. Megállapodtunk, a jövőben hogy kéthavonta találkozunk online, mert a tapasztalatcsere nagyon sokat tesz hozzá a munkánkhoz: erőt merítünk belőle és inspiráljuk egymást.
 
Harmadik éve díjazzuk az interkulturális mediátorokat, valamint az interkulturális nagykövet és a közösségi akciócsoportok munkáját. A díj Danó Zsuzsa Interkulturális Mediátor Díj nevet viseli: egy olyan nagyszerű ember emlékét élteti, aki elköteleződése és a sok éves közösségépítő munkája példaértékű.
  • Idén a borsodnádasdi Korózs Alexandra kapta a mediátori díjat,
  • az Interkulturális Nagykövet díjat pedig Érsek Orsolya, aki a mediátorok munkáját támogatta.
  • Ebben az évben két közösségi akciócsoportot is díjaztunk. Ezt a díjat Onga és Hernádkak kapta.
 

Nagyon büszkék vagyunk a díjazottjainkra, és ezúton is gratulálunk nekik!

 

Kedves Tanárok, Tanítók, kedves Szülők!

Örömmel értesítünk Titeket, hogy a „Számít a közösség!” program keretében INGYENES online találkozót szervezünk, melynek témája

a szülők és pedagógusok közötti együttműködés tapasztalatainak megosztása.

Nagy szeretettel meghívunk benneteket, hogy

  • elmesélhessük, hogyan sikerült bevonni a nehezen elérhető szülőket az iskola életébe, hogyan sikerült szorosabbra fonni a szülők és a pedagógusok kapcsolatát,
  • melyek azok az azonnal alkalmazható eszközök, amelyekkel ti is élhettek a ti iskoláitokban, akár a távoktatás esetén is!

A „Számít a közösség” projektet az elmúlt 4 év eredményeire építve mutatjuk be, átfogó célként megtartva a szülők és pedagógusok együttműködését, ennek tapasztalati megosztását.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Jelentkezési lap linkje: https://online-kerdoiv.com/index/view/hash/a9b653b17dd71230cd80e72fff00baab

Miről lesz szó a találkozón?

  • A “Szülők az iskolában” program bemutatása, szülői és pedagógus szemlélettel: konkrét esetek, példák

  • Nemzetközi jó gyakorlatok és jó példák bemutatása

  • Hasonló témával foglakozó szervezetek tapasztalatai

  • Szülői együttműködés eszköztárainak bemutatása

További információkért, kérünk, fordulj bizalommal Nagy Erzsébet Emese munkatársunkhoz.

E-mail: nagye@partnershungary.hu Tel: 0670/623-21-54

A programot és az eseményt a „Open Society Foundation” támogatja.

Ne maradjon le továbbképzéseinkről, jelentkezzen 2020.09.04-ig, és mi a 2. képzés díjából 20% kedvezményt biztosítunk önnek!

Az ajánlatban szereplő továbbképzéseink:

  • 2020.09.11. (14:00-17:00) Kérdezéstechnikai kreditpontos továbbképzés
    Tréningünkön lehetőség lesz megismerni és kipróbálni olyan technikákat, amelyek segítenek mediációban, coachingban a hatékony kérdések megtalálásában, hiszen a kérdezéstechnika az egyik legfontosabb eszköze a
    mediátornak, coachnak.A képzés díja: 12.000Ft (TAM)
  • 2020.09.25. (14:00-16:30) Fejlődésfókuszú esetmegbeszélő mediátorok számára

A professzionális módszertani tudás a szakmai személyiség felkészültsége nélkül keveset ér. Jó szakemberré is csak a mások segítségével válhatunk, ha adunk és kapunk visszajelzést. Napjainkban a kiégés, a motivációvesztés az egyik legsűrűbben visszatérő rizikófaktor. A WANDA módszer alkalmazása során a pozitív pszichológia eszköztárával dolgozunk, mely lehetőséget nyújt mediációs szakemberek számára, hogy strukturált formában, bizalmi közegben vizsgálják meg azokat a problémákat, elakadásokat, amikre még nincs megoldásuk.

A képzés díja: 12.000Ft (TAM) helyett, most 9600Ft (TAM)

 

Jelentkezni az alábbi linkeken keresztül lehet, az ajánlat csak a két képzésre való együttes jelentkezés esetén érvényes, a kedvezmény a 2. képzés díjából kerül levonásra.

Kérdezéstechnikai kreditpontos továbbképzés jelentkezési lap

 Fejlődésfókuszú esetmegbeszélő mediátorok számára: jelentkezési lap

Ne feledjék: a képzések 10-10 pontot érnek az IM regisztrált mediátoroknak, és ezáltal elszámolható a továbbképzési rendszerben.

Konstruktív kommunikáció szülőkkel

Hogyan működjünk együtt a szülőkkel a mindennapokban és a nehéz helyzetekben? Azonnal alkalmazható kommunikációs technikák a mediáció és a resztoratív gyakorlatok eszköztárából.

„Rengeteget tanultam három óra alatt, gyakorlati válaszokat kaptam a kérdéseimre, az elmélet pedig rávilágított, miért nem működött sokszor, amit eddig próbáltam”

(S. Anna, óvónő)

Osztályfőnöki órasorozat az agresszió és bántalmazás megelőzésére

Kész óratervek és segítség az órák levezetéséhez, saját élményű gyakorlatokon keresztül, 10-18 éves korú gyerekekkel foglalkozó pedagógusok számára.

„Amikor beültem az osztályfőnöki óraterveket feldolgozó műhelymunkára, annyi dolgom lett volna még. Aztán tíz perccel kezdés után azt vettem észre, hogy ennél jobb helyen nem is lehetnék. Végre gyakorlati válaszokat kaptam arra, hogy mit tehetek azért, hogy csökkenjenek a konfliktusok az osztályomban.” (Z. Ferenc, testnevelő tanár, osztályfőnök)

WANDA esetmegbeszélő

A WANDA egy belga esetmegbeszélő módszertan neve – komolyan hangzik, ugye? Igazából arról van szó, hogy a végre ki
tudjuk beszélni támogató közegben a bennünket foglalkoztató helyzeteket. Strukturált csoportos reflexió szakmai elakadások hatékony kezelésére, óvodai és iskolai szakemberek számára: óvodapedagógusnak, tanítóknak, tanároknak, óvodai-iskolai szociális munkásoknak, iskolapszichológusoknak.

Miért nem eszik napközben a gyerek? Miért nehéz együttműködni a szüleivel? Miért bántja a társait? Miért nem csatlakozik be a
játékba?

A WANDA-t Belgiumban fejlesztették ki speciálisan pedagógus résztvevőkre, a magyar Bálint-módszer nyomán. A betűszó a következő holland szavakból áll össze: Waarderen – megbecsülni, Analyseren – elemezni, Daden – tenni. A világosan strukturált beszélgetés öt lépésben, kreatív eszközökkel segíti a résztvevőket abban, hogy kreatív eszközökkel, elfogadó közegben, több
szempontból tudjanak rápillantani az őket foglalkoztató helyzetekre, és közösen keressenek alternatív utakat a megoldáshoz.

„Az esetmegbeszélő végére úgy éreztem magam, mint egy drámai film végén, amelynek egyszerre voltam nézője és szereplője, hiszen egy, a saját óvodánkban előforduló nehéz helyzetet dolgoztunk fel. Felemelő élmény, hogy két óra alatt milyen utat jártunk be és mennyi jó ötlet született, és hogy ezt mind együtt hoztuk létre. Ezt minden pedagógusnak meg kellene tapasztalnia.” (K. Viktória, óvónő)

 

Írjon nekünk a kepzes@partnershungary.hu címre, hogy közösen megtaláljuk az intézményéhez legjobban illeszkedő támogatást, képzést!

Mire van szükség a hatékony megbeszélésekhez?

Ahhoz hogy egy közös ügyben egy irányba haladhassanak a munkatárak, strukturált információra és motivációra van szükségük. Ezeket egyrészt a szervezeten belüli hatékony kommunikációval lehet elérni, és a hatékonyságot növeli, ha létezik erre egy kiemelt szakember.

Egy megbeszélés, egy jelentőséggel bíró szervezeti esemény, változás sikere azon áll vagy bukik, hogy milyen volt a munkatársak közötti kommunikáció. Az információcsere mennyisége mellett, a minősége is egy kardinális pont. Ezen tud javítani az, ha a megbeszéléseket facilitátor vezeti, akinek módszertani tudása van, aki a hatékonyságért felel.

 

Mit csinál egy facilitátor?

  • A facilitátor egy olyan folyamatvezető, aki a csoportos megbeszélés hatékonyságát segíti elő. Lehet a csoporton belülről választott, vagy külső szakember is.
  • Tevékenységének jellemzője, hogy a felek vagy a csoport által meghatározott téma, témák megtárgyalásának hatékonyságáért felel. Jártas a csoportos döntéshozatali technikákban, módszertani tudása által javaslatokat tehet a csoportvezetőnek előzetesen, vagy a csoportnak a folyamat közben, hogy miként haladjanak egy-egy kérdéskör megbeszélésével. A megbeszélés végén összefoglalja az eredményeket, a felmerült feladatokat. Egyeztet arról, hogy kinek a felelőssége az emlékeztető megírása.

Mi történik a kétnapos facilitátor képzésen?

A tréning témakörei 

  • Mikor érdemes facilitátor hívnunk
  • Módszerek, amelyek a facilitátor eszköztárát adják
  • Csoportdinamikai alapok
  • Mit kezdjünk a nehéz ügyfelekkel
  • Hogyan döntsünk a külső – belső facilitátor szerepéről
  • Hogyan építsünk konszenzust a felek között
  • Hogyan tervezzük meg reálisan az időkereteket
  • Hogyan használjuk a vizuális elemeket a megbeszélés alatt
  • Mi történik a facilitáció előtt s után? Milyen a jó emlékeztető?
  • Csoportos döntéshozatali technikák

A tréning időtartama 20 óra.

Érdekli a facilitátor képzés? Írjon nekünk! kepzes@partnershungary.hu

A képzésről szóló rendeletben említett három képzési modul elvégzése után – a további törvényi feltételek teljesülése mellett – lehetőségük van a képzés résztvevőinek arra, hogy jelentkezzenek a Igazságügyi Minisztérium Közvetítői névjegyzékébe. Az Igazságügy Minisztérium (IM) Közvetítői Névjegyzékbe való bekerülés feltétele a mediációs szakmai képzésről és továbbképzésről szóló 63/2009.(XII.17.) IRM rendelet előírásának megfelelő, sorszámmal ellátott, minimum 60 órás gyakorlati alkalmat igazoló tanúsítvány, ezen kívül:  bármilyen szakmát igazoló diploma, a diploma szerinti képesítésben eltöltött öt év szakmai gyakorlat igazolása munkahely által és erkölcsi bizonyítvány.

Tehát ha ön mediátor szeretne lenni és felkerülni az országos közvetítői névjegyzékbe, ahhoz az alábbiakra van szükség:

  • bármilyen szakmát igazoló diploma
  • a diploma szerinti képesítésben eltöltött öt év szakmai gyakorlat igazolása munkahely által
  • erkölcsi bizonyítvány
  • a rendeletben előírt struktúrának megfelelő 64 órás mediátor képzés elvégzése

Tapasztalataink szerint előny továbbá, ha van önismereti, illetve önreflexiós tapasztalata annak, aki konfliktuskezeléssel szeretne foglalkozni, hiszen a mediátor feladata összetett és érzékeny szerepkör.

A Partners Hungary Alapítvány mediátor képzése megfelel a rendeletben foglaltaknak. A következő képzésünk időpontjáról az Eseményeink menüpont alatt tájékozódhat. Kérdés esetén írjon nekünk! kepzes@partnershungary.hu

Mit tesz a mediátor a hatékony együttműködésért egy konfliktusban?

A mediáció folyamatában a mediátor nem ad tanácsot, nem foglal állást, ugyanakkor mindkettejük pártján áll. A mediátor abban segít a klienseknek, hogy meg tudják fogalmazni szükségleteiket, illetve hogy meghallják a másik fél érdekeit, szükségleteit, és ezek alapján jussanak megállapodásra. A mediáció lényege, hogy visszaadjuk az ügyet az érintetteknek, ugyanakkor eszközöket biztosítunk ahhoz, hogy másképp sikerüljön beszélgetni a nehéz helyzetekről mint azelőtt.

A mediátor azon dolgozik, hogy a múlt helyett a jelennel és a jövővel foglalkozzanak a felek, azért, hogy arról beszélgessünk, hogy a kialakult helyzetben itt és most mit tudnak tenni a felek a jobb együttműködés érdekében. A mediátor nem tudja garantálni, hogy minden mediáció megállapodással zárul, a folyamatért feladata, hogy biztosítsa az erőegyensúlyt a felek között, hogy mindenki elmondhassa, mire van szüksége a helyzet megoldása érdekében. A mediáció nem terápia és a mediátor nem terapeuta, azonban a mediációban is előfordulnak katartikus pillanatok, amikor a felek között, a korábbi ellentétek ellenére kölcsönös megértések születnek.

A mediátor feladatai:

  • azon dolgozik, hogy megnyíljanak a kommunikációs csatornák
  • erőegyensúlyt biztosít a résztvevő felek között
  • facilitálja a beszélgetést, vagyis mederben tartja és segít végigvinni a témákat
  • mintát ad a jó tárgyalási stílusra
  • segít abban, hogy a felek képessé váljanak alternatív megoldások kidolgozására
  • a realitás képviselője, vagyis a felek megoldási javaslatai során kérdésekkel segít végiggondolni, hogy azok hogyan megvalósíthatók a felek életében
  • probléma-feltáró szerep
  • konfliktuskezelő szerep
  • folyamatirányítási szerep

A mediátort a mediációs folyamatban titoktartás kötelezi.

A mediátor feladatai tehát komplexek és szerteágazók. Mediációs képzéseinken gyakorlati helyzeteken keresztül tanulják meg mindezt a résztvevők.

Kíváncsi, mikor lesz a következő képzés? Nézze meg eseményeinket!

Társadalmi felelősségvállalás

A társadalmi felelősségvállalás első lépésben azt jelenti, hogy meglátjuk a mozgásterünket a cselekvésre, a szűkebb és tágabb társadalmunkban, környezetünkben tapasztalt helyzetekre.  Ebben az értelemben nem csak a vállalatoknak, hanem egyéneknek, civil és szakmai szervezetnek, állami és oktatási intézményeknek, tehát mindannyiunknak van ilyen felelőssége.

Vállalati felelősségvállalás

„A vállalati felelősségvállalás, vagy ahogyan gyakran rövidítik, CSR (Corporate Social Responsibility),  arra a módszerre vonatkozik, amellyel a vállalatok irányítják és fejlesztik a társadalomra és a környezetre kifejtett hatásukat, valamint értéket hoznak létre részvényeseik és partnereik számára a stratégia, szervezési kérdések és a működés módjának fejlesztésében” (Csreurope, 2013). Ez a stratégia nem pusztán üzleti jótékonykodás, hanem „önkéntes elköteleződés a közjó fejlesztése mellett: az üzleti gyakorlaton keresztül a cég erőforrásainak bevonásával. Hosszú távon nyereség (fenntarthatóság) tekintetében sikeresebb a profitszerzés kizárólagos szempontjait érvényesítő vállalkozással szemben” (Csreurope, 2013).

A társadalmi felelősségvállalás szemlélete nem csak vállalati körökben, hanem az Európai Unió szervezeteiben és törekvéseiben is megjelenik. Az Európai Bizottság már 2001-ben, Promoting a European Framework for Corporate Social Responsibility címmel zöld könyvet szentelt ennek a témának: „…a CSR egy olyan koncepció, amelynek keretében a vállalatok ellenszolgáltatás nélkül társadalmi és környezeti érdekeket integrálnak az üzleti folyamatokba, valamint a partnereikkel történő kapcsolattartás módjaiba.” E szerint a vállalatok figyelembe veszik a társadalom érdekeit, mégpedig azáltal, hogy tekintettel vannak tevékenységük üzletfeleikre, beszállítóikra, alkalmazottaikra, részvényeseikre. de ugyanígy a környezetre is kifejtett hatására. Ez a cselekvés a törvényes kötelezettségen túl is terjedni látszik, nevezetesen úgy, hogy az üzleti szereplők önkéntesen tesznek lépéseket az őket körülvevő társadalom életszínvonalának javítása céljából.

A CSR tehát:

  • A társadalommal, a környezettel való szinergikus együttműködésből indul ki,
  • illeszkedik a szervezeti, vállalati stratégiához
  • önként vállalt szemlélet és gyakorlat
  • nem veszélyezteti a versenyképességet, hanem felelősségérzetet ébreszt és cselekvésre sarkall.

Mi, a Partners Hungary Alapítványnál, civil szervezetként, közös társadalmi értékekért dolgozunk. Felelősséget érzünk az oktatásért, a sérülékeny csoportokon belül a roma közösségekért, és azért, hogy egyének vagy csoportok közötti konfliktusainkat békésen oldjuk meg, vigyázva egymásra.

Tevékenységünkben hangsúlyos az, hogy minél több emberhez eljussanak azok a működő módszerek, amelyek abban segítenek, hogy jobb kapcsolatokat építhessünk egymással a mindennapokban. Amikor pedig egy nagyvállalat az ügyeink mellé áll, akkor abból nagyon jó együttműködések születnek, mint például az Arconic (egykori Alcoa Köfém) vagy a Glaxo SmithKline gyógyszergyárral való programjaink. Keressen minket, ha úgy látja, szívesen dolgozna velünk!

Mitől függ a jó együttműködés egy CSR programban a vállalat és a megvalósító között?

  • Tapasztalatunk szerint kulcsfontosságú, hogy illeszkedjen a megvalósítani kívánt program a vállalat profiljába és stratégiájába, emellett olyan megvalósító egyénekkel és szervezetekkel dolgozzon együtt, akiknek szintén a tevékenységi körükbe illeszkedik a megvalósítani kívánt program.
  • Sokat jelent, ha folyamatos a kommunikáció a vállalat CSR felelőse és a megvalósító között, hiszen egy élő kapcsolatban könnyebb a részleteket kidolgozni és minden fontos szempontra odafigyelni.
  • Hasznos, ha a vállalat képviselői megismerik és rendszeresen találkoznak a programban résztvevő érintettekkel (kivéve, ha a program jellege miatt ez nem lehetséges), így saját élményt szerezhetnek a program hatásairól.

Hogyan működik az Együtt a jobb egészségért program?

A Partners Hungary Alapítvány 2010-ben csatlakozott az Európa Tanács ROMED programjához. Jelenleg saját tapasztalatainkat és a ROMED eszköztárát ötvözve, egy egységes módszertan, az interkulturális mediáció keretében végezzük integrációs munkánkat elsősorban az oktatás, az egészségügy területén, és helyi, közösségi igények mentén.
Az interkulturális mediáció a részvétel elvét erősítő módszer, közösségi munka, amely hidat épít a településeken élő közösség tagjai és a településeken működő intézmények, döntéshozók között, annak érdekében, hogy előmozdítsa, pozitív irányba fordítsa a szükségben lévő közösségek helyzetét.

A módszerben alkalmazott helyi mediációs tevékenységeket az interkulturális mediátorok koordinálják. Ők olyan szakemberek, akik helyismeretükkel, konfliktuskezelési és közösségi tervezési készségekkel a roma-nem roma közösségek közötti párbeszédet segítik, és a hátrányos helyzetű csoportok érdekeit képviselik helyi szinten. Az interkulturális mediátorok a helyi roma közösség aktív tagjai, akik maguk is tenni akarnak azért, hogy jobb körülmények között éljenek, és ezért képesek mozgósítani a közösség többi tagjait. Saját maguk határozzák meg, melyek a közösség legégetőbb problémái, amelyekre megoldást akarnak találni, és ehhez kapnak támogatást a helyi hatóságoktól és egyéb szervezetektől. A Partners Hungary Alapítvány feladata az interkulturális mediátorok kiképzése és a párbeszéd elősegítése a helyi szereplők között.

Milyen eredményekkel működik a program?

Csak néhány megvalósult helyi projekt, a teljesség igénye nélkül, amelyrt az interkulturális mediátorok és a közösségi akciócsoport hoztak tető alá:

  • minimosoda kialakítása és működtetése
  • kültéri illemhelyek létesítése Nagyecseden, Porcsalmán és Encsen
  • sószoba kialakításaNagydoboson az óvodában
  • rászorulók házainak egészségügyi festése, felújítása Gyulajon – eddig 48 házat újítottak fel kalákában a közösség tagjai
  • játékközpont koordinálása Nagydoboson
  • játszótér felújítása, működtetése Csengerben és Hernádkakon
  • szemétszedési, szemét- elszállítási akciók Nyírbátorban, Győrtelken, Ongán
  • óvodás és iskolás gyerekek egészségügyi felvilágosítása,
  • helyi kampányok, egészségügyi programok megvalósítása a védőnővel együttműködve (többek között Arló, Borsodnádasd, Hernádkak, Hernádnémeti, Heves, Járdánháza, Jászapáti, Porcsalma, a Svájci Alap által támogatott egészségfejlesztési modellprogram települései.)

Nagyon megerősítette a GSK-val való együttműködésünket, hogy a vállalat egyik vezető pozícióban dolgozó munkatársa volt a projekt felelőse. Rendszeres egyeztetéseink során vállalati szempontokat tudott behozni, amelyek sokat segítettek a megvalósításban. Kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy a finanszírozó találkozzon a helyi közösségek tagjaival és részt vegyen a közösségi akciócsoport ülésein. Az egyik beszélgetés zárókörében meghatározó pillanat volt, amikor az egyik helyi akciócsoport tag könnyes szemmel mondta el, hogy milyen sokat jelent neki a program: az ő tapasztalataira, szakértelmére még senki nem volt kíváncsi. Olyan emberek találkoztak így egymással, akik amúgy sosem keresztezték volna egymás útját, és tudtak olyan dolgokat dolgokat mondani egymásnak, amely mindannyiukat többé tette. A találkozásokból maradandó emberi kapcsolatok születtek: az egykori programfelelős magánadományozóként visszajár a településre. 

Ha az ön vállalata is szeretne tenni egy jobb világért, és stratégiájukba vágnak tevékenységeink, írjon nekünk!

Mikor, milyen helyzetekben érdemes élni vele?

  • Megoldásra váró közösségi feladat vagy probléma kapcsán: szemetes környék, rossz közbiztonság, lakócsoportok közötti nézeteltérések.
  • Ha nagy beruházás készül a környéken, és számítani lehet a lakók ellenállására.
  • Ha számít, hogy a felek együtt tudjanak működni és tartós megoldások szülessenek.
  • Ha a kérdéses témában több vélemény, érdek is ütközik, egyének vagy csoportok között. Kiemelt területünk a roma-nem roma párbeszéd elősegítése.
  • Ha a megvitatandó téma bonyolult.
  • Ha azzal szembesül, hogy egyetlen félnek sincs elég információja, teljes jogköre a döntéshozatalra.
  • Ha számít a lakók véleménye és fontos Önnek, hogy motiváltak maradjanak.

Ha önkormányzatként önök is találkoznak olyan helyzetekkel, amelyekben fontos lenne a helyiek aktívabb részvétele, de nehéz a közösséget mozgósítani, és nincs hatékony módszer a kezükben, akkor mi segíthetünk! A közösségi tervezés módszertana egyszerűbb döntéshozatali folyamatot tesz lehetővé, és nagyobb elégedettséget hoz a közösség életébe: legyen szó egy település kerületéről vagy egészéről.

Mire számíthat? Milyen hatással lesz a közösségi tervezés módszere a folyamatra?

Facilitátoraink bevonásával:

  • Átláthatóvá válik a tervezés és kivitelezés folyamat, a résztvevők korrekt tájékoztatást kapnak a folyamatról, így elejét véve az információhiányból fakadó konfliktusoknak
  • A teljes folyamatot végigkísérjük: a feltérképezéstől a megvalósításig
  • Az egyeztetések békés légkörben valósulnak meg, mert tapasztalt facilitátoraink az alternatív konfliktuskezelési módszerek (mediáció, resztoratív gyakorlatok szakértői)
  • A résztvevő felek hangot adhatnak saját véleményüknek, érvényesíthetik érdekeiket

 

Hogyan működik ez a gyakorlatban?

Nagyberuházás, Gönyűi Erőmű:

A Partners Hungary Alapítványt a Gönyüi Erőmű létesítésekor választottuk ki a projekt stakeholder menedzsmentjének támogatására. 2007 óta a Partners Hungary szervezi az általunk létrehozott Gönyűi Kerekasztalt, mely az erőmű létesítési fázisában negyedévente, az erőmű üzemelésének kezdete óta évi egy vagy két alkalommal ülésezik.
A kerekasztal célja a folyamatos tájékoztatás, párbeszéd kialakítása és fenntartása a lakossággal és a civil szervezetekkel. A résztvevők delegálásánál az volt a cél, hogy a kiválasztott személyeken keresztül széles bázishoz jusson el az információ.
A kerekasztalokat a Partners Hungary, Alapítvány mediátorai szervezik, a megbízó (EON /Uniper) csak résztvevő. A kerekasztalok a nyitott párbeszéd alapján szerveződnek, minden kérdést megbeszélünk, ha kell szakértőket hívunk, tanulmányokat végeztetünk, és ismertetünk.
A kerekasztal az elmúlt 10 évben egy abszolút sikertörténet, a kitűzött célokat maradéktalanul elérte. A kerekasztal vegyes összetételéből adódóan az erőmű létesítésével, és üzemeltetésével szemben számos ellenző, vagy egyenesen elutasító álláspont volt kezdetben. A professzionális szervezésnek, a nyílt és transzparens hozzáállásnak köszönhetően fokozatosan kiépült a bizalom és mostanra a kerekasztal egy szoros együttműködéssé alakult át.
A Partners Hungary Alapítvány munkatársait a résztvevők könnyen elfogadták pártatlan résztvevőnek, szakmai munkájuknak döntő szerepe van a kerekasztal sikeres működtetésében, közös céljaink elérésében.”

Katona Zoltán (ügyvezető igazgató E.on Erőművek/Uniper)