EMBEREK ÉS KÖZÖSSÉGEK közti kapcsolatépítéssel foglalkozunk, 1994 óta.

Ehhez értünk, ezzel foglalkozunk

konfliktuskezeles_ikon

Konfliktuskezelés

Általában a “konfliktus” szónak van valamelyest pejoratív felhangja, kerülendő rossz dolognak tartják. Mi másképp gondolkodunk erről. Minden társadalom, közösség, szervezet, emberi kapcsolat időről-időre konfliktusokon megy keresztül a mindennapi interakció során. Ha vannak eszközeink, a konfliktus lehetőség arra, hogy mindenki számára megfelelő kereteket dolgozzunk ki. A mediáció és a resztoratív gyakorlatok segítségével támogatjuk ebben a hozzánk forduló személyeket és közösségeket.

tarsadalmi_integracio_icon

Sérülékeny csoportok társadalmi integrációja

A társadalmi integráció – vagy ahogyan mi jobban szeretjük: inklúzió, azaz befogadás – egy olyan folyamat, amelyben kultúrák találkozása során az egyedi értékek kölcsönösen hatnak egymásra, és a létrejövő új értékek rendszerében megőrzik eredeti sajátosságaikat. Más alapértékkel együtt, mint a sokszínűség, elfogadás és nyitottság, esélyegyenlőség, ez határozza meg a sérülékeny csoportokkal végzett munkánkat, kiemelten a hátrányos helyzetű roma személyekkel és a háború elől menekülőkkel. A Partners Hungary Alapítvány kiemelten fontosnak tartja az ukrajnai háború okán kialakult humanitárius katasztrófa következményeinek enyhítését, különösen a háború elől Magyarországra menekülő, vagy Ukrajna határain belül menekülni kényszerülő családok, gyermekek, személyek oktatáshoz való hozzáférésének, beilleszkedésének támogatását.

okatatas_ikon

Oktatás

Fontos számunkra, hogy a gyerekekkel dolgozó szakemberek képesek legyenek megteremteni a gyerekek optimális fejlődéséhez szükséges feltételeket, kiemelt figyelemmel a hátrányos helyzetű gyerekekre. Minden gyerek, származásától és családi, társadalmi hátterétől függetlenül megérdemli, hogy megkapja azt a támogatást a körülötte élő felnőttektől, amelyek segítségével leküzdheti azokat a hátrányokat, amelyekkel önhibáján kívül indult. Traumatudatos és gyermekközpontú személettel és eszközrendszerrel támogatjuk a bölcsődéket, óvodákat, iskolákat és más rászoruló közösségeket.

Eredményeink számokban

  • 0 roma integrációs projektünk
  • több mint 0 ember életére hat
  • Már 0 iskola és óvoda alkalmazza módszereinket
  • Programjaink több mint 0 diákot érintenek
  • 0 pedagógust vett részt képzéseinken
  • Közel 0 tréning
  • 0 tréning résztvevő
  • 0 képzett mediátor
  • 0 általunk fejlesztett jobban működő szervezet
  • 0 év alatt

Rólunk mondták

„Sok mindenre rávilágítottak a PHA által megvalósított képzések. Főként arra, hogy a dolgokat lehet úgy is kezelni/megoldani, hogy az ne problémamegoldás legyen, hanem egy lehetőség.”

Stupjánné Kutrik Zita

 

„Az innovatív program minden egyes eleme nagyon hasznos volt és illeszkedik intézményünkhöz. Különösen értékes az a támogatás, amit a képzéseken túl a mentori támogatás nyújt. A képzőknek és a mentoroknak is köszönöm a szakmai és emberi hozzáállást, pozitív visszajelzéseiket és az együttműködésüket.”

Jenei Andrea Józsefvárosi Egységes Módszertani Intézet és Általános Iskola igazgatója

„Hozzájárult a szemléletmódom pozitív változásához. Meleg szívvel ajánlom mindenkinek!”

Polgár Attila (Végrehajtó Iroda)

„Szakmai biztonságot adott a képzés. Ha szakmai fejlődést, tudatosságot, együttműködést keresel, akkor ez egy jó lehetőség.”

Galambos Rita írta (DIA)

„Facilitálás nélkül nincs előrelépés, vagy elveszünk a részletekben vagy a szereplők közti kommunikáció az érdekérvényesítésre hegyeződik ki. A Partners ebben gyakorlott és személyes jó tapasztalataim miatt kértem fel a munkára. Jó, hogy ismerik azt a szakterületet is, amelyben az érintettek dolgoznak. A munkához, tehát szükségünk van a külső szereplőre, aki mederben tart, rávilágít, összefoglal, konfliktusokat előz meg vagy elsimít, segít a “célra-tartásban” és a “feladattartásban”.”

Dávid István Intézményvezető Fébé Evangélikus Szeretetszolgálat